* Talán kezdetnek meséld el, mik is a védőnő feladatai.

— A védőnői szolgálat polivalens, ami azt jelenti, hogy nemcsak várandós kismamákkal, újszülöttekkel, a kisgyermekek védelmével foglalkozunk, hanem idősebbeket, krónikus betegeket is látogatunk, illetve bejárunk az óvodákba, iskolákba is, ahol előadásokat tartunk a gyermekeknek az egészség megőrzésének fontosságáról. Évente ellenőrizzük az óvodás, iskolás gyermekeket fejtetvességre és rühességre — ez sajnos egy olyan probléma, amely a mai napig jelen van a közösségben, tehát rendszeresen kontrollálni kell. Persze a legfontosabb feladatunk mindenképp a várandósság, az újszülöttek, illetve a kisgyermekek fejlődésének a követése.

Kocsis Rita

* Tapasztalatból tudom, mekkora fejtörést okoz egy első gyermekes, friss édesanyának, hogy rögtön a szülés után már a kórházban több, egymással teljesen ellentétes információt kap a szakemberektől. Amíg az egyik neonatológus azt tanácsolja, etessem a babát, amikor csak kéri, a másik azt javasolja, csak háromóránként kapjon enni. A kórházban azt mondják, ne adjak neki cumit, majd amikor hazaindulunk, megkérdezik, hoztunk-e cumit a babának. Akkor most kire hallgasson a kismama?

— Bizony, a mai világban ez nem könnyű, és ehhez az internetnek is köze van. Az én tapasztalatom is ezt mutatja, hiszen sokszor előfordult, hogy a házi látogatáskor az újdonsült szülők úgy fogadtak: már minden kérdésükre választ kaptak a világhálón, utánaolvastak, mindent tudnak. De meglepődnek, ha nem minden úgy történik, ahogy az internet szerint kellene. Nálunk most történt egy káderváltás, és az új főnővérnek köszönhetően igyekszünk havonta vagy kéthavonta összehívni egy találkozót, melyre eljönnek a kórházi neonatológusok, valamint a gyermekrendelő orvosai is. Ezeken a találkozókon kikérjük egymás véleményét, és próbálunk közös álláspontokat megfogalmazni, éppen azért, hogy a kérdésekkel teli kismamák mindannyiunktól megnyugtató, biztos és egységes válaszokat kaphassanak.

* Én nem jártam kismamaiskolába, mert úgy látom, hogy hiába a felkészítők, a könyvtárnyi szakirodalom a piacon, amikor beindul a szülés, megérkezik a baba, akkor valahogy mégis úgy érzi az ember, hogy semmit nem tud, és minden meglepetésként éri, hiába olvasott utána többször is korábban egy-egy témának. Tévedek?

