home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A végzet asszonya(i)
Szerda Zsófi
2018.10.26.
LXXIII. évf. 42. szám
A végzet asszonya(i)

Karády. Mi jut eszünkbe erről a szóról? A végzet asszonya? Esetleg egy kis cigaretta, ahogy ül a hamutálcán, és lassan végigég? Vagy egy halálos tavasz?

Mindegy is, a lényeg, hogy egy olyan énekesnőről, színésznőről beszélünk, aki meghatározó alakja volt a magyar filmes életnek. A Ki tudja, látsz-e még? — Egy Karády-történet című darab a szabadkai Szab-way színházi szervezet előadásában valósult meg, benne Kalmár Zsuzsa szólal meg Karády hangján, és Karády szólal meg Kalmár Zsuzsa hangján.

Karády Katalin. Első mozifilmje, a Halálos tavasz sikere után a kor ünnepelt dívája, szexszimbólum lett. Erotikusan búgó, bársonyos hangjával, erős, szuverén, a „végzet asszonya” karakterével szinte megigézte a férfiakat. Kilenc év alatt húsz filmfőszerepben láthatta őt a magyar közönség. Egyed Zoltán lett a menedzsere, aki kiváló érzékkel teremtette meg Karády hollywoodi sztárokéhoz hasonlítható imázsát. A színésznő öltözködését, kalapjait, hajviseletét, viselkedését fiatal nők ezrei igyekeztek utánozni. Voltak, akik szerint férfifaló volt, mások leszbikusnak tartották.

A világ nagy dívái, „nagyasszonyai” nem arról híresek, hogy nyugalmas, szép és csendes életük volt. Valamiért mindegyikük körül zajlottak a botrányok, melyeket vagy ők maguk okoztak, vagy egyszerűen csak bevonzották őket, sokuk kishitűségben, depresszióban vagy éppen más lelki betegségben szenvedett, mások alkoholhoz, drogokhoz nyúltak, s azok tábora is népes, akik önkezűleg vetettek véget életüknek. Szóval dívának lenni egyáltalán nem könnyű. Van, aki könnyen el tudja fogadni a rászakadt sikert, megint mások beleroppannak. Karády sokáig bírta. S nem is a siker volt az, ami megropogtatta.


A szerző felvételei

A határozott állú, mély és már magában drámát sugárzó szemű fekete démon, Karády Katalin Kanczler vezetéknévvel látta meg a napvilágot, s igen nehéz gyerekkor jutott ki neki. Édesapja őt és hat testvérét rendszeresen verte. S hogy honnan tudom mindezt? Nem, nem a Wikipédiáról és nem is egy dokumentumfilmből, hanem az előadásból. Hiszen a darab azzal indul, hogy a művésznő megjelenik fehér bundájában, a zongorista (ifj. Kucsera Géza) már a bárban várja, és várjuk mi, a közönsége is, hogy énekeljen, szívjon el közben egy cigarettát, vagy csináljon, amit akar, csak csendüljenek fel azok a gyönyörű dalai. Viszont ezen az estén Karády úgy dönt, nem fog énekelni (azaz nem csak énekelni fog), hanem mesél, sztorizgat, visszaemlékezik. Tehát az előadásban egy már letűnőfélben levő dívát kapunk, aki egy picit belefáradt mindenbe, falusi kultúrotthonokban kénytelen énekelni, s mintha már mindenki elfelejtette volna. Pedig csak a politika tette félre, tette tönkre.

Szóval ezt a Karádyt kapjuk mi Szabadkán. Viszont ez a Karády ugyanolyan tüzes, ha első szerelméről vagy filmjeiről mesél, átvedlik kölyöklánnyá, és visszabújik az ország üdvöskéje bundába, melyet mintha rá szabtak volna. Rá és Kalmár Zsuzsára, hiszen ragyog a színpadon, és beragyogja a Népkör kávézóját.

