A ma elfogadottnak tartott definíció szerint a szerencsejáték legálisan folytatható, szociálisan elfogadott szabadidős tevékenység, melynek során a játékos fogadást köt vagy tétet tesz egy kiszámíthatatlan, a véletlen által meghatározott eseményre.
Szabó Attila felvétele |
Típusa szerint létezik számsorsjáték és sorsjegy, kaszinójáték és nem utolsósorban sportfogadás. Manapság a szerencsejáték már nemcsak fogadóirodákban, játéktermekben vagy kaszinókban érhető el, hanem interneten is, tehát a munkahelyünkről és otthonról is tetszőleges időpontban folytatható.
Mikor viszonyulunk felelősségteljesen a játékhoz? Ha akkor játszunk, amikor van pénzünk, és nem akkor, amikor pénzre van szükségünk. Mielőtt hozzákezdenénk, alaposan fontoljuk meg, mennyit tudunk befektetni, illetve mekkora összeg elvesztésére vagyunk felkészülve. Ezeket a gondolatokat a Szerbiai Állami Szerencsejáték hivatalos oldalán olvashatjuk. Ugyanitt megszívlelendő tanácsok is találhatóak. Az első és legfontosabb, hogy csak szórakozásból játsszunk. Az elvesztett pénzre gondoljunk úgy, mint a szórakozásunk árára. Szabjuk meg, mekkora összeget akarunk erre a célra fordítani, és ne növeljük. Határozzuk meg, mennyi időt szánunk rá, és tartsuk be. Ne kérjünk kölcsön azért, hogy játszhassunk. A családi és a baráti kapcsolatokat ne cseréljük le a szerencsejátékra. Ne használjuk a szerencsejátékot arra, hogy megfeledkezzünk a gondjainkról, bánatunkról vagy fájdalmunkról.
Sokan ábrándoznak arról, milyen jó lenne bezsebelni egy hatalmas főnyereményt, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy amikor ez valóban megtörténik, a legtöbb játékos sokkos állapotba kerül, és képtelen józanul átgondolni, mihez kezdjen az ölébe hullott vagyonnal.
A híres amerikai Forbes üzleti magazin — mely éppen az idén ünnepli alapításának századik évfordulóját — több pénzügyi szakembert is felkért, adjanak tanácsot a lottónyerteseknek. Javaslataik a következők: ha lehet, a nyertes maradjon anonim, és úgy vegye fel a pénzt. Ha nagyon muszáj, a rokonainak, barátainak, ismerőseinek a lehető legkevesebbet mondja el abból, ami vele történt, és semmiképpen se fedje fel, mennyit nyert. Ne lépjen ki azonnal a munkahelyéről, és legalább fél évig ne hozzon fontos pénzügyi döntést. Hagyjon időt magának arra, hogy gondosan megtervezhesse az új jövőjét, és ezt ne egyedül tegye, hanem megfelelő szakemberek — könyvelő, pénzügyes, ingatlanos, jogász — bevonásával. Egy szép, élményekben gazdag, lelki feltöltődést hozó utazás viszont azonnal számításba jöhet — mert a kikapcsolódás jót tesz a felelős döntések meghozatala előtt —, vagy egy tétel kipipálása a bakancslistán. Ez még nem lesz feltűnő, ha az észszerűség határain belül marad. Készítsen listát mindenről, amire szeretné költeni a pénzt. Azzal ne törődjön, hogy mi mennyibe kerül, előbb csak ötleteljen. Ha kész a jegyzék, állítsa fel a fontossági sorrendet, majd mindegyik tétel mellé írja oda az árát.
Lehet nyereségesen játszani
Egy hajdújárási, a harmincas éveinek elején járó fiatalemberrel az egyik környékbeli fogadóirodában futottam össze. Éppen a pénztárnál várakozott, tárcájába csúsztatta a nyereményt. A szenvedélyes játékosok általában nem szívesen nyilatkoznak, ő azonban beavatott a fogadás rejtelmeibe.
