Semmiképp se ijedjünk meg a konfliktusoktól, hiszen a párkapcsolatok, házasságok természetes velejárói a krízishelyzetek és a nagyobb érzelmi hullámzások. Egy kapcsolatban nem lehet tartósan azonos érzelmi hőfokon égni, nem ígérhetünk egymásnak élethosszig tartó boldogságot. Legnagyobb igyekezetünk ellenére előbb vagy utóbb nehézségekkel is szembetaláljuk magunkat. Az ezekhez való viszonyulás egyrészt egy tanulási folyamat eredménye, hiszen meghatározó, hogy mit láttunk otthon. Másrészt a kapcsolat aktuális állapotától, a pár érzelmi intelligenciájától, konfliktuskezelő képességétől és a kapcsolat érzelmi tartalékaitól is függ, mire vagyunk képesek a nehéz helyzetekben.

A párkapcsolatba két felnőtt ember lép be, mindkettő hozza magával a saját múltját, viszonyrendszerét, értékrendjét és elvárásait. A társadalmi és a szociokulturális környezet is hatással van a kapcsolatukra. Minden változáshoz alkalmazkodnunk kell egyéni és párkapcsolati szinten is. Az alkalmazkodás megterhelheti a felek megküzdési képességét, és próbára teszi a kommunikációs és az együttműködési készségeiket. Az összeköltözés különösen kiélezheti a konfliktusokat, hiszen a másik felet be kell engedni a napi rutinunkba, és meg kell beszélni a zavaró szokásokat. A bizalom és az őszinteség létfontosságú egy párkapcsolatban. Az, hogy miként reagálunk a másik fél viselkedésére, gyakran a múltbéli tapasztalatainkból ered. Önismereti munkával azonban feltérképezhetőek ezek a minták és javítható a velük kapcsolatos kommunikáció. A romantikus kapcsolat fenntartása tudatos erőfeszítést igényel.

Minden párkapcsolati krízis esetén vannak jól körülírható okok. Sokszor ismételt mantra, hogy egy kapcsolat nem megy magától, nem tudjuk, hol rontottuk el, pedig eddig minden rendben volt. Igen, a felszínen, de érdemes feltárnunk a mélyben a válság valódi okait.

A rossz kommunikációt általában sok-sok vitás helyzet előzi meg, melyeket a felek képtelenek voltak korábban eredményesen lezárni. Ehhez kapcsolódó mondatok: „Veled semmit nem lehet megbeszélni, mert rögtön ordítozol!”, „Oda sem figyelsz arra, amit mondok, meg sem érted, mi a gondom!” A másik véglet a gondok elhallgatása és a sokszor hetekig tartó némaságba való burkolózás. Ilyen esetben az egyik legfontosabb cél a tárgyalóképes helyzet megteremtése, azaz egyszerűen megfogalmazni és elmondani egymásnak, mi bánt bennünket.

Persze számtalan érvet tudunk felhozni arra, hogy a másik miben hibás. Talán nem elég figyelmes, nem elég pedáns, nem szeret eléggé, nem keres elég pénzt, nem elég türelmes… Nos, ez mind igaz is lehet, de csak akkor vezet megoldáshoz, ha mindenki vállalja a saját felelősségét a problémában. A fennálló helyzetet közösen teremtették, így hát az volna a legjobb, ha ezt is együtt tudnák megoldani. Legyen ez a kiindulópont egy krízis esetén.

Van úgy, hogy az egyik fél állandó hiányérzettel küzd, ekkor hajlamos a gondokat felnagyítani, míg a partner sokszor a töredékét sem érzi a bajnak. Annak, akiben megfogalmazódott a probléma, érdemes segítséget kérnie, ahelyett, hogy a partnerét próbálja nyomasztani a gondokkal, mert így csak fokozza annak a személynek az ellenállását.

Konfliktusok esetén gyakori és nehezen elengedhető gond a régi sérelmek állandó felemlegetése. Ha még mindig ezeken rágódunk, rendszeresen szembesítjük a másikat múltbéli hibájával, emiatt bűntudatot keltve benne, ezzel őt rendre meg is bántjuk. Próbáljuk meg elfogadni, hogy akkor, abban a helyzetben nem tudott másképp működni. Azóta jó eséllyel már többször megbeszéltük a történteket, és mindketten hoztunk egy döntést arról, hogyan folytathatnánk a továbbiakban, illetve mit tehetnénk másként egy ahhoz hasonló helyzetben.

Ha rossz a hangulat egy kapcsolatban, vagy az egyik fél örökké sértett, az minden erőfeszítést megmérgez. Ilyenkor azt érezhetjük, hogy folyton a másik kedvében próbálunk járni, de sikertelenül. Ezért eredményesebb, ha értékeljük a partnerünk erőfeszítéseit, és ezt jelezzük is neki. Próbáljunk mosolyra mosollyal válaszolni. Ha elégedetlenek vagyunk, igyekezzünk előre csökkenteni magunkban a feszültséget, mielőtt találkoznánk. Megelőzhetjük a csetepatét, ha idejében jelezzük, hogy rossz napunk volt, és talán egy kissé feszültebbek is vagyunk emiatt. Így a partnerünk már tudja, mire számíthat tőlünk, és megérti, hogy rossz passzban vagyunk.

Konfliktus esetén, ha tehetjük, kerüljük egymás fenyegetését. Ezek a kijelentések lassan aláássák a kapcsolatot. Ne a válás legyen az egyetlen lehetséges alternatíva krízishelyzetben. A konfliktusok gyakran az eltérő szokásokból és nézetekből fakadnak. Fontos, hogy a pár képes legyen őszintén kommunikálni, megértve a másik szükségleteit. Hangos kiborulások helyett inkább igyekezzünk szavakba önteni érzéseinket, ha máshogy nem tudjuk, akkor szakember segítségével. Krízishelyzet lehet a már meglazult érzelmi kapcsolatra adott reakció, de maga a krízis is okozhat érzelmi eltávolodást, csökkenhet az intimitás. Figyeljünk újra az együtt töltött időre és annak minőségére. Ne büntessük a párunkat azzal, hogy elutasítjuk a közeledését, inkább mondjuk el neki, milyen fontos számunkra.

Ha lehet, ne kényszerítsünk ki semmilyen döntést, és ne zsaroljuk érzelmileg. Ne féltékenykedjünk és ne vádoljunk, semmiképp se várjuk, hogy kitalálja, mi lenne jó nekünk, inkább mondjuk el neki mi magunk. A legfontosabb, hogy bízzunk a másikban, bízzunk a kapcsolatunkban. A párkapcsolatok kihívásokkal teli időszakainak kezeléséhez sok türelemre, önreflexióra és nyitottságra van szükség.