
,,Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény'(Kölcsey Ferenc: Versenyemlékek)2000-ben alakult meg Noszán a Hinga Művelődési Egyesület, amelynek azóta aktív színjátszó csoportja is van, melynek az Éjjeli Pávaszem nevet adták.Bicskei Ibolya, a Hinga ME elnöke Somogyi Mihálytól vette át...
![]() |
,,Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény'
(Kölcsey Ferenc: Versenyemlékek)
2000-ben alakult meg Noszán a Hinga Művelődési Egyesület, amelynek azóta aktív színjátszó csoportja is van, melynek az Éjjeli Pávaszem nevet adták.
Bicskei Ibolya, a Hinga ME elnöke Somogyi Mihálytól vette át az egyesület vezetését. Kitartó, kemény munkával, jó szervezőkészséggel elérte azt, hogy minden úgy menjen, mint a karikacsapás.
Kovács Elvira a jelmez- és díszletkészítés mestere, az ő munkája is nélkülözhetetlen.
Az internet jóvoltából Sárospatakon is tudomást szereztek az Éjjeli Pávaszem színjátszó csoportról, és meghívták a Szent Erzsébet Rózsája elnevezésű színjátszó fesztiválra, amely május 25-étől 27-áig tartott. A noszaiakon kívül hat magyarországi csoport mutatkozott be, s az első díjat a noszaiak érdemelték ki.
Az Éjjeli Pávaszem már két alkalommal részt vett a tiszasasi gyermekszínjátszó táborban, amelynek vezetője Monzák Péter.
A néptánccsoport az előadások koreográfiájának kialakításában és a megfelelő dalok kiválasztásában segít.
A vajdasági suliszínház-fesztivál gálaműsorán, amelyet ebben az évben Óbecsén szerveztek meg, Lázár Péter magyarországi drámapedagógus a noszaiak Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című előadását választotta, hogy képviselje Vajdaságot Magyarországon a XVI. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozón. Az egyesület felkérte Mess Attila színészt, hogy tekintse meg az előadásukat, és mondja el észrevételeit.
Június 8-ától 10-éig Debrecenben tartották meg a XVI. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozót. A noszai gyerekek játszottak, a közönség remekül szórakozott, és háromszor visszatapsolta az előadókat.
Az oklevelek és ajándéktárgyak mellett három különdíjat is kiérdemeltek a noszaiak: Török Krisztina a kocsmáros sikeres megformálásáért, Nagy György Anikó a kocsmárosné alakításáért, Nagy György János pedig az aranyat tüsszentő szamár és a kis egérke szerepért kapott díjat.
A debreceni sikertörténet az Aqua-parkban folytatódott, ahol két órán át lehetett élvezni az óriáscsúzdától a pezsgőfürdőig mindent.
Az utazás szebben nem is fejeződhetett volna be, hiszen a hajdújárási főzőversenyt véletlenül éppen a csapat érkezésére időzítették... Így kóstolhatott bele a díjnyertes csapat a díjnyertes étkekbe...
Mint a mesében...
Hálás köszönet mindenkinek, aki ehhez hozzájárult
,,Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? -- Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.'
Arany János: Domonkos napra