— Őszintén? (Nevet.) Nekem is ez volt a tapasztalatom, pedig egészségügyi dolgozó vagyok. Én is eljártam kismamaiskolába, terhességgondozásra, aztán jött a baba és a gondok a szoptatással, a gondozással, mert ugye az ember olyan, hogy mindenkinek meg akar felelni. Mindent jól akar csinálni, hibátlanul. Úgy veszem észre, hogy ez egy kicsit attól is függ, hogy az édesanya milyen korban vállalja az első gyermekét. Talán a fiatalabbak ilyen téren egy kicsit nyugodtabbak, lazábbak, náluk sokszor van úgy, hogy megérkezik a baba, és minden megy magától, ha hibáznak is, idővel beletanulnak, és nem tulajdonítanak ennek akkora jelentőséget. Míg az idősebb első gyermekes édesanyákban már van egy bizonyítási vágy, ők már jobban aggódnak, idegeskednek. Ők azok, akik mindent túl jól akarnak csinálni, és pontosan itt követik el a legnagyobb hibát, hiszen rágörcsölnek a dologra, és emiatt minden apróságot a szívükre vesznek, könnyen válnak frusztrálttá, és ezt a baba is megérzi. Én azt mondom, hogy az anyai ösztönre kell hallgatni. Persze, minden tanács hasznos, de van az az első hat hét, amikor ráhangolódunk egymásra, megismerjük egymást a babával. Hagyni kell ezt a folyamatot, hogy lassan kialakuljon a ritmusunk, hogy felvegyük a baba tempóját. Szokták mondani az anyukák, amikor az első baba után jön a második, hogy hiába ugyanazok a szülők, a két gyerek teljesen más. Ennek ellenére a második esetében már van tapasztalata az édesanyának, már nem akar görcsösen mindent jól csinálni, és általában sokkal lazábban áll a dolgokhoz. Ezért is gyakori jelenség, hogy a második babák nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak. Mondják is az anyukák sokszor, amikor elmegyek hozzájuk, hogy jaj, Rita, mi észre sem vesszük, hogy született még egy gyermekünk, mert csak eszik meg alszik, és én ilyenkor mindig jót mosolygok magamban: persze, mert amíg az első babával az anyuka görcsölt, idegeskedett, minden apróság miatt aggódott, addig a másodikkal már jóval lazább, és ez a babákon is pontosan meglátszik, mert átveszik az anyuka hangulatát. Nem hiába mondják: boldog anya — boldog baba.

Fotó: Balog Karolina

* Most már én is bölcsebb vagyok, pedig milyen jó lett volna, ha néhány dolgot előre tudok. Bennem például nem alakult ki rögtön a szülés után az a fajta „varázslatos kapcsolat” a babámmal, amelyről a kismamamagazinokban meg a könyvekben lehet olvasni. Elláttam, megetettem, pelenkáztam, ölelgettem, az enyém volt, de még idegennek éreztem az anyaszerepet, inkább tudatos volt, mint ösztönös. Egyszerűen idő kellett, hogy „megtanuljuk” egymást, és kialakuljon közöttünk az a fajta kötelék, az a különleges „szerelem”, amelyet csak egy anya érezhet a gyermeke iránt. Ma már úgy látom, ez teljesen természetes dolog, de akkor, ott nagyon sokszor ostoroztam magam emiatt. A türelem lehet a kulcsszó?

— Amikor várandóstanfolyamot tartok, akkor mindig azt tanácsolom az anyukáknak, hogy már a pocakban ismerkedjenek, beszélgessenek a babával. Ha csak „ketten” vagytok otthon, akkor is nyugodtan rá lehet tenni a kezet a pocakra — persze nem gyakran, nehogy idő előtti méhösszehúzódásokat idézzünk elő —, azt a baba megérzi. Elbeszélgethetünk vele a napi tervekről, lehet neki dudorászni, énekelgetni. Mindig hangsúlyozom, hogy az apukák is beszélgessenek a babával, akkor is, amikor még odabent van, mert a velük való kötődés már a várandósság folyamán megkezdődik. A baba az anyaméhben mindent hall, mindent érzékel. Amikor már van egy nagyobb gyermek is a családban, és hazajön az óvodából, iskolából, az újszülött testvére reagál a hangjára, és sokszor előfordul, hogy akkor a legnyugodtabb a pici, amikor a nagytesó is otthon van. A kommunikáció, a kapcsolatteremtés tehát már jóval a születés előtt megkezdődik, még akkor is, ha ezzel nem vagyunk tisztában. Amikor pedig megszületik a gyerek, ahogyan mondtam, ott van az az első hat hét, az időszak, amikor egymásra lehet hangolódni, és segítséget kérni sem szégyen, ha úgy érzi az édesanya, hogy szüksége van rá. Szinte minden esetben magától kialakul az a bizonyos kötődés, csak van, akinél korábban, másnál pedig később.

(Következő számunkban folytatjuk a beszélgetést a szülés után jelentkező legnagyobb hibákról, a szoptatási nehézségekről, a világjárvány okozta változásokról és az oltások fontosságáról.)