A versenyzők eladtak, a zsűri vásárolt
APRÓ Alekszandra
2015.03.25.
LXX. évf. 12. szám
A versenyzők eladtak, a zsűri vásárolt

Hallott már a quadcopterről vagy arról a telefonos alkalmazásról, amely kirakja a Rubik-kockát? Mindezeket a 11. Neumann informatikaverseny vajdasági fordulóján mutatták be a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban.

A Neumann informatikaverseny a programtermékek megmérettetése, vagyis a diákoknak egy percet sem kellett a nehéz feladatokkal teli lap felett tölteniük, viszont annál több energiát és munkát fektettek be az elkészített termékbe.

A beküldött munkákat nyolc kategóriába csoportosították: oktatóprogramok, alkalmazói programok, mobilalkalmazások, művészet, számítógéppel támogatott tervezés, webprogramok, hardver és játékprogramok. Száz munka érkezett az elődöntőbe, ahonnan 30 középiskolást és 50 általános iskolást hívtak meg a döntőbe, melyen a pályázók mintegy tíz perc bemutatási időt kaptak. Élőszóban magyarázhatták el termékük előnyeit, valamint össze tudták hasonlítani a saját munkájukat a többi „konkurens” termékkel. A bemutatón a zsűri volt a vásárló, a versenyző pedig az eladó. A bírálók csoportját, mint minden évben, az idén is számítástechnikai és pedagógiai szakemberek alkották. Dukai Szél Dóra, Szepesi Zoltán, Nagy Szilvia, Pletikoszity Tibor, Gilice Hilda, Boros Róbert, Balassa Tamás, Török Ákos és Bóka Tamás pontoztak.

Az általános iskolások köréből az oktatóprogramok terén Kávai Áron bizonyult a legjobbnak, második helyen Lengyel Sándor, a harmadikon pedig Tamara Vulić és Garijela Isakov végzett. A mobilalkalmazások témakörben Volford Viktor és Burza Ralf lett az első, a második Divković Nikola, a harmadik Aleksandar Gecić. A webprogramok kategóriában a lányok tűntek jobbnak, az első helyre ugyanis Molnár Ramóna, a másodikra Német Eszter, a harmadikra pedig Milica Ljujić került. Az alkalmazói programok első helyét Kőműves Erik vitte el, míg ugyanezt a helyezést a hardver kategóriában Gojko Panić és Darko Birač tudhatta a magáénak. A számítógéppel támogatott tervezésben Pál Orsolya bizonyult a legjobbnak, a második Dobra Jenett, a harmadik pedig Kakas Klaudia lett. A legjobb játékprogramot Sziráki Ákos tervezte, a második helyen Simon Róbert, a harmadikon pedig Rúzsa Ákos és Surján Viktor végzett. A művészetben Vladimir Cap szerezte meg az első helyet, utána Barát Valentina, majd Surján Viktor következett.
A középiskolásoknál a következő eredmények születtek: oktatóprogramok: 1. Rekecki Dóra 2. Sőreg Enikő, 3. Kávai Konrád; mobilalkalmazások: 1. Futó Viktor, 2. Muhi Kristóf; webprogramok: 1. Radovan Silaški, 2. Andrea Kiš és Dejana Ostojić; alkalmazói programok: 1. Dobó Márk és Szkocsovszki Zsolt, 2. Surányi Tamás, 3. László Andor és Sziveri Balázs; hardver kategória: 1. Vladimir Sivčev, 2. Kiss Tamás, 3. Szklenár Norbert és Erdélyi Arnold; a legjobb játékot Gere Áron készítette, akitől nem sokkal maradt le Doszkocs Zoltán és Bálizs Márk, a harmadik pedig Szvoreny Viktor lett. A legsikeresebb művészi munkát Sleiher Denisz készítette, ebben a kategóriában Miloš Vujić lett a második.

A verseny különlegessége volt még, hogy a szervezőcsapatot főleg diákok alkották. Ők voltak a műsorvezetők is: Tóth Bálint, Kovács Flóra, Barát Krisztina, Szakály László, Karácsonyi Ágnes és Széll Réka. A technikai felelősök Kormányos Gergő, Böröc Tamás és Berze Tamás, az asszisztensek pedig Horti Katalin, Orosz Kinga, Guzsvány Szilvia, Nagy Noémi, Országh Ramóna és Gulyás Nikoletta voltak. A webes felületet Tűri Erik hozta létre. A sok értékes nyereményhez a támogatókat Csipak Levente szerezte, a fotós Bencsik Blanka, a fő szervező pedig Apró Alekszandra volt. A tanári kart Esztelecki Péter, Kőrösi Gábor és Vatai Emil képviselte.

A vajdasági döntő helyezettjei bekerültek a szekszárdi verseny elődöntőjébe. Arról majd márciusban számolunk be, hogy kiket várnak a végső megmérettetésre.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..