Megmondta a lányoknak, akiket megkért, hogy:
— Úgy gyere e hozzám, hogy neköm három hímvesszőm van!
Mögijedtek a lányok tüle!
— Hát hó-ó-ogy?
Aszongya:
— Van egy nagyon vékony, egy középszerű, mög egy olyan békebeli, kíkeres!
— Hú-ú-ú!
Mönekűtek tűlle!
— Ereggy! Ereggy! Ereggy!...
No oszt, nemrég költöztek oda egy másik falubú egy lány, hát azt is mögkérte. Nem messze laktak egymáshó, összekacsalódtak, no, mongya neki, hogy milyen szándéka van neki, hogy nősülési szándéka van.
— De én mögmondom, hogy milyen testi hibám van! Neköm három hímvesszőm van!
— Hát millyen?
Aszongya:
— Hát van egy nagyon vékony, egy középszerű, mög egy olyan jó, békebeli kíkeres!
— Én emék azé hozzád, hallod! Majd elsőbb — aszongya — egy pár évig avval a nagyon vékonnyal. Mikó asztán lösznek gyerökök — aszongya —, az ekezd tágúni, asztán — aszongya — avval a középszerűve! Asztán — aszongya —, mikó mán mögöregszünk, olyan lösz mint a némöt asszonyé, hogy „hun tág!”, akkó mög — aszongya — jó lössz az a vastag!
No, mög is vót az esküvő, odaért az első éccaka, nekifogtak. A nagyon vékonnya. Ekezdődik a munka, hát a fiatalasszony:
— Hí-i-i! Hú-u-ú! Jú-u-új! Hű-ű-ű, de jó! De jó!
Aludtak eggyet, úgy éfél felé fölérzik a fiatalasszony, az ember hortyog, fújja a kását, az asszon ekezdi cirógatni, csókógatni, hogy:
— Apucikám így! Apucikám úgy!
— No! Mija?!
— Apucikám! — aszongya. — Olyan jó vót! Most próbájjuk mög avval a középszerűve!
— Háá! Hát majd bajod lössz!...
— Hát ha bajom lössz, hát majd főhagyunk vele!
No, mög kő anni a fiatalasszonnak a kedvit! Mögpróbáták a középszerűve! Hú-új! Annak még jobban csavargatta jám!
— Jú-új! Ögyem mög a szíved! Jú-u-új!...
No, megvót avval is. Elaludtak megin. Hajnalba főkel a fiatalasszony, ugye fura vót neki, zelső éccaka, szokatlan is vót, nem nagyon birt alunni, de a fiatalember, az csak hortyogott! Eccécsak kőtögeti az embört:
— Apucikám! Kejjé mán fő! Anyádék má fönn vannak! Csusszognak a konyhába!...
Hát addig rázta az embört, hogy az embör le akar ugrani az ágyrú, az asszon visszaránti:
— Apucikám! Próbájjuk meg most még avval a nagyon vastaggal!
— Á! Hát ugyan-ugyan! Aranyos felesígem! Hát bajod lössz tülle!
— Hát emezektú nem lött bajom! Hát hátha kibirom azt is! Olyan kíváncsi vagyok rá, hogy az millyen!
Hátosz elővette aszt a harmadikat, annak még jobban a fiatalasszony! Csivirgette! Csavargatta!... Mikó megvót, az asszon ijedtibe leugrott az ágyrú! Má szürküllött az ablakon, ekezdett a kanapén tapogatni. jaj, az ember mögijedt!
— Montam, ugye, aranyoskám, hogy bajod lössz?! Mit kereső?! Mit kereső?!
— Tudod mit? Keresöm a trimflis kötőmet! Most mög összekössük mind a háromat, oszt úgy próbájjuk mög!

Adatközlő: Czérna Miklós (1919—2013, Adorján), Oromhegyes, 1991.
(Burány Béla, Mé piros a gólya csőre? Erotikus és obszcén népmesék a Délvidéken, Timp Kiadó)

Burány Béla (Szabó Attila felvétele)