Egy politikus nyilván történelminek nevezte volna ezt a tanévnyitót. Ám ő inkább úgy fogalmazna: ez a szabadkai tanítóképzésnek egy jelentős pillanata. Ezt prof. dr. KÁICH Katalin, a Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar megbízott dékánja mondta 2006. október 9-én, hétfőn, a Sárgaház felújított szárnyában, ahol az új intézmény tanári kara fogadta az első generációt, a 36 elsőéves hallgatót. Káich Katalin szerint az, hogy ez a nap történelmi-e, majd csak évtizedek múlva dől el. A magyar tanítóképzés folyamata már több mint két évszázaddal ezelőtt kezdődött el Szabadkán. Nem biztos, mondta, hogy szerencsés pillanat volt, amikor az 1990-es évek elején Zomborba helyezték át. Szabadka tehát most jogos örökségét kapja vissza azzal, hogy megnyílt az Újvidéki Egyetem szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara.
Szabadka jogos örökségét kapta vissza. Azt, ami az övé volt, csak elvették tőle a miloševiæi éra kezdetén, a nagy szerb központosítás éveiben. Azokban az időkben, amikor Vajdaságtól elvették az autonómiáját. Elvették a rádióját és televízióját - és utcára kerültek mindazok, akik nem támogatták ezt a politikát. A községektől elvették az ingatlanokat - az iskolaépületektől kezdve a kórházakon át a városháza épületéig, mindent. Szabadkától még a tanítóképzőt is. Újvidék, a néhai tartományi székváros e politika miatt később jóval drágább árat fizetett: a hadvezér lebombáztatta a tévé épületét, a hídjait...
Szabadka az első pillanattól kezdve tiltakozott: gyalázat történt, intézményrombolás. És visszakövetelte azt, ami az övé volt. A civil szervezetek által kezdeményezett vitatribünökön, a VMSZ, majd az MNT szervezte szakmai tanácskozásokon, s petícióval is: több ezer ember látta el kézjegyével a tanítóképző visszaköveteléséről szóló dokumentumot. Megmondani sem tudnám, hány ilyen összejövetelen vettem részt. Mint ahogy azt sem: hányas sorszám alatt írtam alá a petíciót. De azt tudom: a tanítóképzőért tanáremberek, orvosok, újságírók harcoltak, tisztviselők és becsületes munkásemberek, akik úgy érezték, alá kell írniuk a petíciót. Pártokhoz nem tartozó emberek, és olyan emberek hada, akiknél ebben a kérdésben a párthovatartozás és világnézeti különbség nem számított.
Hogy nem volt hiába ez a majd másfél évtizedig tartó hadakozás, azt rangos brüsszeli és budapesti politikusok és államférfiak is bizonyították: Belgrádban járva valamennyien számon kérték a késlekedést, sürgették a szabadkai magyar tanítóképző ügyének rendezését. Ők megértették a kulcsszót: VISSZAKÖVETELÉS. Adják vissza, amit elvettek.
A magyar tanítóképzőt, az almafát. Amikor annyi év után végre eljutottunk odáig, Szabadka csakugyan visszakapja a tanítóképzőjét, bevallom, keserűségemben nekem is eszembe jutott: vajdasági magyar narancs. Kicsit savanyú, mert nem egészen az, amit kértünk - nem önálló intézmény, hanem az Újvidéki Egyetem 14. kara. De a miénk - az első állami alapítású és finanszírozású intézmény a Vajdaságban, amelyben kizárólag magyar nyelven folyik a tanítás. Nem írtam le, mert csak szomorúságomban jutott eszembe A tanú, Bacsó Péter filmje. ,,Délvidéki magyar narancs' - jó poén ez annak, aki kívülről és jó adag cinizmussal kezeli a dolgokat. Én nem vagyok, nem lehetek kívülálló. Nem tehetem, és ezt nem szégyellem. Aki Bástya elvtárs és Virág elvtárs világából veszi a példát, vagy nem érti a kulcsszót. Vagy nem is akarja. Vagy csak gátőr szeretne lenni - olyankor is, amikor nem ,,jön a víz' - mint Pelikán.
Szabadka almafájába - a piros almát termőbe - ugyanis ojtani lehet. Nem meggyet és szilvát és körtét és birset is - ahogy némelyek képzelik. (,,Nem lett volna hosszú távon jobb megoldás olyan oktatási intézményt alapítani, amely olyan magyar szakkádereket képez, akikre szükség lesz a Délvidéken?'. Könyörgök: sorolja fel, hogy milyeneket!) Ojtani lehet bele harsány zöld almát termőt: már most kérvényezheti a minisztériumnál az új intézmény, hogy a három éven át angol nyelvet tanult képzősök olyan jogosítványt kapjanak, amellyel az általános iskola alsó tagozataiban angoltanárként dolgozhatnak. És ojtani lehet bele majd aranysárga almát termő szemet is: többszakos tanárok képzését az általános iskolákban mutatkozó hiányszakmákra.
Egyébként: nem tudom, miért kell nekem a tanítóképző tanévnyitó ünnepén ilyen problémák boncolgatásával nyűglődnöm. Van egy olyan érzésem, hogy némelyek szerint mi, szabadkaiak, nagyon rosszul tettük, amit tettünk. Ha egyszer elvitték a tanítóképzőt, hát vigyék, minek kellett azt visszakövetelni! Ezt viszont nem írnám alá.