home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
„Az életem olyan, mint egy film”
Szerda Zsófi
2016.11.12.
LXXI. évf. 45. szám
„Az életem olyan, mint egy film”

Németország. Köln. Harmadik emelet a város szívében. Rumos tea. De lehetne ez Szerbia, Óbecse, Tisza-part és Jelen pivo is. A háttérben Miles Davis és Ella Fitzgerald szól. De szólhatna Dubioza Kolektiv vagy éppen Kurts Weg is. Rebb Andreával, azaz Rea Genzcel ülök az ablakban, és társalgunk.

Egy beszélgetést folytatunk, melyet fél éve hagytunk abba. Most csak felvettük a fonalat. Könnyedén. És nem ülhetnék itt most mással, csak Andreával, akit születése óta ismerek és szeretek.

Zenekar, doktori, munka, kerékpár, állandóan mozgásban levés. Zenekarának, a Kurts Wegnek most volt az első lemezbemutató koncertje, ő éppen most iratkozik be doktori képzésre germanisztika szakon. Eközben dolgozik, basszusgitáron gyakorol, énekel, kávét és teát főz félóránként, néha berobog hozzá egy barát reggelizni vagy csak úgy egy sziára. Másodszor látogatom meg Kölnben. Zsong körülötte az élet.

* Második alkalommal vagyok nálad Kölnben, és már a múltkor is azt láttam, hogy téged itt, a környéken mindenki szeret. Mindenkihez van egy jó szavad. A sarki kávézó pincérnőjéhez, a török étteremben a fiúkhoz, a szomszéd trafikoshoz. Lehet-e azt mondani, hogy te a nagyvárosban kialakítottad magadnak a saját kis faludat?

— Pontosan. De én csak így tudok élni. Csak így lehet élni. Enélkül csak egy elveszett gyermek volnék a nagyvárosban, és ez könnyen megtörténhet, ha egy egymilliós városba költözik az ember. A környéken mindenkit ismerek. Tudom a nevüket, tudom, hogy ők is szeretnek, megkérdezem tőlük, hogy vannak. Például éppen most voltam az éjjel-nappaliban, és tudtam, hogy a tulajdonos kórházban volt. A barátaim kint vártak rám, mert fontos volt megtudnom, mi van most a tulaj szívével, jobban van-e már. Vagy a koncertünk előtt a boltos fiú látta rajtam, hogy nagyon ideges vagyok, ezért a kezembe nyomott egy zacskó gumicukrot, hogy ez majd lenyugtat. Meg sem fizettette. Az a jó, hogy egy jó negyedben lakom. Egyetemisták, művészek, egyik kávézó, kocsma a másik mellett. Nem szabad elveszíteni az integritásodat.

* Cserediákként Szegeden is éltél egy évet, ahol szintén elég gyorsan a középpontba kerültél. Ez miért van? Én sejtem, de te mondd meg.

— Nagyon nyitott vagyok, és mindenkiben találok valami érdekeset. Mindegy, honnan származik, milyen oktatást kapott vagy nem kapott, minden embernek fontos valami, s ha odafigyelsz rá, hogy miről beszélnek, akkor ez ki is derül. Ezáltal pedig kapsz tőlük valamit. Mindenki lehet a tanárod. És én mindenkivel így beszélgetek, s azt hiszem, az emberek érzik, hogy ez a nyitottság nem mesterkélt. Az én életem olyan, hogy ha dolgozom, akkor otthon ülök a gép előtt. Ha kimegyek az utcára, akkor látom az embereket. Tévém nincs, ezért nekem a realitás a tévé. Az, ami körülöttem történik. Ez adja meg a szükséges löketet ahhoz, hogy a gondolkodásom fejlődjön. „Each one teach one.” Mert minden személyt meg lehet érteni. Akkor is, ha nem tudsz vele azonosulni, s én mint filozófus próbálok így is tenni. Megérteni mindenkit. A nácikat vagy akár az erőszakolókat is. Nem elfogadni, csak megérteni. Beszélgettem nácikkal. Reménykedve abban, hogy nem vernek meg, addig kérdezgettem őket, ameddig mertem. És nem vertek meg, válaszoltak. Pedig éppen börtönből jöttek. Nem tudom becsukni a szemem, amikor valami rosszat látok.

* Most fogod elkezdeni a doktori tanulmányaidat. Mi a témád?                                                 

— Esztétika. Művészetfilozófia. Kifejteni hosszú lenne. Próbálom megfogalmazni, hogy mi a festészet, a zene, az építészet stb. Hogy mi volt valamikor és mi ma. Hogyan fogadták a filozófusok annak idején, és hogyan ma. A határokról akarok írni. A határfigurákról. Hogy régebben máshol húzták meg a határokat aközött, hogy mi művészet, és mi nem. Az évek folyamán változó kollektív szellemet akarom megérteni, elemezni. Ami azt mondatta kétszáz évvel ezelőtt, hogy a szökőkút művészet, most pedig már nem az. Most például a dizájn kezd egyre inkább művészetté válni. Lukács György filozófus korai munkásságával is sokat foglalkozom, az ő opusa volt ugyanis számomra a legjobb, amit eddig olvastam.

* Beszéljünk egy kicsit a zenekarodról, mely hiphop- és funkyalapú, egyedi hangzást hoz a kölni zenei életbe. Ez a Kurts Weg, azaz a Kurt Elment. A név ötletét a régi dobos, Kurt kiválása adta, akit nagyon szerettetek. Milyen lett az első lemez?