Egyébként lehet, hogy azt gondolnánk, nem eléggé színházias helyszínt választottak az előadásnak, de azt kell mondanom, tökéletes. Egy koncertzongora, egy bárszék. Ennyi a kellék, a díszlet pedig az, ami a Népkör kávézójában ott van. Székek, könyvek a falon, egy pult. Fényből szintén csak annyi, amennyi van. S ezzel az abból dolgozunk, amink van attitűddel utaztatni is könnyebben tudják majd az előadást, hiszen minden városban, faluban található egy olyan kávézó vagy egy olyan tér, ahol van egy zongora (vagy pianínó) és egy bárszék. Néhol azt éreztem, hogy egy kis fényváltással még drámaibbá lehetne tenni a jelenetet, de ha egy fényváltás van, akkor kell hogy legyen még néhány, s akkor az már van annyira színházi, hogy talán színpad után kiált, így viszont tökéletesen beleillett a népkörös miliőbe.

Az előadás szövegét Brestyánszki B. Rozália írta, s valóban szórakoztató produkció született. Egy erős monodráma, melyben ketten szerepelnek. Minden erős nő mögött ül egy férfi a zongoránál. Ifj. Kucsera Géza már debütált színészként, s itt is helytállt, nem volt modoros, remek partnere a színésznőnek. Az előadásban ő az a bizonyos kettő az egyben. Zenésztárs (hiszen a fekete-fehér billentyűkkel közeli kapcsolatban áll J) és jó hallgatóság is. Ha pedig véletlenül túl nagyra duzzad a panaszáradat Karádynk szájából, akkor azt gyengéden, de jelzi neki. Egy mondattal vagy csak néhány leütött hanggal a zongorán. Hiszen egy zenész így is beszélhet. Szép jelenet, jó rendezői megoldás, amikor a zongorista szavak helyett hangokkal kommunikál az énekesnővel. S ő érti is, mit akarnak neki mondani. Még válaszol is.

És hát a dalok. Mert azért egy Karády-est — akármennyire színházas formába legyen is öntve — nem múlhat el zene nélkül. Felcsendültek a slágerek (dramaturgiailag volt olyan, amely csak félig, s ebből indult aztán az újabb történet). Kalmár Zsuzsa nem próbálta meg utánozni az énekesnő hangját, ami szerintem jót tett a darabnak, hiszen így sokkal hitelesebben tudott megszólalni egy-egy dal. Bár kíváncsi lennék egy olyan változatra is, ahol ezt megpróbálja, s mindvégig azon a mély, füstös, egy picit rekedt karádys hangon énekel. 

Az előadást Mezei Zoltán rendezte, s nem happy enddel ér véget, hanem egy „itt hagyom” történettel, hiszen Karády Katalin a sok csapás és megaláztatás után 1951-ben úgy döntött, végleg külföldre költözik, elhagyja az országot. Egyébként történetét végighallgatva ezen nincs is miért meglepődnünk. (1944. április 18-án a Gestapo a szövetségeseknek való kémkedés vádjával letartóztatta. Három hónapot töltött fogságban, kínozták, kis híján agyonverték). A fehér bundás, ébenfekete hajú színésznő tehát kisétál az ajtón. (Karády? Kalmár?) Szemünkkel egészen addig követjük, amíg el nem tűnik a Népkör kapubejáratában. Zúg a taps, én pedig elképzelem, ahogy Kalmár Zsuzsa elsétál ebben a gyönyörű, fehér, kis bundában. El egészen a gesztenyesütödéig, onnan tovább, a városházának biccentve egyet egészen a Ravelig, onnan pedig ki tudja, lehet, Palicsra. Szép látvány lenne ebben az őszi éjszakában, az biztos. És csak reménykedni tudok abban, hogy ő nem gondolkozik azon, hogy itt hagyjon csapot-papot... S, ugye, nem várta kint egy teherautó, mellyel már száguldanak is el... De aztán betoppan, mosolyogva, és fogadja közönségétől a jól megérdemelt tapsot. Maradjon is ez így.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..