A terrierek átlagban kis termetű kutyusok. Van néhány kivétel, mint például az orosz vagy az airedale terrier, mely testes, marcona eb. A kis termet nagy szívet takar, rettentően elszánt kutya, a róka- vagy borzlyuknál ha lakott a kotorék, teljesen bevadul. Nagyon kitartó, és a fájdalmat is jól tűri, mert az odúlakó nem adja könnyen a bundáját. Bizony az eb néha megsebesül, ami nem fékezi az elszántságát, és többnyire ő hagyja el győztesen a csatateret. A kotorékból kiszedi a kisrókákat meg a felnőtteket is. A terrierek szívesen mennek görényezni, sőt, a patkányok sem szoktak örömükben tapsikolni, ha egy terrier jelenik meg a házuk táján. Nekem az angol foxi a kedvenc terrierem, de szép kutya az ír vagy a walesi terrier is. Kedves barátom szerint a német vadászterrier a király, mert amit ő művel, az már fanatizmus.

De hogyan is született a német terrier? Keresztezték az angol foxit az ír terrierrel, így lerövidült a lába, és könnyebben boldogul az odúban. És mitől lett német? Két anglikán kutyából úgy lesz német, hogy egy német tenyésztő hozta össze a projektumot. Ez az eb mindent megfog, lefojt, kinyír, amit csak ér. Szerintem a kiképzés sem ér sokat nála. Addig, amíg a vadász az udvaron tartózkodik, biztonságban vannak a tyúkok, baromfik. De ha valami okból eltűnik a terepről, akkor felforr a kutya vére, csillog a szeme, és hajrá, a fenyítés sem visszatartó tényező számára, nem bír magával. Houdini, a szabadulóművész sehol sincs a német terrierhez képest, ez utóbbi mindenhonnan képes kiszabadulni, meglógni. Felméri a terepet, és mivel rendkívül intelligens, seperc alatt rájön a nyerő taktikára. Nem nagyon szeret más kutyákkal barátkozni, hiszen tisztában van azzal, hogy ő a király, a többiek a pórnép. Minden gond nélkül nekimegy akármilyen nagy testű kutyának, és alattomosan támad torokra, a végeredményt pedig nem kell ecsetelnem.

Egy vadászos könyvben olvastam, hogy Dél-Amerikában élt egy nagyon agresszív jaguár, mely már a falu lakosságát is terrorizálta. A település elöljárói felkértek egy profi vadászt, hogy iktassa ki. A falu biztonsága érdekében a vadász el is vállalta a megbízatást. Tíz argentin dog kutyája volt, és egy német vadászterrier, melyet csak úgy kabalából vitt magával vadászatra. Rövidre fogom, a jaguár mind a tíz dogot megölte, természetesen nem egy nap alatt, és legvégül maradt a kis német terrier, aki nem tojt be a jaguártól, odafutott hozzá, mert nagyon gyorsak a kis ördögök, rácsimpaszkodott alulról, és felszakította a hasát, vagyis simán kibelezte a nagymacskát, akinek ugyan a legerősebb a harapása, de mindhiába, nem tudta lekaparni a fickót magáról, és így múlt ki. Tessék elképzelni, mit tud művelni egy rókával vagy bármivel! Seperc alatt a másvilágra küld egy ellenfelet.

A vadászok közt igen népszerű kutyus emellett szépen teljesít vaddisznóhajtáson is, megállítja a disznót, vagy a vadászra tereli a kondát. Természetesen nem egyedül teszi a dolgát, mert csapatban keresik, űzik a vadat, de fáradhatatlanul dolgozik a gazdija és a többi vadász örömére.

Vadászaton sajnos előfordul, hogy a sebzett vad nem rogy tűzbe, hanem egy utolsó vágtába kezd, eliszkol, amig a szíve bírja, és akár több kilométer megtétele után múlik ki. Eltűnik a vadászok szeme elől, de ekkor veszik hasznát a vérebek munkájának, mert nélkülük soha nem fog terítékre kerülni a vad. Személyes kedvencem, a hannoveri véreb, nagyon szép kutyus, és az orra tévedhetetlen, többnapos nyomot is képes követni, az eredmény pedig ritkán marad el.

Ha szárnyas vadat kell előkeresni a sűrű nádasból, vagy vízbe esett vadkacsát apportírozni, akkor a legjobb labradorhoz vagy retriverhez fordulnunk. Ezeket a kutyusokat a vad felkutatására és behozására tenyésztették ki, mondhatni, „szakmájuk” legjobbjai. Kedvelik a vizet, a mocsaras területeket, sűrű szőrzetük lehetővé teszi, hogy vígan beússzanak a jéghideg vízbe, és kihozzák a vadkacsát, libát. Mert sokszor nem az a gond, hogyan ejtsük el a vadat, hanem az, hogy miként jutunk hozzá, ha vízbe esik. A szimatuk kitűnő, minden vadat megtalálnak, igaz, egy kicsit lassabban, mint a vizslák, mert elég zömök kutyusok, de nem is ez a lényeg, mert nem a gyorsaság a fontos, hanem a vad behozása. Ezekkel a kutyusokkal csak egy baj van: nem állják le az élő vadat, ami nem megengedhető. Azon nyomban űzni kezdik, és a vad lőhatáron kívülre kerül. Magyarán, elzavarják a vadat, a vadász úr pedig bosszankodik, sétál egy hosszút, ami nagyon egészséges, de vad nem biztos, hogy lesz aznap.

Ennyi fért bele a mai cikkbe, de ígérem, legközelebb a kopók és a tacskók odaadó munkájának az ismertetése is sorra kerül.