home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az alkotómunkának küldetése van
KOVÁCS Nándor
2004.11.10.
LIX. évf. 45. szám
Az alkotómunkának küldetése van

Az elmúlt hetekben a szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében irodalmi esttel köszöntötték a hetvenéves Bezdáni Foky Istvánt. A csaknem fél évszázados írói munkásságot maga mögött tudó alkotó vallomásában úgy fogalmazott, hogy büszke szülőfalujára, Bezdánra, mert a hatvan évvel ezelőtti tör...

Az elmúlt hetekben a szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében irodalmi esttel köszöntötték a hetvenéves Bezdáni Foky Istvánt. A csaknem fél évszázados írói munkásságot maga mögött tudó alkotó vallomásában úgy fogalmazott, hogy büszke szülőfalujára, Bezdánra, mert a hatvan évvel ezelőtti történések teljes mértékben meghatározták életét. Mint mondta, racionális gondolkodásának és szabadságszeretetének mozgatói is a felnőtté érlelő gyermekkori élmények.
* Mi is történt hatvan évvel ezelőtt?
- Épp most van hatvan éve annak, hogy a partizánok, az oroszok és a bolgárok elől menekülő szekérhadak Zombor irányából Baranya felé vonultak. Úgy gondolták, a baranyai présházakban könnyebben átvészelhetik a Duna mellé áthelyeződő frontvonal, a végső összecsapás háborús szörnyűségeit, amelyek később a batinai és a bolmáni csatákkal be is következtek. Ezeknek a hangulata, majd a november 3-ai bezdáni vérengzés döbbenete tette a legnagyobb terhet rám, az akkori tízéves fiúra. November 3-án szólították ki ugyanis a partizánok Bezdán munkaképes lakosságát a Malom udvarára, majd terelték és végezték ki őket délután fél egykor az isterbáci réten. Ezután a falu kisbírója ismételten kihirdette, hogy a felnőtt lakosság gyülekezzen a futballpályán. Pajtásaimmal jómagam is ott kíváncsiskodtam a felnőttek között, és láttuk a kukoricatáblákból ránk meredő géppuskacsöveket. Szerencsére azonban a vérengzés ezúttal elmaradt. A félelem azonban még a mai napig is érződik a faluban. Olyan lelki teher volt ez, amit azóta sem tudtak feldolgozni.
* Miként alakult tovább az életpályád?
- A nagyérettségi után tanítóképző-tanfolyamot végeztem, és 1955-től négy éven keresztül Gomboson tanítottam, majd Telecskára, Bácsgyulafalvára helyeztek, onnan háromévi tanítóskodásom után Saffer Pál és Papp Imre újságírók a vajdasági magyar kultúra alapintézményéhez, az újvidéki rádióhoz vittek. Ekkor már verseim jelentek meg a vajdasági magyar lapokban. A hatvanas évek végén pedig megírtam a batinai magaslati frontról szóló ifjúsági dokumentumregényemet, s 72-ben átadtam a Forum kiadónak. Nagyon gyorsan vissza is kaptam a kéziratomat. Menekültek tőlem, mint a tűztől. A Forumnál nem is jelent meg soha egyetlen könyvem sem.
* Gyermekversekkel kezdted, ifjúsági regénnyel folytattad. Tudatosan fordultál az ifjúság nevelése felé?
- Az első könyvemben Pétervárad történelmét dolgoztam fel. Hiánypótló műként íródott. Éppen azért fogtam történelmünk e szakaszának megírásába, hogy olyan kérdésekre adjak választ, amelyekről még az idősebbek is keveset tudtak. Úgy gondoltam, a fiatalokat kell elsősorban az életben eligazítani a délvidéki történésekben, meg aztán, ha nekik írok, később is olvasni fognak. Elvonatkoztatott dolgok egyébként sem vonzottak, így a Symposion-nemzedékhez sem tudtam odacsapódni. Egyedül álltam végig az alkotók között.
* Meglátásod szerint mennyire fontos nemzeti történelmünk délvidéki vonatkozásainak feldolgozása irodalmunkban?
- Kérdéssel válaszolnék: egész ember lehet az, aki önmagát nem ismeri? Soha az életében nem lehet egész ember az, aki nem önmagával kezdi a napot, nem önmagán kezdi a vizsgálódását. Ha hiányzik az emberből az önismeret, akkor semmi nem sikerülhet neki. E tekintetben Burány Nándor és Gion Nándor végeztek úttörőmunkát regényeikkel. Ők kezdték meg a történelmi önismerettel való szembenézést. A vajdasági magyar irodalomban a lelkiismeret könyveiként jelentek meg ezek a műveik.
