Kornélia és hét gyermeke Szabina elsőáldozásán

Szabadka külvárosában járok, csend és nyugalom honol mindenütt. Csak a lépteim kopognak a nedves aszfalton. Ide nem hallatszik a város zaja, még gépkocsi is csak nagy ritkán robog végig a hosszú bekötőúton. Arra gondolok: hogyan járnak innen iskolába, óvodába a gyerkőcök? Erre nem jár autóbusz, néhol még gyalogjárda sincs. Ennek ellenére most a karácsony előtti várakozás hangulatában barátságosabbnak tűnik ez a környék, kutyák ugatnak a távolban, itt-ott szomszédok beszélgetnek...
Végre rátalálok a kétszintes, még mindig befejezetlenül álló családi házra, ahol Kovás Kornélia egyedül neveli hét kiskorú gyermekét.
A vaskapu nyitva, az udvarban gyermekjátékok: háromkerekű kisbicikli, labda. A ház mögött kutya ugat. Jelzi a bennlévőknek, hogy idegen érkezett. Kornélia édesanyja, Rózsa nyit ajtót. Kedvesen invitál, lépjek be az otthonukba. Lánya éppen betegeskedik, de így is tudunk beszélgetni...
Az egyik szobában csillogó szemű, értelmes, érdeklődő arcocskák fürkésznek végig. Mind a heten itthon vannak, a nagyobbak majd csak délután mennek iskolába.
Az édesanya gyengélkedik, azt mondja, gyomorbántalmai vannak, de én látom a tekintetében azt, amit gyermekei előtt titkolni szeretne: összetört lelkének minden fájdalmát.
- Ez lesz az első karácsony, amit apuka nélkül ünnepelünk meg - mondja szomorúan. - Ő ugyanis elköltözött a családtól, új életet kezdett. A gyerekeket megviseli ez az állapot, de én igyekszem mindenben helytállni, hogy némileg enyhítsek a szomorúságukon...
Kornélia nincs állandó munkaviszonyban. Egy magáncégnél takarít százdináros órabérért. Nagyon szerény körülmények között élnek, sok a kiadás, sok az éhes száj...
- A gyerekek édesapját a bíróság kötelezte gyerektartásdíj fizetésére. Ez havi 28 ezer dinár. Ehhez jön még hozzá az én keresetem, bár az igazán nem sok. Miután kifizetem a számlákat, alig jut élelemre. Pedig a gyerekeknek ruha kell, télikabát, lábbeli. És bár nehéz körülmények között élünk, szeretném, ha a karácsonyt olyan meghitten tölthetnénk, ahogyan eddig is. Értük harcolok, küzdök betegséggel és fáradsággal, kiábrándulással és a csalódottsággal. Nem adhatom fel, ezt nem érdemelnék meg.
Kornélia egyetlen és legnagyobb támasza az édesanyja, aki a város túlsó végéből esőben, hidegben, fagyban vagy éppen nagy hőségben kerékpárral siet hozzájuk: vigyáz az unokákra, megfőz, iskolába indítja a gyerekeket. Pedig őt is meggyötörte az élet, az ő szeme fényét is megkoptatta az eddig átélt sok fájdalom. Őt is megviseli lánya és unokái sanyarú sorsa.
Kornélia négy gyermek után kapja a családi pótlékot, de az államtól más támogatásra nem számíthat. Az iskolában a gyermekeknek nem jár se az uzsonna, se a tankönyv díjmentesen. Mindent meg kell venni, akárcsak másnak.
- Még az a szerencse, hogy mivel két kilométerre lakunk az iskolától, a gyerekek ingyen utazhatnak az autóbuszon, de csak az iskoláig. Ez is nagy segítség nekünk.
Amikor azt kérdezem az édesanyától, hogy mire volna leginkább szükségük most, az ünnepek előtt, azt válaszolja: szinte mindenre. A tüzelőjük jó esetben még egy hónapig kitart, de hogy utána mi lesz, nem tudja. Fenyőfát is vennie kell, élelemre, ruhaneműre is szükség van. Hiába, a ,,nagyok', a 15 éves Krisztina és a 13 éves Klaudia bizony már szeretnek öltözködni, csinosan járni. A 11 éves Szebasztián és a 10 éves Szabina a növények szerelmese. Őket egyre inkább a botanika, a kertészkedés érdekli. Adrián és Antónia még óvodás, nagyon szeretnek rajzolni, meséket olvasni. Szelina, a legkisebb, a tejfölhajú tündérke alig múlt 3 éves. Ő még nem jár óvodába, rá a nagyi vigyáz.
- Ne is tudom, mi lenne velünk, ha az édesanyám nem segítene - mondja Kornélia. - Rá mindig számíthatok, most is, amikor beteg vagyok. Valamikor kislánykoromban sok gyermekről álmodoztam, és ez megadatott nekem, de a sors iszonyatos akadályokat gördít elém. Ő azonban igyekszik megkönnyíteni számomra ezt a nehéz időszakot.
Rózsa, a nagymama könnycseppet morzsol szét megfáradt szemében.
- A karácsonyra mind együtt készülünk - folytatja immár egy kisség vidámabban Kornélia. - A fenyőfát titokban díszítjük fel a kicsik miatt. Az ő számukra ugyanis a legnagyobb meglepetést a karácsonyfa jelenti. Azt még nem tudom, miből és milyen ajándékok kerülnek a fa alá, de szerencsére a gyermekeim, különösen a nagyobbak megértik, hogy nehéz helyzetben vagyunk. De ennek ellenére remélem, hogy kerül a fa alá mindannyiuk számára valami aprócska meglepetés: egy kis gyümölcs, édesség...
Elköszönök. Aprócska fejek bukkannak elő a szegényesen berendezett szobából, tiszta, reménykedő gyermektekintetek kereszttüzében egyre nehezebbnek érzem a szívemet. Ők az idén is ott állnak majd a karácsonyi fenyő körül reménnyel teli, bízván a megváltásban, talán lesz ajándék is, egy kis sütemény, gyümölcs. A szegényes fenyőn a díszek éppoly csalogatóan csillognak majd, mint eddig, de valami, pontosabban valaki hiányozni fog a szeretet ünnepén: édesapa valahol máshol, egy másik fenyő ragyogásában gyönyörködik majd...