— Rengeteg munka van benne. Minőségi hangzást akartunk, amikor eldöntöttük, hogy felvesszük a lemezen szereplő négy számot. És sikerült. Áprilisban az Adalt stúdióban (Lippstadtban) készültek el a felvételek Henno Althoff segítségével, aki többek között a híres gitáros, Tommy Emmanuel producere is. Matthias Gamm végezte az utómunkálatokat a Maarwegstudio 2-ben. És a hangzás így valóban profi lett. A dalokat nagyon szeretjük mind a heten a fiúkkal, akiket azért ki ne hagyjunk: Jakob Krickeberg (dobos), Kay Knopf (rap és ének), Fernando Contrabando (gitár), Chris Kon (basszusgitár és zongora), Christoph Arni (trombita) és Joscha Fuhrmann (szaxofon). A zenekar három éve létezik, a szövegeink változatosak. Vannak politikaiak is, melyekben arról énekelünk, hogy mennyire romlik a világ, változtatni kellene. És olyan dalok is vannak, amelyek például a szabadságról, a barátságról, a szép életről szólnak.

* Számodra mindig fontos volt egyfajta reflektálás a világ dolgaira, a társadalomra, a politikára. Tüntetésekre is jártál, emlékszem.

— Igen. Akkoriban így fejeztem ki a véleményemet. Kimentem az utcára tüntetni, és egy kommunában laktam. Most már egy kicsit felnőttem, a szívem még mindig bal oldalt van ugyan, de most már inkább a zenével fejezem ki a gondolataimat, mert Rea Genzként sokkal jobban el tudok érni az emberekhez. Korábban csak egy anonim hang voltam az utcán, most pedig arcomat felvállalva mondhatom ki a véleményemet, mely ezáltal sokkal érvényesebb. És most jobban is hallják a hangomat. Ami szép. (Nevetés.)

* Na ez egy tipikusan olyan nyelvi poén volt, amelyet csak az adott nyelvet nem egészen tökéletesen beszélők tudnak produkálni és érezni.

— Van egy másik kedvencem is: ha régóta vársz a reggelire, akkor mondhatod, hogy azt hittem, ez egy breakFAST…

Ekkor egy félórás nyelvi poénkodás következett, majd folytattuk:

* Mit ad neked a zene?

— Ezt kaptam otthonról. És nagyon köszönöm. Apukám zenélt, és nem is volt kétséges, hogy én is zenével fogok foglalkozni. A zenétől kaptam mindent. A legjobb barátaimat, önbizalmat, új teret az érzelmeim és gondolataim kifejezésére, táncot, testérzést és egy visszatérést önmagamhoz, mert néha egy rossz verziója, árnyéka vagyok önmagamnak. A zene az az automatikus program, amely segít, hogy visszatérjek. Semmi sem történhet velem, amikor zenélek.

* Több zenei projektumod is van a Kurts Weg mellett. Fleur Earth neo soul énekesnél énekelsz, valamint egy jazzgitáros lánnyal, Rinzével, akivel jazzstandardokat adtok elő, de még érdekesebb, hogy édesapáddal, Rebb Rudolffal is készítetek közös számokat.

— Igen. Ő jazzgitáros. Huszonöt éves koráig Vajdaságban élt, és elég híres volt. Játszott Újvidéken a Big Bandben és más zenekarokban, például a Sigmában, ahol a te apukád és Lóci (Lóci játszik) apukája, Csorba Zoli is játszott. Aztán a háború előtt kiköltöztek Németországba, és elkezdett tanítani. Az a szép, hogy mostanában megint kedve támadt dalokat felvenni, így velem is rengeteg jazzduót, standardokat, improvizációt vesz fel. Amikor hazamegyek, csak összenézünk, hogy na, nem veszünk fel valamit?, és ez összehoz bennünket. Szép dolog a családodat ilyen oldaláról is megismerni. Nagyon szeretek vele zenélni, de néha nehéz is, mert a lánya vagyok, ő pedig egy zenetanár, és ha valaki húsz évig oktatott, akkor automatikusan tanárrá válik a lányával is. Ez eleinte nehéz volt, mert emancipáltan akartam zenélni, de most már elfogadom, és rengeteget tanulok tőle. Mostanában ő gitározik, én basszusgitározom. Nyitottam neki egy SoundCloud-fiókot, és nagyon örült, hiszen az internetnek hála végre megmutathatja zenéjét a világnak, idegeneknek.

* Vajdaságból, Óbecséről jöttél te is. Mi jut eszedbe, ha azt mondom: Óbecse?

— A legjobb barátaim, a nagyszüleim. És egy igaz, tiszta érzés. Önazonosítás. Ez ugyanis mindig megtörténik, amikor ott vagyunk. Én már Németországban születtem, de évente legalább egyszer mindig hazautazom. Ismerem az illatokat, az ízeket, a klímát. Ezek nem vesznek körül mindennap, mégis nagyon az enyémek. Én hazajárok ide, pedig soha nem éltem Vajdaságban. Mintha mindig mellettem állnának az otthoni emberek, az otthoni legjobb barátaim. Mindig olyan sok szeretettel vártak bennünket. Az a néhány nap, amelyet ott töltök, elég ahhoz, hogy a személyiségemet azonosítani tudjam a vajdasági hangulattal.

Néhány percnyi csend után teszi hozzá:

— Tisztán emlékszem egy pillanatra. Tizenkét éves koromban ültem otthon, az ablakban, és volt egy kívánságom. Vagy inkább döntésem. Azt határoztam el, hogy az életem mindig olyan izgalmas és érdekes lesz, mint egy film.

* És olyan lett?

— Olyan.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..