Az 1930-as években, a rádiózás hőskorában, amikor a rádiókészülék még jórészt technikai csoda volt, melynek fejlődése mind gyorsabb és gyorsabb léptekkel haladt előre, Újvidéken is akadtak hozzáértő amatőrök és szakemberek, akik már saját gyártmányú (többlámpás) készülékekkel kísérleteztek.

1926 augusztusában már működött az újvidéki Rádióklub, melynek tagjai az iparkiállítás keretében mutatták be saját készítményű rádióikat, egymással versengve, hogy kié a jobb. A Futaki úti gimnázium (egykori) épületében tartották meg a rendezvényt, melynek fénypontja volt, hogy a Rádióklub tagjai tíz napon át (1926. augusztus 1-jétől 10-éig) sokszínű rádióműsort sugároztak, méghozzá igen sikeresen. Akkor hangzott el először az éterben: „Rádió Noviszád az 520 méteres hullámhosszon.”

Az esemény mindössze két hónappal a Zágrábi Rádió műsorainak beindítása után valósult meg, s az ideiglenes adó működtetésével az újvidékiek jelezni akarták, hogy immár Újvidéken is megérett a helyzet egy rádióállomás létrehozására.

Egyébként az I. világháború után a rádiótechnika nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában is rohamosan fejlődött, amiről a vajdasági sajtó is rendszeresen tájékoztatta olvasóit. Így a Délbácska című lap (éppen 1926 nyarán, az újvidéki iparkiállítás előtt) arról az akkor szinte hihetetlen tényről számolt be, hogy „Ausztriában dalolva futnak a gyorsvonatok”. Az történt, hogy az Osztrák Vasútigazgatóság úgynevezett „rádiókocsikat” állított be, melyekben az utasok menet közben hangversenyeket hallgathattak. Ezeket a kocsikat a gyorsvonatokhoz kapcsolták. „Az utas, ki utazásának unalmát rádióhangverseny hallgatásával óhajtja elűzni, a rádiókalauztól egy schilling lefizetése ellenében fülhallgatókat kap, melyekkel egy óra hosszat gyönyörködhetik London, Párizs, Moszkva s a többi nagy világcentrum zenei produkcióiban, s szerezhet tudomást a legújabb eseményekről.”

Egy újsághirdetés a Délbácskából (1928)

A technika gyors fejlődése következtében a rádiókészülék az 1930-as években jelentős konkurense lett a gramofonnak. A gramofongyártók a maguk részéről szintén versenybe szálltak, és megpróbálták tökéletesíteni, jobbítani készülékeiket, hogy felvehessék a harcot a rádióval. Így született meg például 1926-ban az Egyesült Államokban az úgynevezett „fénygramofon”. Új működési elv szerint dolgozott, azaz nem lemezről reprodukálta a hangot/zenét, hanem „megfelelő készülék segítségével, forgó filmről”. Ez az új eljárás állítólag tiszta és zörejmentes reprodukálást tett lehetővé.

A rádió műszaki fejlődésének ösztönzése érdekében az újvidéki Revü például 1926 szeptemberében „rádiópályázatot” is hirdetett, melynek célja egy konkrét technikai probléma megoldása volt. Nevezetesen a következő: „Noviszádon a rádiókoncertek felvételét a 300–600 m. hullámhosszon nagymértékben zavarja egy Noviszádon működő és egy Noviszáddal dolgozó szikratávíró. Találandó oly megoldás, amellyel ezen szikratávíró leadásai kiküszöbölhetők legyenek a hanghullámok erősségének lényeges csökkentése nélkül.” A szerkesztőség egyszerű, olcsó és jó megoldást várt a rádióamatőröktől, s a legjobb szerzőjét egy új, minőségi, háromlámpás készülékkel jutalmazta. Egyébként az újvidéki közvélemény rádió iránti érdeklődését példázza, hogy a Délbácska című lapnak (1928. november 18-ától) hetente egyszer (vasárnap) már volt állandó „rádióismertető” rovata, melyet Kun Miklós okleveles mérnök vezetett.

Visszakanyarodva az újvidéki iparkiállításra, azt a volt Futaki úti magyar gimnázium (utóbb Kereskedelmi Akadémia) épületében rendezték meg azzal a céllal, hogy bemutassák a nyilvánosságnak, mekkora haladást értek el Vajdaság iparosai. Ennek megfelelően neveztek be oda termékeikkel a legjobb iparosok: Bernold Szilveszter saját gyártmányú fa- és acélredőnyeivel, Handler és Grossman fürdőszoba-berendezésével, Adler Géza gyógykenyérválasztékával, Kosta Živojnović parfüm- és piperecikkeivel, a Novaković testvérek női és férfikonfekciójukkal, Truppel Béla saját készítményű hangszereivel, Fehér István kiváló cipőivel stb. Mint Csuka Zoltán írta, „a kiállítás egyik legértékesebb és legérdekesebb része a Rádióklub kiállítása volt, melyen a rádióamatőrök és a belföldi rádióipar versenyt rendeztek”. A zsűri megvizsgálta a kiállított gépeket, s a belföldi rádióipar első díját a szabadkai Konráth d. d. nyerte meg, saját gyártmányú, kiváló Oscylladin gépével. Ugyancsak élénk feltűnést keltett a gyár másik gépe, a hétlámpás Tropadyne is. „Mindkét gép hangja mindenkinek feltűnt, ideális tisztaságával és kifogástalan működésével.” A Konrath d. d. cég attól kezdve újsághirdetéseiben is hangsúlyozta, hogy készülékei „a noviszádi kiállításon óriási teljesítményükkel nagy feltűnést keltettek és az első díjat elnyerték”.