Elmondta, hogy már tizenhat éve rendszeres vendége a fogadóirodáknak. Korábban bingózott, de ott a siker nem a játékostól függ, a labdarúgó-mérkőzésekben azonban megtalálta a számításait. Nincsenek állandó csapatai, általában a kínálat alapján dönti el, hogy aznap éppen melyikkel „játszik”. Egy szelvényre többnyire három mérkőzést tesz, hat-hét meccset abban az esetben választ, ha a tétet egészen kis összegben határozza meg. Az utóbbi időben egyre többen fogadnak a világhálón keresztül, online, azaz élőben. Ezt a beszélgetőtársam is alkalmazza. Ilyenkor főleg arra tesz, hogy lesz/lesznek-e gólok az első vagy a második félidőben. Elmondása szerint az ausztrál és az izlandi liga a legmegbízhatóbb, mivel mindkét országban rengeteg gól potyog a mérkőzéseken. Mindig csakis aznapi találkozókra fogad, a holnapi, holnaputáni mérkőzéseket nem veszi figyelembe.
— Sosem nézem meg a táblázatot, legfeljebb az utolsó fordulókban. Arra viszont figyelek, hogy kik hiányoznak a csapatokból, milyen formában játszanak az együttesek, és miként áll a két csapat egymással az eredmények tekintetében. Nyereségesen játszom, tehát ahogy mondani szoktuk, pluszban vagyok. Tartom magam az elvemhez, mely szerint többször nyerjek kevesebbet, mint egyszer sokat. Ez szinte mindig bejön.
Telitalálat
Szalai Attila illusztrációja |
A fogadóirodák megjelenése előtt a sportkedvelők a totószelvények kitöltésével hódoltak szenvedélyüknek. Az oromi Frigyes 1978-ban kezdett totózni, akkoriban főleg jugoszláv I. ligás meccsek szerepeltek a kínálatban. Több alkalommal eltalálta az összes meccs végkimenetelét, de akkor rajta kívül ez többeknek is sikerült, így a nyeremény szerényebb volt. Egyszer azonban nagyobb összegre tett szert.
— 1985. március 15-én a tíz mérkőzést tartalmazó kisszelvényen nyolc döntetlenre és két hazai győzelemre fogadtam. Az akkori Jugoszláviában összesen 81 játékosnak volt telitalálata, Vajdaságból öt személynek, Szabadka környékéről csak nekem. A 8 600 000 dinár, melyből levonták a 10% adót, a mai viszonylatban 1500-1600 eurónak felelne meg. Néhány háztartási cikket, kályhát, szőnyeget, autóhuzatot vásároltunk rajta, és még maradt is pénzünk. A ’80-as évek elején szintén közel voltam egy nagyobb nyereményhez. A kilenc hazai mérkőzést eltaláltam, csupán a német kupadöntő, az Eintracht Braunschweig—Eintracht Frankfurt találkozó nem jött be. A hazai győzelem és a döntetlen is megfelelt volna, de végül a vendégek fordítottak a hajrában szerzett két góllal. A hazaiak a hosszabbítás perceiben büntetőhöz jutottak, de a játékosuk csúnyán mellélőtt. Ha a tizenegyes bemegy, akkor én is az öt telitalálatos között lettem volna — emlékszik vissza.
Egyszer a lottón is majdnem megütötte a főnyereményt. Száz szelvényt töltöttek ki, huszonötöt viszont nem fizettek be. És ahogy ilyenkor lenni szokott, azok között volt egy telitalálatos szelvény is. Ők lettek volna a negyedik nyertesek abban a fordulóban.
Manapság már ritkábban játszik, hiszen véleménye szerint ma sokkal nehezebb eltalálni három-négy mérkőzést, mint régebben tízet. Néha betér egy-egy fogadóirodába, nyer is szerényebb összegeket, gyakran azonban a legkisebb szorzójú mérkőzés rontja el a szelvényt. Próbálkozni azonban kell, hiszen sosem tudni, mikor mosolyog ránk a szerencse.
Kaparós sorsjegy és lottó
— A remény, hogy nyerni fogok, időről időre bennem is felerősödik — meséli egy fiatal lány. — Néha pánikreakcióként, amikor nem látok más megoldást az anyagi helyzetem javítására, máskor meg úgy érzem, felkapott egy szerencsehullám, sőt az is meghozza a kedvem, ha valaki másnak a szerencséjéről hallok. A szerencseszámaimban nem bízom különösebben, és a kitartó lottóbefizetésben sem lennék elég rendszeres, így számomra marad az instant mázli, a kaparós sorsjegy. Először kíváncsiságból, mindent egy lapra feltéve, találomra egyetlen darabot vettem, és a nyereményt ismét kaparós sorsjegyre váltottam. A következő alkalommal szinte mindenfajta sorsjegyből vettem egyet-egyet. És hogy még inkább bebiztosítsam magam, fél napig kerestem az egyik fesztiválon talált szerencsepénzemet, egy angol pennyt, annak reményében, hogy ha azzal kaparok, akkor majd jobban járok. Mivel nem találtam meg az érmét, kénytelen voltam egy egydinárost használni, így ez a stratégia sem jött be. A következő alkalom előtt utánaolvastam a neten, milyen trükkök léteznek, mire érdemes odafigyelni. Megtudtam például, hogy leginkább azzal sokszorozhatjuk meg az esélyeinket, ha nemcsak egyetlen sorsjegyet, hanem rögtön egy ötös vagy tízes „sorozatot” vásárolunk, vagyis nem véletlenszerűen húzunk ki öt-tíz sorsjegyet a kupacból, hanem egy egybefüggő köteget veszünk meg. A következő alkalommal így tettem, és a néhány száz dináros nyereménnyel sikerült majdnem megháromszoroznom a visszaváltott sorsjegyek számát, viszont a nagy nyeremény továbbra is elmaradt. Később azt csináltam, hogy amikor egy másik városba utaztam, az ottani trafikokban is megpróbálkoztam, hátha nekem kell mennem a szerencsém után, de egyelőre még így sem jártam sikerrel.
Egy, a neve elhallgatását kérő zentai házaspár hobbinak nevezte a kedvtelését.
— Mi lassan tíz éve folyamatosan lottózunk. Nem fogyasztunk alkoholt, nem is dohányzunk, ezért úgy gondoljuk, megengedhetünk magunknak egy kis játékot. Kezdetben a barátainkkal közösen próbáltunk szerencsét a hazai lottón, s egyszer volt is egy öttalálatos szelvényünk. A nyereményt egyenlő arányban osztottuk szét, és mi egy disznót vásároltunk a ránk eső részből.
Most a magyarországi ötös lottón játszanak rendszeresen, és eddig csak kisebb összegeket nyertek. Mint minden lottójátékos, ők is abban reménykednek, hogy egyszer egy nagyobb összeget, sőt akár a főnyereményt is megnyerhetik.
— Egyszer talán minket is ér valami jó — mondták, és megjegyezték, ha rájuk mosolyogna a szerencse, akkor — már csak a jelenlegi hideg időjárás miatt is — a nyereményből egy kisebb házat vennének egy melegebb éghajlatú országban.
Ne pénzszerzési lehetőségként tekintsünk a szerencsejátékra!
A matematika sokat köszönhet a szerencsejátéknak, hiszen a valószínűségszámítás egy szerencsejátékbeli problémából nőtt ki. A XVII. században de Méré lovag egy kockajátékkal kapcsolatos kérdést tett fel Blaise Pascal matematikusnak. Arra volt kíváncsi, hogy ha valamilyen okból meg kell szakítaniuk a játékot, akkor a megtett tétet milyen arányban kellene szétosztaniuk. Ha mindkét játékos fele-fele arányban veszi ki a saját részét, akkor az nem igazságos, hiszen az egyik jobban áll. Viszont az sem igazságos, ha a nyerésre álló játékos kapja meg a teljes összeget, mert még nem nyerte meg a partit. Pascal ezután Pierre de Fermat-val konzultált a témában, és kettejük levelezését, valamint a de Méré-féle problémafelvetést tekintik a valószínűségszámítás alapjának.
Béres Zoltán |
Béres Zoltán matematikatanár aszerint különbözteti meg a szerencsejátékokat, hogy a játékos egy bank ellen játszik-e — azaz egy automata, más szóval a „véletlen” az ellenfele —, vagy egy másik személy a riválisa.
