A hétvégén Csókán, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben szervezték meg a budapesti Versünnep Fesztivál Diákseregszemléjének vajdasági elődöntőjét. A válogatóra 35 általános és középiskolás diák jelentkezett régiónk több településéről.
Az esemény meghirdetésekor a Versünnep Alapítvány szervezőként arra hívta fel a figyelmet, hogy 2022-ben Nemes Nagy Ágnes (1922—1991) születésének 100., illetve Illyés Gyula (1902—1983) születésének 120. évfordulóját ünnepeljük. Benevezni magyar, klasszikus vagy kortárs alkotó versével vagy prózájával lehetett, ajánlottan, de nem kötelezően a kiemelt évfordulók szerzőitől. Örömmel tapasztaltuk, hogy Csókán számos költemény hangzott el Nemes Nagy Ágnestől.
A bírálóbizottság munkájában a Versünnep Alapítvány képviseletében Topolcsányi Laura színházi szerző, Oláj Ibolya pedagógus, aki maga is foglalkozott versmondással és László Sándor színművész, tanár vett részt.
A szakemberek az összegzés során elmondták, elégedettek voltak a rendezvény színvonalával, nagyon sok tehetséges gyereket és fiatalt hallottak — bizonyos kategóriában olyan kiegyensúlyozott volt a mezőny, hogy három első díjat ítéltek oda —, és azt is hangsúlyozták, hogy a fellépők többsége tökéletesen beszéli az anyanyelvét, természetesen mond verset, kerülve a hatásvadász kifejezési módot.
A Diákseregszemle vajdasági elődöntőjén a következő eredmények születtek:
1—2. osztály
- díj: Juhász Hanna, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
- díj: Serfőző Benedek, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
- díj: Zombori Botond, Jovan Popović Általános Iskola, Csóka
Különdíj: Kólity Máté, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
3—4. osztály
Különdíj: Gál Emese, J. J. Zmaj Általános Iskola, Szenttamás
5—6. osztály
- díj: Lovas Jázmin, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
- díj: Nikolić Dávid, Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta
- díj: Szarka Hanna, Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta
7—8. osztály
- díj: Szarka Kitti, Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta
Különdíj: Bakos Dorina, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Szenttamás és Galusz Áron, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
Középiskolások:
- díj: Jaksa Dominika, Csóka, Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület
Különdíj: Szabó Rebeka, Kodály Zoltán MMK, Auróra Beszédművészeti Műhely, Topolya
Juhász Hanna, Lovas Jázmin, Nikolić Dávid, Szarka Hanna, Szarka Kitti, Szabó Rebeka és Jaksa Dominika meghívást kapott a Diákseregszemle nemzetközi döntőjébe, melyet június 11-én tartanak meg Budapesten, a Pesti Vigadó épületében.
Fotó: Kiss Zoltán
A díjazottak mellékelt csoportképe a zsűrivel — Topolcsányi Laura színházi szerző, Oláj Ibolya pedagógus, László Sándor színművész, tanár — és a szervezőkkel — Kiss Tóth Erika, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület elnöke és Tóth Lívia, az egyesület irodalmi csoportjának a vezetője — egészült ki.