home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Advent Budapesten
SOMOGYI Anett
2014.12.24.
LXIX. évf. 52. szám
Advent Budapesten

A tavalyi évhez hasonlóan az idén is megrendezték Pesten, a Városháza téren az Advent Budapesten elnevezésű téli fesztivált, melynek keretében határon túli középiskolásokat is meghívtak.

A nagykaposi és az aradi diákokon kívül iskolánkat, a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumot tizenegy tanuló (Apró Ádám, Fehér Flóra, Gyarmati Edvárd, László Roland, Nagy György János, Petkovics Viktor, Pletikoszity Árpád, Schell Zsófi, Somogyi Anett, Sörös Gergely, Székely Zsófi) és magyartanárnőnk, Faragó Karolina képviselhette. A vendéglátóink minden költséget fedeztek, így nekünk csupán a zsebpénzről kellett gondoskodnunk. A kis adventi műsorunk hosszas tanácskozás, valamint több fárasztó próba után végül összeállt, és egy horgosi pásztorjátékkal is készültünk.

Az indulásra december 12-én, reggel került sor, és többórás vonatút után a szervezők szívélyesen fogadtak bennünket. Budán, a Gennaro Kollégiumban lettünk elszállásolva, ahol a vacsora után kvíz következett Budapest történelméről és nevezetességeiről. A másnap délelőttöt Pesten, az előadás helyszínén, a karácsonyi vásár pultjai között nézelődve töltöttük. A rendezvény rajtunk kívül még sok látogatót vonzott. A csapatok bemutatkozására csak később került sor az Üvegházban, melynek falai mögött a járókelők meg-megállva hallgatták a produkciókat. Társaink műsorát izgatottan néztük végig, amikor azonban ránk került a sor, a kezdeti lámpaláz az összetartásunknak köszönhetően megszűnt.

Az előadásunkban modernebb és hagyományosabb dalok, versek is felcsendültek zenei kísérettel, megteremtve az ünnepi hangulatot a nézők között is. A napunk fénypontja egyértelműen az este volt, amikor a szervezőknek hála ellátogathattunk a Magyar Állami Operaházba. Itt Csajkovszkij balettjét, A diótörőt tekintettük meg, melynek gyönyörű felvonásait néha még mindig magam előtt látom. Vasárnap a Váci utca és a Vörösmarty tér forgatagában töltöttük el szabadidőnk nagy részét, majd a délután folyamán a gyertyagyújtás következett, az ottani plébános vezetésével. Az összeállításunkat újra színpadra vittük, ezúttal a pásztorjátékot is, és a nagy adventi koszorú mellett a felvidéki és az erdélyi középiskolásokkal együtt elénekeltük a Csendes éjt. A hideg fagyasztó érzését a kezünkben tartott égő gyertyák ellensúlyozták, melyek a félhomályban lágyan megvilágították a teret. Másnap a vasútállomáson nagy szomorúsággal búcsúztunk el az újonnan szerzett barátainktól és a város látványától.

Ez a rövid utazás mindenképpen örök emlékként marad meg majd bennünk, és köszönjük, hogy mindennek a részesei lehettünk. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..