— Én is ismerem a mondást, mely szerint halottról vagy jót, vagy semmit, és végeredményben nem is rossz példának szánom az élettörténetemet, ám most már minden feszültség nélkül kijelenthetem: a példaképeknek is van fonákjuk — mondja az idősebb asszony. — Ez persze nem azt jelenti, hogy a magam  felelősségét akarom csökkenteni, ám nem árt, ha tudjuk, a példaképként emlegetett, köztiszteletnek örvendő emberek is lehetnek erkölcstelenek, lelketlenek — annál is inkább, mert velük szemben a környezet sokkal elnézőbb, a rájuk vonatkozó elvárások pedig sokkal lazábbak, mint az egyszerű emberek esetében. Mindezt a saját tapasztalatom mondatja velem, ám ami ennél sokkal jobban fájt, az a környezetem reagálása. Nekem sajnos a közmegvetés, az utálat lett osztályrészem, pedig mindenki jól tudja, miért kerültem ebbe a helyzetbe.

Ha minden úgy történik, ahogyan kell, már második éve nyugdíjas volnék. Tizenöt évvel ezelőtt azonban munkanélküli lettem, évekig nyilván is tartottak a munkaközvetítőben, csak éppen állást nem tudtak felajánlani. Idényben mezőgazdasági munkát végeztem, de azt is rendszerint magam találtam, csak elvétve történt meg, hogy a börzéről értesítettek egy-egy meggyszedésről. A lányom középiskolás volt, így nem válogathattam, különösen a férjem halála után. Volt egy régi agronómus ismerősünk, aki a Milošević-rendszer megdöntése után kezdett politikával foglalkozni, és annak köszönhetően — mint annyian — gyorsan gyarapodott anyagilag is. Megvett egy jókora homokos területet, és azt betelepítette gyümölcsfákkal. Vásárolt egy elhanyagolt parasztházat is, melyet úgy kicsinosított, mint egy nyaralót, az udvarban pedig még hűtőház is épült. Egyetlen gond adódott csupán: őt nagyon lefoglalta a politikai karrierje, a felesége beteges volt — és nem is nagyon érdekelte a párja újabb tevékenysége —, így szüksége volt egy megbízható emberre, aki meg tudta szervezni a gyümölcsös körüli teendőket.

A régi ismeretség okán esett rám a választása, és megegyeztünk: havi fizetést ad, és a tanyán levő hatalmas, modern ház kétszobás lakrészébe is beköltözhetek a lányommal. A feladatom az volt, hogy megszervezzem, ellenőrizzem és nyilvántartsam a gyümölcsös körüli munkákat. Később már az áru értékesítését is rám bízta, mondván: nincs piacismerete, és nem is ér rá azt tanulmányozni. Így történt, hogy teljes egészében rám bízta a gazdaságot. És én lelkiismeretesen, tisztességesen tettem, amit megbeszéltünk. A lányom a városba járt iskolába, érettségi után egyetemre iratkozott, és valóban nem voltak anyagi gondjaink.

Azt hiszem, akkor kezdődtek a bajok, amikor meghalt a gazda felesége, és a férfi úgy gondolta, ha már helyben vagyok, helyettesíthetném az asszonyt — minden tekintetben. Ne értsen félre, nem akarom magam áldozatként feltüntetni, de végül azért elégítettem ki a testi vágyait, mert finoman utalt rá, hogy a fizetésért, ingyen lakásért ezt bárki elvállalná. Mintegy húsz évvel volt idősebb, de még jól tartotta magát. Ha havonta kétszer-háromszor hazajött Belgrádból, kijött a tanyára, és ott töltött egy-két éjszakát. Ennyi volt az egész. Ami ezután történt, ma sem tudom, hogyan eshetett meg, hiszen a lányommal eszményi volt a viszonyom, és soha semmit nem titkolt előlem. Másodéves volt, és a nyári vizsgaidőszak után otthon tartózkodott. Valamikor ekkor kezdődött, de hogy miért nem vettem észre a folytatást, arra ma sem tudom a választ. Talán azért, mert megbíztam a lányomban, a gazdáról pedig nem tételeztem fel ekkora aljasságot.

A lányom teherbe esett tőle, és ezt csak akkor tudtam meg, amikor már a terhesség negyedik hónapjában volt. Nem mertem megkockáztatni az abortuszt, nem akartam, hogy esetleg meddő maradjon, hiszen előtte állt az élet. A gazdának nem volt gyereke, és amikor megtudta, hogy a lányom állapotos, azt mondta, ha meghagyja a babát, ő gondoskodik a neveltetésének anyagi részéről. Nemcsak tőle, hanem önmagamtól, az élettől, az emberektől is undorodtam, miközben a lányom végül megszülte az unokámat. Kétéves volt a fiú, amikor a gazda megnősült, elvett egy belgrádi elvált fiatalasszonyt két gyerekkel. Az unokám most középiskolás, és úgy tudja, hogy szerelemgyerek — az apja és az anyja évfolyamtársak voltak. Ezt a magyarázatot maga a gazda javasolta. A lányom otthagyta az egyetemet, most egy telefonközpontban dolgozik. Tavaly meghalt a gazda, és végrendeletében meghagyta, hogy a felesége nem dobhat ki a lakásból — ott lakhatok, amíg élek. Ez az összes támogatás, melyben végül részesített bennünket. A lányommal megbeszéltük, hogy az unokám sohasem tudhatja meg az igazat. Az sem tökéletes magyarázat, hogy szerelemgyerek, de legalább van benne valami romantikus, a fiatalok számára is érthető ok. Azt hiszem, nem tenné boldoggá, ha megtudná, hogy az apja egy öreg kéjenc volt. Elég, ha mi tudjuk, hogy a példaképnek is van fonákja.