„A rák és minden egyéb, jellemzően hosszabb idő alatt kialakuló betegség elleni harc legjobb módszere a megelőzés.”  (David B. Agus)

Mindennapjaink fokozott éberséget kívánnak meg tőlünk, gyors reagálóképességünkkel csak így tudjuk optimálisan megoldani feladatainkat, a felmerülő nehézségeket. Kreativitásunk, tettre készségünk függvénye a stresszes helyzetek megoldása, melyekből napról napra több van, sőt kutatások bizonyítják, hogy napi szinten 27-szer több stresszes helyezettel kell szembenéznünk ahhoz képest, amennyit a szervezetünk megfelelő módon, károsodás nélkül meg tud oldani. Amikor stressz ér bennünket, a szervezetünk vészüzemmódba kapcsol, a vegetatív idegrendszer sokrétű élettani folyamatot mozgósít. Az éberségünk magas szintre emelkedik, ettől érzelmi zavarok lépnek fel (pl. erős félelem érzése). 

A lélek nem tevékeny, nem alkot, nem mozdul, nem változik, hanem éber

Sőt túl magas éberségi szintnél (vizsgaszituációban, nyilvános megszólalásnál vagy konfliktusokban) egymással ellentétes hatású idegrendszeri folyamatok is beindulhatnak, melyek gátolják a szervezett viselkedést, pl. a kéz hajlító- és feszítőizmai egyszerre kapnak ingert, ettől görcsbe rándul vagy remegő lesz a kezünk. Az érzelmeinket befolyásolhatják külső okok (más emberek viselkedése, amikor pl. valaki mond valamit, vagy éppen az, hogy nem mond nekünk semmit) vagy belső okok (amikor pl. egy gondolatunk indít el bennünket egy érzelmi hullámvasúton). Kevesen gondolunk arra, hogy tudattalanunkban az életünk folyamán mennyi ilyen emlék, információ halmozódik fel, és hogy ezek milyen hatékonyan képesek szabályozni — akaratunkon, tudatunkon kívül — cselekvéseinket, reakcióinkat és így életutunkat. Ennél lényegesen kevesebbet tudunk arról, miként lehet ezeknek a titkos tartalmaknak a közelébe férkőzni, megismerni, megérteni vagy megszelídíteni őket. Nem gondolunk arra, hogy az elfojtott negatív érzések (harag, bánat, szorongás, kishitűség, féltékenység, félelem, kétségbeesés, depresszió stb.), emlékek, bennünket ért traumák romboló hatású energiaként elraktározódnak sejtjeinkben, és ott előbb-utóbb működési, majd anatómiai zavarokat, nagyon gyakran betegségeket okoznak. A ki nem mondott, le nem vezetett érzelmi feszültségek (elfojtott érzelmek) nemcsak rossz közérzethez vezetnek, de meghatározott kémiai anyagokat is termelnek, melyek a vérbe kerülnek, és ezek a sejt(receptorokhoz) jutva blokkolják őket. Ha a sejtreceptorok hosszabb időn keresztül blokkolva maradnak, nagy a valószínűsége, hogy testi betegség alakul ki. A felsoroltak nem közvetlenül okoznak tumoros megbetegedést, de a meghibásodott sejtek könnyebben elfajulnak. Eközben azzal is számolnunk kell, hogy sejtjeinknek sejtmemóriájuk is van, és a bennük tárolt emlékeket továbbadják a következő sejtgenerációknak. Bebizonyosodott, hogy azok, akik daganatos betegségekben szenvednek, az előző években sokkal több negatív életeseményt értek meg. Mind több betegség hozható összefüggésbe a korábbi időben átélt sorsdöntő életesemények számával, a magas feszültségi szinttel. A modern világban nincs is olyan betegség, amely ne lenne pszichoszomatikus valamilyen értelemben, és az ilyen eredetű betegségek sokkal gyakoribbá váltak. 

A tartós feszültségre szervezetünk egyre hevesebben fog reagálni, amibe akár bele is betegedhetünk

Tapasztalhatjuk, hogy a stressz az életünk része, megváltozott arányban és mértékben, ami után regenerálódnunk kellene, de ez leggyakrabban elmarad. Az energiaszintünk emiatt folyamatosan magas nívón állandósul, vagy pulzál. A rövid vagy hosszú távú életben maradás feltétele, hogy a szervezetünkben működő mechanizmusok megvédjenek minket minden olyan hatástól, amely ezt veszélyeztetheti. Ez az immunrendszer feladata, amely a túlfeszített életvitel esetén nem tudja ellátni 100%-osan a feladatát, mert az energiát felemészti a megoldatlan stresszel való küzdelem. Ha pedig az immunrendszer nem tud megvédeni bennünket, kóros sejtburjánzás jöhet létre.