* Napjainkban mennyire kap helyet irodalmunkban a történelmi önismeret, a Délvidéken élő magyar ember sorsa?
- Miközben nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy Szabadkán az idei Nemes Nagy Ágnes Szavalóversenyen Balassi és Radnóti versei mellett az én verseimet is választhatják a gyerekek, mégis azt kell mondanom, hogy úgy tűnik, a Délvidéken élő írók mintha keveset csippentettek volna le valóságunkból. Témákban nagyon gazdagok vagyunk manapság. A legszebb korban élünk. Le sem kell hajolni a témáért, mindjárt a számítógépbe ugrik, és ezek a dolgok mégis teljes mértékben kirekednek a vajdasági magyar irodalomból. Sokan a merészséggel hozakodnak elő. Nem az a hajtóerő, hanem az, hogy a fehér foltokat kitöltsük, megszüntessük a hiányt. Vissza kell fordítani az emberek érdeklődését az értékek felé. Pomogáts Béla fejtette ki nemrégiben Magyarkanizsán, hogy ideje lenne a rendszerváltásban a kultúra forradalmát is véghezvinni. Úgy gondolom, ennek szele már lassan hozzánk is elér, és a semmitmondó irodalmi művek helyébe mind több olyan alkotás lép, amelyben a fiatalok példaképekre is bukkanhatnak. A példakép nélküli világ ugyanis csak a különböző szenvedélybetegségeknek kedvez.
* Szinte általános jelenség, különösen itt, Szabadkán, hogy a művelődési rendezvények iránt gyér az érdeklődés.
- Meglátásom szerint ez egyrészt szervezés kérdése, másrészt pedig a kultúra iránt fogékony közönséget ki kell nevelni, illetve ismét érdekeltté kell tenni a rendezvények látogatásában. Elsősorban tehát a rendezvények kínálatát kell felülvizsgálni. Ne higgyük azt, hogy a kultúrára éhes ember ütődött! Meg tudja ő válogatni, hova és miért megy, azaz nem megy el. Nagyon sok mindent helyre kell itt tenni, hogy a rendezvényeink érdeklődésre tartsanak számot. Ötlethiányban szenvedünk. Míg Amerikában sokan ötletgyártásból élnek, addig nálunk a plagizálás, a kopírozás kényelme dívik. A Pataki-gyűrű például a Karinthy-gyűrű mintájára született, a felolvasó esteket pedig a Magyar Írószövetség drámaíró-szakosztálya már nagyon régóta ismeri. Hol vannak a mi ötleteink?
* Közösségünk életében mennyire fontos a kortárs alkotók jelenléte és az emlékezet frissen tartása?
- Ha a ma, a pillanat nem jelenik meg a művészetekben, ha életünket, gondjainkat nem jegyezzük a művészetekben, akkor a gondolkodás terén is vákuumba kerül a jövő nemzedéke, és semmit nem fog tudni rólunk. Ha megnézzük színházaink repertoárját, ha megnézzük, miről szólnak a könyveink, akkor az elvonatkoztatott gondolatok tárházát látjuk. Még véletlenül sem találjuk bennük a ma emberének sorsát. Hiányzik belőlük a meglepő és csodálatos, éppen az, amiről szólnia kellene a műveknek. A szabadkai színház történelmi dátumai: 1816 vagy 1854, a tradíció semmilyen feladatot nem ró a színházi emberekre? Csak mindenben a különleges, a másság megjelenítése a fontos? Az alkotói munkának küldetése van: hogy jegyezze az utókornak jelenlétünket. Ha az emlékezet megszűnik, akkor végünk van.
* A délvidéki művelődési életben mennyire ösztönzők a különböző díjak?
- Újabban azok dicsekedhetnek, akiket még nem díjaztak. Ezek sokkal kevesebben vannak. Ellaposítottunk mindent. A lobbizás idejét éljük a díjak tekintetében, miközben kultúránk mind mélyebbre süllyed. Egyik díj sem a követendő értékrendre utal, hanem az egymás iránti hajlongás szerepét tölti be. Az alkotó továbbra is légüres térben mozog. Ha nem csapódik valamelyik csoportosuláshoz, nem érvényesülhet. A régi beidegződés: nem az eredmények díjazása, hanem egymás jutalmazgatása folytatódik továbbra is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..