— Egy bank vagy intézmény ellen nagyon minimálisak a nyerési esélyek. A játék működtetőjének nyilván a haszonszerzés a célja, és nem az, hogy minél többen nyerjenek. A szerencsejátékot a boltban való vásárláshoz hasonlítanám, amikor is egy kiló kenyérért pénzt adunk cserébe. A szerencsejátékban azért fizetnek az emberek — például lottószelvény formájában —, hogy izgalmat kapjanak. A nagy nyereménynek nem az az elsődleges célja, hogy valaki megkapja, hanem az, hogy a játékosokat izgalomban tartsa. Egy gyermekkori barátom egész éjjel pókerezik a világhálón, tehát nem gép, hanem egy másik ember ellen játszik. Amikor a stratégiája felől érdeklődtem, azt a választ kaptam tőle, hogy nagyon sok új játékos jelenik meg ezeken a portálokon, akiket viszonylag könnyű legyőzni. Nem kell sok pénzt nyerni, elég, ha egy éjjel tíz dollár kerül a számlára. A lottóban, mint tudjuk, az összes kombináció egyaránt valószínű. A telitalálatra ugyanannyi az esély, ha az első öt számot karikázzuk be a szelvényen, mint ha a rokonaim kedvenc számait játsszuk meg. Egy dologra azonban oda lehet figyelni: amikor nyerünk, akkor rajtunk kívül ne nyerjenek sokan ugyanazokkal a számokkal. Egy magyarországi illető kikérte a lottó nyerőszámait az 1950-es évekig visszamenőleg, és azt látta, hogy a játékosok többsége a kisebb számokat részesíti előnyben, a nagyobbakat ritkán játsszák meg. Ha tehát valakinek a kis számokkal van négy találata, akkor a nyereményen minden bizonnyal sok emberrel kell osztoznia, vagyis inkább a magasabb számokkal érdemes játszani.
Mindenki a főnyereményről ábrándozik, viszont sokszor hallani arról, hogy a nyertesek egyszerűen megzavarodnak a nagy összeg birtokában. Én ugyan nem veszek részt semmilyen nyereményjátékban, de megfordult már a fejemben, mihez is kezdenék a sok pénzzel. Visszaállítanám Szabadka és Palics között a villamost, és utazgatnék, nézelődnék. De cserébe azért igényelnék egy ingyenbérletet.
Az örömhormon és a függőség
Vijatov Hagymás Júlia (Tóth Lívia felvétele) |
Vijatov Hagymás Júlia, a Zentai Közkórház pszichológusa nem játszik, de a múlt héten befizetett egy lottószelvényt, mert péntek 13-a volt. Úgy gondolta, hátha szerencsét hoz ez az egyébként szerencsétlennek tartott nap. Beszélgetésünket a függőséggel kezdtük, mely a szerencsejátékosok körében is könnyen kialakulhat.
— Akkor beszélünk függőségről, amikor valamilyen tevékenység a hétköznapi élet rovására megy. A szenvedélyeknek általában az a közös jellemzőjük, hogy nem kontrollálhatóak. Az nem baj, ha valaki kipróbál egy szerencsejátékot. A gond akkor kezdődik, ha nem tudja abbahagyni, ha elveszti az irányítást, és ezzel nemcsak magának, hanem a környezetének is kárt okoz. Például megromlanak a családi kapcsolatai, vagy a munkahelyén már nem tud úgy teljesíteni, mint korábban. Még nagyobb gond, ha az illető bűnözni kezd, hogy megszerezhesse a szükséges pénzt. A játékfüggő hatalmas belső feszültséget érez, melyet csak azzal tud kielégíteni, feloldani, ha például bemegy egy játékterembe. Ez meghozza ugyan neki a megkönnyebbülést, de az érzést gyakran bűntudat is követi. Az agyban a szerencsejáték is dopamint, vagyis örömhormont szabadít fel, csakúgy mint az alkohol, a cigaretta vagy a drogok, sőt még az internet és a csetelés is. Ezek az emberek sajnos az alkoholban, a szerencsejátékban vagy a dohányzásban találják meg a hiányzó szeretetet, nem pedig olyan cselekményekben, amelyek társadalmilag jobban elfogadottak.
Azok a függőségek a legnehezebben kezelhetőek, amelyek esetében a beteg nem viszonyul kritikusan a saját helyzetéhez. Gyakran halljuk az ilyen emberektől, hogy nincs gond, mert bármikor abba tudják hagyni. És amíg ebben a hitben élnek, addig a családjuk vagy a baráti körük egyszerűen tehetetlen. Akik valamilyen függőséggel küzdenek, azoknál általában más pszichiátriai probléma is van, például depresszió vagy antiszociális személyiségzavar. Mivel ezek egyfajta kényszercselekedetek, nagyon nehezen kezelhetőek. Mindenképpen szükség van gyógyszerre, és ajánlatos valamiféle pszichoterápiás módszert is alkalmazni. A viselkedésterápiát szokták ajánlani, mellyel átprogramozható az egyén viselkedése, ezenkívül a csoportterápia is hasznos, mert ott hasonló gondokkal küzdő emberek beszélhetik meg a tapasztalataikat.
Utóirat
Miközben a riportunk készült, a hírekben bejelentették, hogy a fogadóirodákban már az előttünk álló szerbiai elnökválasztás befutójára is lehet tippelni.