Milyen a rákra hajlamos személyiség? Azok a tudósok, akik daganatos betegekkel foglalkoztak, olyan személyiségtípusokat figyeltek meg, akiknél gyakrabban alakultak ki rákos elfajulások. Általában azok válnak ilyen típusú személyiséggé (C típus = cancer), akik gyerekkorukban nem kaptak elég szeretetet, szüleik hidegek, távolságtartóak, ingerlékenyek voltak, miközben nagy elvárásokat támasztottak a gyerekeikkel szemben. Az okok között szerepelhet még az egyik szülő korai halála, válás, csonka család, vagy ha a szülőknek a munkavállalásuk, túlterheltségük miatt nem volt idejük gyermekük érzelmi igényeit kielégíteni. Nem nyújtottak támogatást, a gyerek magányosnak, elhagyatottnak érezte magát, érzékennyé és esendővé vált. A rákbetegek gyermekkorukban szinte kivétel nélkül „jó gyerekek” voltak. Még kamaszkorukban sem váltak lázadóvá, nem fordultak szembe szüleikkel. Az életük folyamán az ilyen személyiségek a szeretet érdekében minden igyekezetükkel azon voltak, hogy teljesítsék a környezetük elvárásait, még annak árán is, hogy saját érdekeiket, igényeiket, vágyaikat háttérbe kellett szorítaniuk. Életüket akkor érezték értelmesnek, ha sikerült létrehozniuk egy tartalmas, jó kapcsolatot (házasságot), vagy ha hivatásukban tudták megtalálni önmagukat. Ez adta/adja tehát életük értelmét, sőt önértékelésük is ettől a kapcsolattól vagy szereptől függ. Konfliktuskerülőkké, hihetetlenül segítőkészekké, nagyon kedvessé válnak, nagyon ritkán gurulnak méregbe. Túl sok energiát fordítanak az áhított szeretet, érzelmi biztonság megszerzésére, gyakran ez életük egyetlen szempontja. Amikor életük központi szerepe veszélybe kerül vagy megszűnik (válás, nyugdíjazás, szakmai kudarc, a gyerekeik elköltözése), akkor elveszítik életük értelmét, a személyiségüket összetartó központi értéket. Az eredmény kétségbeesés, reménytelenség, tehetetlenség, visszatér a gyerekkori szeretethiány okozta fájdalom, gyakran még a gyerekkorinál is erősebben, a testükben felgyülemlett negatív töltetű energia annyira tehetetlenné, kétségbeesetté és sebezhetővé teszi őket, hogy többféle betegség, egyebek között a rák kialakulásának is megágyaz. 

A szeretet alapszükségletünk, lelkünk éltető eleme

Ennek tükrében a rák úgy is felfogható, hogy a test sejtjei tovább már képtelenek elviselni az említett lelki megpróbáltatásokat, megváltoztatják magatartásukat, fellázadnak a lelki terhek ellen, és egyre inkább olyan folyamatba kezdenek, amelynek soha nincs vége, s ez addig tart, amíg a test (a táptalaj) ki nem merül. A ráksejt nem kívülről jön (mint pl. a vírus, a baktérium vagy a mérgek), hanem olyan fellázadt sejt, amely eddig minden erejével egy bizonyos szervet (pl. a tüdőt) s ezáltal a teljes szervezetet szolgálta, ezzel adva meg neki a lehető legjobb túlélési esélyt. Egyszer azonban megváltoztatja eddigi felfogásmódját, kilép az addigi szerepéből, és saját célokat fejleszt ki, melyek kíméletlen elérésére tör, önnön szaporodását állítva előtérbe. Kaotikus, könyörtelen osztódással sebesen terjed, ennek során pedig semmilyen határra nincs tekintettel (daganatos beszűrődések), a testben mindenütt saját támaszpontokat épít ki (metasztázisok = áttétek). A rákos sejtek eredményes terjeszkedése csak akkor fejeződik be, ha az embert, akit táptalajukká tettek, szó szerint felemésztik.

Hol van ebből a kiút? Ha a beteg eldönti, hogy megváltoztatja viselkedését, lassacskán felfedezi, hogy saját igényeit, érdekeit kell előtérbe helyeznie, szabad folyást enged érzelmeinek, felvállalja a konfliktusait, legyőzi feszültségeit, felhagy túlzott megfelelési vágyaival, és kezébe veszi saját sorsának irányítását.