Az elfelejtett kacagás művészetének újraélesztéséről

Az elfelejtett kacagás művészetének újraélesztéséről

— ünnepváró beszélgetés a Kolompos együttessel

A budapesti Kolompos együttessel ez év adventi időszakában volt szerencsém élőben találkozni „hazai terepen”. Pontosabban újratalálkozni, hiszen két esztendővel korábban, a külhoni magyar kisiskolások évében, a Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett zenekar ugyancsak felkereste a délvidéki magyar közösségek egynémelyikét (is).     

Miként azt már korábban is hírül adtuk, az együttes december eleji vajdasági gyermekkoncertjei a belgrádi Collegium Hungaricum és az MNT közös szervezésében, továbbá az Nemzeti Kulturális Alap háttértámogatásával valósulhattak meg. Azzal a feladattal, hogy együtt énekelve és szórakozva lopják be a szerbiai Bánság szórványmagyarsága gyermekeinek szívébe a magyar dalocskákat, és mindazt a szépet és nemeset, ami ezzel jár. Az 1980-as végén felbukkanó Kolompos együttes napjainkra egy igazi örökmozgó, világjáró zenekarrá lett. Miképpen honlapján (www.kolompos.hu) is olvasható, kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőjeként vált ismertté, majd viszonylag rövid idő alatt már önálló koncertjein népszerűsítette a magyar és a Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig. Az öttagú együttes megalapítása Tímár Sándor és Nagy Zoltán nevéhez fűződik. A hertelendyfalvi találkozásunk idején Zoltánt kértük meg, hogy mutassa be a csapatot.

— Huszonnyolc éve létezünk. Ebből kereken negyed évszázadot töltöttünk a gyermekek szolgálatában. Emlékszem, 1990 decemberében meghívást kaptunk egy óvodába táncházat tartani. Elmentünk, muzsikáltunk a gyerekeknek, és oly hatalmas sikert arattunk, hogy egy hónap múlva újra maguk közé hívtak bennünket. Kialakítottuk hát repertoárunkat, melyet újabb és újabb tartalommal igyekeztünk bővíteni és frissíteni, a folyó hónapokhoz kötődő népszokásokat és játékokat is beleszőve. Szeptembertől májusig, azaz szürettől pünkösdig mindig tudunk valami érdekeset mutatni a gyerekeknek. Az együttesünk hazatérő vendég mind a határon belül, mind a külhoni magyarság körében.  Többször szerepeltünk Erdélyben, a Felvidéken, jártunk már Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában és Kárpátalján is. Ezenkívül játszottunk már a finnországi, a németországi és a londoni magyar gyerekeknek is. Sokfelé hívnak bennünket, aminek nagyon örülünk. Nemcsak azért, mert jó érzés, amikor szeretik az együttest, hanem azért is, mert ezekkel a fellépésekkel álmaink válnak valóra: minél több helyen szeretnénk megismertetni, megszerettetni a magyar népzenét, a néptáncot, a régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan szépségű kulturális kincset, amelyet elődjeink hagytak ránk örökségül. 

      A már nevezett kezdeti siker folytatásaként — szemezgetek tovább a zenekar honlapján közzétett szakmai biográfiából — a Kolompos együttes zenés mesejátékokkal is bővítette kínálatát. Óvodák, iskolák, művelődési házak és színházak kapui tárultak ki a muzsikusok előtt, akik seperc alatt derűvel, muzsikával vidították fel a gyermek- és felnőttközönséget. Végül pedig évi rendszerességgel jelentették meg kiadványaikat hangzóanyag és mesekönyv formájában. Ez utóbbihoz persze a csapat összetételének állandósulására is szükség volt.

A már említett alapító tagokhoz harmadikként Végh Gábor, negyedikként pedig Szántai Levente csatlakozott. Barna György, a legfiatalabb „kolompos” az ezredforduló évében került a csapathoz. Elmondása szerint egy életre szóló döntést hozott.

— Itt minden megvan, ami az életemet kitölti. Az édesanyám óvónő, és nála cseperedtem a csoportszobákban. Így történhetett meg, hogy később is, amikor már kinőttem ezt a korosztályt, mozoghattam a kisgyerekek között, és sikerült nem elfelejtenem a „nyelvüket”. A Kolompos együttesben is valójában reggeltől estig gyerekekkel dolgozunk, velük bohóckodunk, nekik muzsikálunk. Így hatalmas élményekkel töltődhetünk fel egymás által. Utazásaink során sajnos gyakran azt is megtapasztalhatjuk, hogy valójában mily szegények is azok a gyermekek, akiket a valódi értékek helyett „menő cuccokkal” halmoznak el tehetős szüleik. Mert például az „okos” kütyük egyike sem igényli, hogy a gyerekek valamilyen válaszreakciót is adjanak. Hogy gyermeki őszinteséggel reflektáljanak a körülöttük történő érzelmi eseményekre.

Láthattuk, tapasztalhattuk, hogy a Kolompos együttes koncertjei a magukba forduló gyermekpalánták felrázásáról is szólnak. A nemritkán elfelejtett kacagás művészetének újraélesztéséről.


Fotók: Szatmári Mihály és Martinek Imre

A stúdiófotó a Kolompos együttes szellemi tulajdona (Forrás: Facebook)

http://hetnap.rs/cikk/Unnepvaro-Kolompos-mulatsagok-a-bansagi-szorvanyban-21317.html

http://hetnap.rs/cikk/Unnepvaro-Kolompos-mulatsagok-a-bansagi-szorvanyban-21276.html

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Zene rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az elfelejtett kacagás művészetének újraélesztéséről
Zene
Az elfelejtett kacagás művészetének újraélesztéséről
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2019.10.19.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink