Beszélgetés Barát Tóth Líviával, az MNT tájékoztatási tanácsosával
Barát Tóth Lívia, a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosa, aki szeptemberig lapunk, a Hét Nap újságírója volt, de a Bánáti újság c. rovat gondozását továbbra is vállalja, a médiastratégiáról, az újságírók javadalmazásáról, a sajtó szerepéről nyilatkozott lapunknak.
- Az előző összetételű Magyar Nemzeti Tanács, illetve Tájékoztatási Bizottsága, melynek jómagam is a tagja voltam, elkészített egy általa vajdasági magyar médiastratégia-tervezetnek nevezett dokumentumot. Ez az anyag voltaképpen egy nagyon jól hasznosítható állapotfelmérést tartalmaz, mely felvázolja ugyan az utat, amelyen haladni kellene, meghatározza az esetleges célokat is, de nem dolgozza ki őket. Alapnak - némi kiegészítés és újabb adatok besorolása után - nagyon jó, mert továbbgondolhatjuk a lehetőségeket, kiszélesíthetjük, meghatározhatjuk a mozgásteret. Bízom benne, hogy a jövő év első felében sikerül meghoznunk a vajdasági magyar médiastratégiát. Mint gyakorló újságíró elég jól ismerem a ''terepet”, az újságírásban uralkodó állapotokat. Bonyolult és nehéz feladat vár ránk, mert annak ellenére, hogy tisztában vagyok a gondokkal, azt még nem látom át egész pontosan, hogy maga az MNT milyen módon és eszközökkel -beleértve az anyagiakat is - tud majd pozitívan értékelhető változásokat elérni. Csak példaként említeném meg, hogy amint megalakult a közigazgatási hivatal, azonnal érkezni kezdtek hozzám is az anyagi támogatást kérő levelek, amelyeket sorra vissza kellett utasítanunk, hiszen ebben az évben már nem volt a költségvetésünkben a média számára elkülönített rész. Azt hiszem, hogy a jövőben is inkább más módon tudunk majd támogatást nyújtani.
* A készülő vajdasági magyar médiastratégiát alapul véve melyek a fő célkitűzések?
- Tény és való, hogy a munka megkezdése után az oktatás és a művelődés került az érdeklődés homlokterébe, a tájékoztatás terén viszont egyelőre csend honol, de ez nem jelenti azt, hogy semmit sem teszünk. Úgy vélem, hogy a médiastratégiát is az abban érintettek közreműködésével kell kidolgozni. Azt szeretném, ha ebben a fontos dokumentumban a vajdasági magyar médiatér valamennyi résztvevője, a legnagyobbaktól kezdve a legkisebbekig, megtalálná a helyét és a feladatát. Egy-egy regionális vagy helyi rádiónak, televíziónak, lapnak nemcsak a közösség tájékoztatása, hanem a megmaradása szempontjából is nagy szerepe van. Talán nem is tudom kellőképpen hangsúlyozni: az MNT és a média, valamint azok egymás közötti viszonyrendszerében mennyire fontos az együttműködés kialakítása. Valamiféle hálóra lenne szükség mind az írott, mind az elektronikus tájékoztatás terén, ami azt feltételezné, hogy a kis és nagy lapok, rádiók és televíziók nemcsak tudnak a másikról, de segítik is egymást. Az MNT-nek az általa alapított, illetve társalapított tájékoztatási eszközök - a Magyar Szó, a Hét Nap és a Pannon Rtv - számára biztosítania kell azok működési stabilitását, de gondját kell viselnie a kistérségi médiának is. Céljaink közé tartozik a társalapítói jogok kiszélesítése is. A törvény értelmében a nemzeti tanácsok társalapítói lehetnek a teljes egészében vagy túlnyomórészt kisebbségi nyelven működő, esetünkben magyar nyelvű tájékoztatási eszközöknek. A közeljövőben felmérjük, hogy a vajdasági magyar közösség szempontjából melyek bírnak akkora fontossággal, hogy azokban az MNT társalapítói minőségben jelenjen meg. Az írott és az elektronikus sajtó vonatkozásában a szakmai színvonalon túlmenően a műszaki felszereltség jelenlegi állapotán is javítani kell. Gondot kívánunk fordítani az újságírók szakmai továbbképzésre és az utánpótlás-nevelésére. Szeretnénk egy bánsági, illetve nyugat- és dél-bácskai hírközpontot létrehozni azzal a feladattal, hogy a megfelelő híranyag a szórványvidékekről is eljusson a különféle médiumokba. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb prezentálni kell egy szakmai-etikai kódexet is. Ezt a leghozzáértőbb szakemberek bevonásával kellene kidolgozni.
* Azt gondolom, nincs rendjén, hogy évtizedek óta az újságírói az egyik legalulfizetettebb szakma. Mikor és milyen módon kívánnak ezen változtatni?
- Nemcsak ez köztudomású, hanem az is, hogy igen rosszak a munkakörülmények. Sőt, a kistérségi média esetében hatványozott a gond. A magánosítás után az is előfordul, hogy a tulajdonos meghagyta ugyan a magyar műsort, de egészen egyszerűen nem fizet a bedolgozó munkatársaknak. Esetenként maguk az önkormányzatok ignorálják a kisebbségi tájékoztatás anyagi biztosítását. Ha az újságíró alul van fizetve, nem tudja tisztességesen eltartani a családját, könnyebben elfeledkezik a függetlenségéről, esetleg különböző pártok, ideológiák kiszolgálóivá válik, főleg akkor, ha az utóbbi anyagi haszonnal is jár. Esetleg pluszmunkát vállal, ami az újságírói tevékenységének a rovására megy. Persze, azt nem állítanám, hogy ez általános jelenség, de a kérdéssel valóban foglalkozni kell.
* Véleménye szerint miről kellene szólnia a vajdasági magyar tájékoztatásnak?
- Elsősorban a vajdasági magyar közösségről. Természetesen kirekesztőnek sem kell lennie, hiszen a külföldi híreknek, a belpolitikai eseményeknek csakúgy helyet kell kapniuk, mint például a Kárpát-medencei magyarság történéseinek. De a középpontban mindenképpen az itt élő magyarok gondjai, bajai, sikerei, örömei álljanak.
* Bár egyetértek Önnel, ez az elképzelés azonban a legnagyobb sajtóorgánumok szerkesztéspolitikájában sem mindig érhető tetten...
- Ön az én véleményemet kérdezte, viszont a szerkesztéspolitikát egy-egy adott média vezetői és munkatársai kreálják, remélhetőleg úgy, hogy szem előtt tartják az olvasók, hallgatók, nézők igényeit. Minden tájékoztatási eszköznek megvan a maga főszerkesztője, aki a szerkesztőség egészének vagy többségének a bizalmát élvezi. Úgy vélem, ebbe nem lenne célszerű kívülről esetleg a politikának beavatkoznia. Ítéletet a ''fogyasztó”-nak kell mondania. És mond is azzal, hogy mekkora egy-egy sajtóorgánum olvasottsága, nézettsége, hallgatottsága. Ezt a tényt pedig a főszerkesztőknek illene figyelembe venniük.