A szülőket visszafiatalító tanítónő
Bíró Tímea
2021.02.15.
LXXVI. évf. 6. szám
A szülőket visszafiatalító tanítónő

Grubanov Martinek Emília harminckét éve dolgozik tanítóként, amire nem munkaként, hanem hivatásként tekint. A szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola osztálytanítóját a Dr. Đorđe Natošević- és a Tehetségek Mentora díj után nemrég Szent Száva-díjjal tüntették ki, melyet olyan magánszemélyek vagy intézmények kapnak, akik/amelyek kiemelkedő eredményeket értek el az oktatás terén.

* Milyen indíttatásból választotta a tanári hivatást? Mesélne a főbb állomásokról?

— Mindig vonzott a tanítás, a gyerekekkel való foglalkozás öröme, a fiatalok izgalmas világához való tartozás, de legerősebben az elsős tanító nénim kedves emléke. Pedagógusnak születni kell — ezt mondogatta egykori tanítónőm, és a matektanárnőm szakmai tudása, embersége is hatott rám a pályaválasztásomkor. Számomra ők az egész életemben meghatározó személyiségek voltak, akikre mindig szeretettel, hálával és tisztelettel gondolok, akiknek a példáját követni szerettem volna. Az átadott tudással, bölcsességgel, a másik ember iránti tisztelet kifejezésével, a szépre és a jóra való érzékenység igényével gazdagabbá tették formálódó személyiségünket, emberi tartásukkal, szeretetükkel kijelölték számunkra a követendő ösvényeket. Itt osztanám meg az olvasókkal a kedvenc idézetemet: „Ne a járt úton haladj, hanem inkább abban az irányban indulj el, amerre még senki sem járt előtted, és te hagyj magad után lábnyomokat (Ralph Waldo Emerson).


Grubanov Martinek Emília (Dejan Malagurski felvétele)

* Mi változott a harminckét éves pályafutása alatt? Gondolom, elsősorban a gyerekek.

— Minden korszaknak megvannak a szépségei és nehézségei. Pályakezdésem elején még másak voltak a gyerekek és a szülők is. A társadalmi változások mindig lecsapódnak az iskolában. Néha az az érzésem, mintha a nempedagógus-társadalmat felheccelte volna valaki a tanárok ellen. Pedig továbbra sem vagyunk túlfizetve, és a szünet sem annyi, amennyi a gyerekeknek, a kívülállók egy része pedig ezt hiszi. A tanév lezárulta után is vannak feladataink, és már augusztus közepén elkezdünk dolgozni. Az egyéb munkaidőn túli feladatokról — mint órákra való készülés, dolgozatjavítás, tervkészítés, szakmai továbbképzés, a gyerekek örömének és bánatának meghallgatása órák után vagy a számunkra is csak ötperces szünetekben — már nem is beszélek. Egy pedagógusnak nem lehet rossz napja, nem viheti be a személyes problémáit a tanterembe. A gyerekek megérzik. És meg is kérdezik: miért vagy ma szomorú? Mindig kihívás volt — ma meg mindinkább — az érdeklődő, fogékony és roppant kritikus gyerekek közt lenni. A szakmai tudás elengedhetetlen követelmény a társadalmi változásoktól függetlenül. A könyvalapú tudás és a digitális világ adta információdömping természetesen más és más típusú felkészülést igényel a tanártól, lépést kell tartani. Az internet tágra nyitotta a világot, ebben is tájékozódni kell, és megmutatni azt, hogy csak kritikus elemzés után szabad befogadni a mérhetetlen mennyiségű ismeretet. Egy olyan tanárnak, aki partnernek tekinti a diákjait, ismernie kell a nettrendeket, a világ híreit. Sok feladatot vállalunk át a családtól is, mert — az egzisztenciális kérdéseket ismerve — kevés időt töltenek együtt a gyerekek a szüleikkel. Időzavar, türelmetlenség, fáradtság, az érdeklődés hiánya mind hátravetik azt, hogy megfelelő neveltségi szinttel, a mindennapi élet praktikáit megtanulva érkezzenek hozzánk a gyerekek. Az iskola, a pedagógus feladata ezek hiányának felszámolása. Éppen ezért nagy a felelősségünk, és csak odaadó munkával lehet jól teljesíteni.

