Mindezek mellett ismét megszaporodtak az összeesküvés-elméletek. Némelyek szerint a NATO, mások szerint az oroszok állhatnak a jelenség hátterében. De olyan elképzelések is vannak, hogy egyszerűen csak mások kezében van az olyan technológia, amellyel esőt lehet előidézni, ami viszont azzal a következménnyel jár, hogy máshol — esetünkben nálunk — viszont nem esik. Az is lehet azonban, hogy mindez mégiscsak a véletlen vagy pedig a sokak által tagadott klímaváltozás következménye.

Justus von Liebig német vegyész még a XIX. században megfogalmazta az úgynevezett minimumtörvényt. Teóriája szerint a növények fejlődését, a termés mennyiségét és minőségét mindig az igényekhez képest legkisebb mennyiségben jelen levő tápanyag határozza meg. A növény mindig a legkisebb mennyiségű rendelkezésre álló tápelem arányában veszi fel a többit is. Vagyis ha egy elemből nincs elég a talajban, a növény fejlődését — a többi tényezőtől függetlenül — ez korlátozza. Ilyen korlát a víz mennyisége, hiszen szárazság idején korlátot szab a tápanyagfelvételt illetően.

Az évszakonkénti csapadékeloszlás szeszélyessé vált, és sajnos jó eséllyel a jövőben is szélsőséges időjárási körülményekre kell felkészülni. Olyanokra, amelyek hosszú távon megkérdőjelezhetik akár a nagyüzemi mezőgazdálkodás létjogosultságát is. A középhőmérséklet emelkedésével és csapadékhiánnyal lehet számolni. A kieső csapadékot öntözéssel lehet pótolni. Ehhez azonban nemcsak csatornarendszerekre, de megfelelő infrastruktúrára is szükség van. És fordítva is érvényes: hiába ruház be valaki az öntözőrendszerekbe, ha nincs megoldva a megfelelő mennyiségű vízutánpótlás.

Kutatók viszonylag pontosan kiszámították, hogy egyetlen fok hőmérséklet-emelkedés hatására hogyan nő a növények vízigénye. A kukorica 50—100, a burgonya 48—93, a lucerna pedig 120—230 milliliterrel több csapadékot igényel. Egy svéd tudóscsoport tanulmánya a globális élelmiszer-ellátás és az édesvíz elérhetősége közötti kapcsolatot vizsgálja. A publikációból kiderült, hogy többé már nem engedhetjük meg magunknak, hogy annyi húst együnk, mint eddig. A következő negyven évben le kell mondani az állati eredetű ételekről, mert az állattartás vízigénye többszöröse a mezőgazdasági növénytermesztésének. Minden cseppre szükség lesz, hogy a növényekből globális viszonylatban meg lehessen termelni a szükséges minimumot a gyarapodó népesség ellátásához.

A stockholmi székhelyű Nemzetközi Vízügyi Intézet tanulmánya alapján a jelenleg művelés alatt álló területeken nem lesz elég rendelkezésre álló víz ahhoz, hogy megtermeljük az élelmet annak a 9 milliárd embernek, aki 2050-ben élni fog a Földön — legalábbis akkor, ha folytatódnak a mostani trendek és változások a nyugati országok étkezési szokásaiban.

2050-ig még sok idő van hátra. Addig még rengeteg húsvéti sonkát eladnak majd. A tudomány reményeink szerint még hozhat olyan áttörést — például a tengervíz édesvízzé való átalakítását egyszerű és olcsó technológiával —, amely megoldja majd a gondjainkat. Vagy valóban vegetáriánus étrendre térhetünk át? Egyelőre ez is talány.

Akárcsak az, hogy az emberi tevékenység valójában mennyiben befolyásolja éghajlatunkat. A klíma ugyanis évmilliókon át folyamatosan változott, akkor is, amikor az ember még jelen sem volt a bolygón. Az ok-okozati összefüggéseket lehet vizsgálgatni, viszont a klímaváltozás, úgy tűnik, kész ténynek tekinthető.