Július végi helyszínelésünk idején a részletekről Szilágyi Zoltán püspöki segédlelkészt, a pancsovai református gyülekezet fiatal lelkipásztorát kérdeztük.

— A felújítási munkálataink harmadik esztendejében vagyunk jelenleg, azaz 2015 óta többé-kevésbé a gyakorlatba is sikerül átültetnünk elképzeléseinket. Értesüléseim szerint az előkészítő tevékenységek már a múlt század ’90-es éveiben megtörténtek, az omladozó ingatlan vakolatának leverésével. Három évvel ezelőtt aztán a falak átvágására is sor került a nedvesség elleni szigetelés céljából. Majd következett a tetőszerkezet átrázása és felújítása, valamint az objektumot körbefutó teljes esővízcsatorna-rendszer cseréje. A jelenlegi munkálatok kivitelezését pályázati pénzből fedezik, és az, hogy ez a forrás rendelkezésünkre áll, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház vezetője, Halász Béla püspök úr aktív közbenjárásának köszönhető. A munkát egy lelkiismeretes cégre bíztuk, mivel környékünkön, a többi közt a Hertelendyfalvi református egyházközség templomának teljes felújítása idején többször is tudta bizonyítani szakmai hozzáértését. Bízom benne, hogy Isten segedelmével augusztus végére újra régi pompájában láthatjuk majd templomunkat!

Építkezéseink idején valahogy mindig felszínre bukkan a Gárdonyi-regény egyik legismertebb idézete, mely szerint „a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében”. Itt, Pancsován, vagyis mint szokás mondani, a szórványok szórványában, a református eklézsia létszáma valóban maroknyi. Viszont, és ezt az utóbbi időkben többször is bizonyította, lélekben egyre erősebb.

— Valóban kicsiny a gyülekezetünk lélekszáma, és valóban összetartó! A belvárosi istentiszteletekre járók számának alakulására persze az a tény is jelentősen hat, hogy noha többségük bent lakik a városban, mindmáig változatlanul visszajár a hertelendyfalvi ősgyülekezetbe. A korosztályt tekintve ez inkább az idősebbekre vonatkozik. Biztató viszont, hogy az utóbbi időben egyre több fiatal tér be hozzánk... Lényegében bármely lokációt is választanák, mindkét helyen nyitott szívvel fogadjuk őket. Az emberek lelkületén pedig valóban tükröződnek a templom épületén folyó felújítások! Mindent összevetve, itt valóban nemcsak arról van szó, hogy falakat újítunk fel, de közvetve régi sebeket is gyógyítunk általuk. Istenem, sohasem hittem volna, hogy valaha is látom ismét (r)omladozó templomunkat annak hajdani külcsínében! — bizony már nem egy gyülekezeti tagunkat hallhattam ekképp felsóhajtani az elmúlt időben. Hiszem, hogy a felújítás a kinti nagy munkálatok befejeztével sem torpan meg. Mindenekelőtt a gyülekezetünk belső, lelki épülésére gondolok most, mely ténykedés — az állandó lelki megújulás — valójában az 500 évvel ezelőtt útjára induló reformáció egyik központi üzenete is. Igen fontos számunkra, hogy a gyülekezeti tagok ebben a közösségben is fel tudják magukat találni, hogy otthon érezzék magukat benne, ne pedig kívül rekesztetteknek. Tanácsaikra és meglátásaikra pedig ugyanúgy számítunk, mint jelenlétükre és aktív szerepvállalásukra. Ezekre a visszajelzésekre mindenképp szükségünk van a tisztánlátáshoz, az egyházunk épülését lehetővé tevő feladatok és folyamatok sikeres teljesítéséhez. Mert nem csak a kinti építkezés fontos, a belsőt sem szabad elhanyagolnunk, a padok megtöltése is lényeges feladat. Embert próbáló, de Isten segedelmével egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás. 

Az istentiszteletek tehát az eddigi helyszínül felavatott imateremből hamarosan, a tavasztól őszig tartó időszakban, áttevődnek a templomba. A közösségépítéssel egybekapcsolódó építkezési munkálatok pedig folytatódnak. Legalábbis ez a fő terv, megannyi, sokadik rápillantásra is jelentéktelennek tetsző mellékszállal átszőve.

— A beltéri építkezések idején az agapét is gyakorolni tudjuk. A padokat például közös erőbevetéssel takarítjuk ki, vagy megigazítunk néhány, a helyéről kimozdult téglát, és ez — bármennyire furcsán és hihetetlenül hangozzék is — akár hosszabb távon is képes egységet kovácsolni gyülekezetünk tagjai között. Mert ilyenkor sokkal inkább a közösségi együttlétre helyeződik a hangsúly. Az együtt elvégzett munkára, az egymást építő beszélgetésekre. S talán, ami még a felsoroltaknál is fontosabb, egymás meghallására és meghallgatására.

A szerző felvételei