A szabadkai Konrath cég hirdetése a Revüben (1926)

Az amatőrök közül a kiállításon az újvidéki Holicska József nagy, nyolclámpás készüléke nyerte el az első díjat, míg a kis készülékek közül az első díjat Pavlovics György, a másodikat Stanzl Mátyás, Kurz Kornél és Baucser Antal, a harmadikat pedig Butter Aladár és Farkas István gépei kapták. A „gépszépség-díjat” szintén Holicska József nyerte meg. Az újvidéki rádiókészülék-kereskedők közül nagy figyelmet keltett az Alterno cég, mindenekelőtt a kiváló, hétlámpás Western-Electric heterodyne készülékével.

Tíz nap alatt az újvidéki iparkiállításnak mintegy 30 000 látogatója volt, és mint a Délbácska írja, a látogatók „meggyőződhettek arról, hogy a hazai ipar úgyszólván minden külföldi gyártmányt feleslegessé tesz”.

Az iparkiállítás szenzációja mégis az alkalmi, 15 wattos adó volt, mely tíz napon át sugárzott műsort, és művészi programmal szórakoztatta a környék rádióközönségét. A leadóállomás, mely az 560. hullámhosszon üzemelt, és melyet Grgoković mérnök szerelt fel a Futaki úti épületben, az újvidéki Zeneegylet műsorát közvetítette, emellett híreket és reklámokat is sugárzott. Az állomás a rögtönzött stúdióval egyetemben az épület egyik emeleti termében volt elhelyezve, és egy Serbán nevű, fiatal újvidéki rádióamatőr műszaki vezetésével kitűnően üzemelt. Az adás 50 kilométeres körben volt jól hallható.

Az egykori, újvidéki Futaki úti gimnázium épülete

Már az első műsorszáma után távolabbról is érkezni kezdtek a visszajelzések: Belgrádból, Pancsováról, Palánkáról, Zomborból, Nagybecskerekről… A környező városokból azt jelentették, hogy az adást kitűnően hallották. A legnagyobb meglepetést mégis egy szarajevói jelentés hozta, mely szerint az ottani rádióállomás személyzete kitűnően hallotta a műsort. Az eseményről nemcsak a Csuka Zoltán szerkesztette újvidéki Revü számolt be részletesen, hanem a zágrábi Radio vjesnik is hírt adott róla.

A korabeli sajtó értékelése szerint „a tíznapi alkalmi leadás bizonyságot tett arról, hogy Noviszád zenei kultúrája a tervbe vett leadóállomás művészi részét játszi könnyűséggel elláthatná és így Zágráb mellett, mely különben nálunk már alig hallható, Noviszád mindenki teljes megelégedésére, országunk nagy hányadát szórakoztathatná művészetével”.

A sikeres próba tehát már 1926-ban felvetette egy állandó újvidéki rádióállomás létesítésének a gondolatát!

A kísérleti adó első bemondója, valamint „a rádióreklám beszélő művésze” Iványi igazgató volt. A tíznapos program zenei részében fellépett Szénássy Karcsi, a fiatal hegedűművész, aki két esten át szórakoztatta a közönséget. Ugyancsak az esti órákban élvezhették a hallgatók Dušan Ilin hegedűjátékát és öccsének, Vladislavnak a zongorajátékát. Fellépett továbbá az újvidéki Zeneegylet karmestere, Vitaliani Róbert által vezetett Vitaliani-kvartett, majd Jovanović vezetésével az egyetemi férfikvartett. Mindkettő elsőrendűt produkált, de a műszaki zavarok miatt a hallgatóság nem élvezhette zavartalanul ezeket a műsorszámokat. Ugyancsak figyelemre méltó volt Hacker Irénke becskereki énekesnő fellépése is: „A külföldi művésznőket is megszégyenítő készséggel és tökéllyel ragyogtatta tisztán csengő szopránját, a legmagasabb fekvésekben is. E rövid napok alatt a becskereki énekesnő már olyan népszerűségre tett szert a rádión, hogy nélküle a nagy művészi sikert jelentett esték hiányosak lettek volna. Zongorán sikerrel kísérték a kitűnő énekművésznőt Hubert Vally és Holicska Ilona úrleányok, valamint Schönberger és Hajós urak.”

Az alkalmi műsorok rendezői a tánczenéről sem feledkeztek meg. Fellépett az akkortájt közkedvelt, újvidéki gimnáziumi jazzegyüttes: Ilin László, Hubert Endre és Slavko Dolga kiváló zenei estet rendezett, s e háromtagú csoportnak akkor, 1926-ban nagy jövőt jósoltak.

Az egész vállalkozás nem valósulhatott volna meg Nenadović postaigazgatósági felügyelő támogatása nélkül, aki „agilitásával a rádió-kiállítást és a leadóállomás működését nagy sikerrel vezette”. Mindez a vajdasági rádiózás hőskorában történt, amikor a „beszélő doboz” még műszaki csodának számított, s amikor még csak sejteni lehetett, hogy a rádió mint médium mekkora szerepet vállalhat a tömegtájékoztatásban. Az újvidékiek csak néhány évtizeddel a kísérleti adás után kaptak állandó rádióállomást.

Irodalom: Đorđije Popović: Radio u Vojvodini. Prosveta, Novi Sad, 1985; Délbácska, 1926. júl. 17; júl 30; aug. 1; aug. 3., aug. 11.; 1928. nov. 18; Magyar Szó, 1988. aug. 20; Revü, 1926. aug. 8; szept. 5.