* Milyen szempontokat helyez előtérbe tanítóként?

— Nagyon fontos, hogy a gyerekek a bizalmukba fogadjanak, és merjenek közeledni felénk. Fontos, hogy merjenek kérdezni, és megértessük velük, hogy nincs buta kérdés, mindig a rendelkezésükre állok. Az első osztályban nem tartom magam a csöngetéshez, tehát nem mindig 45 percesek az órák. A napot mindig beszélgetéssel kezdjük. Körbeülünk és beszélgetünk. Vagy a feltett kérdésemre válaszolnak, vagy mozdulattal, mimikával mondják el, hogy éppen hogyan érzik magukat. Természetesen van passzolási lehetőség, ha valaki nem szeretne beszélni. Ezek valójában beszédgyakorlatok, melyek során még jobban megismeri az ember a tanítványait. Ezt a módszert az évek folyamán építettem bele az oktatásba, és úgy látom, hogy a gyerekek igénylik ezeket a beszélgetőköröket. Lényeges számomra, hogy kialakítsak egy olyan kapcsolatot a tanulókkal, hogy bármilyen problémával merjenek hozzám fordulni. Nem kötelezem őket arra, hogy magázzanak, tegezhetnek. A negyedik osztályban fokozatosan állnak át a magázásra, és valójában eszükbe sem jut tegezni a tanáraikat a felsős tagozatban. Nagyon sokat dolgozunk a közösségformáláson. A szünetekben felmerülő problémákat megbeszéljük, és nem várom meg ezzel a következő osztályfőnöki órát. A kezdetektől fogva arra tanítom őket, hogy minden cselekedetükért vállalniuk kell a felelősséget. Azon is sokat munkálkodom, hogy megértsék: az egyéni siker közös siker, melynek együtt kell örülnünk. Gyakran tartok olyan órát, amelyen a szülők is részt vesznek, tehát őket is bevonom bizonyos aktivitásokba. A szülőkkel együtt minden évben faragtunk töklámpást halloweenkor, közös mézeskalácssütést, gombóckészítést szerveztünk, együtt tornáztak, illetve versenyeztek egy-egy tornaórán. Úgy látom, hogy a gyerekek és a szülők is nagyon élvezik ezeket a rendhagyó alkalmakat, melyek még inkább összekovácsolják őket.

* Ön szerint melyek a tanítói pálya szépségei?

— Amikor a gyerek bízik benned… Amikor a szeme felcsillan, mert megértette, amit magyaráztál neki… Amikor ráveszed, hogy érdemes őszintének lenni, felismeri, és látod, hogy annak megfelelően viselkedik… Amikor megnyer egy versenyt, melyre TE, a pedagógus készítetted fel. Együtt örültök… Amikor az osztályod elismerést kap, érzed, a TE munkád van benne, és a szíved, lelked is… Amikor TE vagy a példaképe. Felnéz rád, és kimondja, hogy azért szeretne pedagógus lenni, mert olyan akar lenni, mint TE, A TANCSI. Amikor húsz év múlva még emlékszik rád… Amikor egy volt tanítványod a sikeres felvételit veled közli először, amikor meghív a diplomavédésre… Érzed, hogy egy kicsi részed neked is van az ő sikerében. A gyerekeket nem elég szeretni, de sok időt kell velük tölteni, hogy értse a pedagógus az érzelmeiket, a gondolataikat. És ha megtalálja a közös hangot, rengeteg csodálatos pillanattal és élménnyel lesz gazdagabb mind a tanár, mind a diák.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..