Európában sokáig Németország volt a „bezzeg-” és a mintaország. Aztán az utolsó igazi „államférfi”, Angela Merkel távozása után jött a hármas koalíció, a szociáldemokrata—zöld—liberális, melyről kiderült, hogy nem szemafor-, ahogy a sajtó nevezte, hanem villanyrendőr-koalíció, melynek a gombjait nem Berlinben nyomogatják.
A vonakodó gazdasági hatalom
Annak idején, amikor az oroszok annektálták a Krím félszigetet, Merkel asszony egyből reagált, német—francia küldöttség ült le tárgyalni a felekkel, és megszületett a minszki megállapodás. Az egy más dolog, hogy a nyugalmat a NATO Ukrajna katonai képességének növelésére használta fel.
A 2022. évi orosz támadás után a német kormány vonakodott segíteni az ukránokon. Ez logikus is volt, hiszen semmivel sem ingerelte a konfliktust, tehát nem sok köze volt hozzá. Mégis, nyugati nyomásra, kezdetben nem halálos fegyvereket adott, például sisakokat, de a nyomás egyre fokozódott. Ez a következő olyan lépéshez vezetett, amellyel a német kormány elkezdte saját országának gyengítését és iparának tönkretételét. A német kormány olyan nyegle volt, hogy minden későbbi követelésnek — némi vonakodás után, de — eleget tett. Ennek az eddigi csúcspontja a Leopard tankok átadása volt, és lehet, hogy a következő lépés a Taurus cirkálórakéták lesznek.
Mindazzal, amit átadtak, csökkentették Németország katonai potenciálját. A németeket ezenfelül a múlt is nyomasztja, mely Hitler hosszú árnyéka. Ha Németország valamilyen nemzeti stratégiát akar megfogalmazni, azt nagyon körültekintően kell csinálnia. Ám ezzel együtt könnyen sebezhető a német bel- és külpolitika. Németország vonakodó magatartása tehát néhány jól irányzott mondattal könnyen összetörhető, és ezt kihasználják, akik befolyásolni akarják.
Németbarát német politika tehát nem létezik, és ezt vállalják is. Minden idők legrosszabb külügyminisztere, Annalena Baerbock asszony ki is mondta, hogy nem érdeklik a szavazói, hanem az Ukrajnának nyújtott segély. Hol máshol mondhat ilyet egy külügyminiszter? Sehol, mert másnap már leváltanák! Scholz kancellár kezdetben már nagyon nehéz helyzetben, de kereste a kibúvás lehetőségeit, a Németország számára racionális politikát, de lassan őt is elvitte az áradat (és nem az áramlat), és ma már szinte mindenre rábólint. Ő immár egy teljesen nem szuverén ország teljesen nem szuverén vezetője.
A gazdasági érdekek feladása
Egy karakán német kormány 2022 februárja után nem vonakodott volna beindítani az Északi Áramlat 2-t. Ez Németország és Oroszország gazdasági érdeke volt. Ehelyett a németek önsorsrontó „adminisztratív korlátokkal”/rítusokkal hátráltatták a vezeték beüzemelését, aminek az lett a vége, hogy a működő vezetéket is felrobbantották. Erről az eseményről sokatmondóan hallgat a németországi politikai elit, a sajtó és mindenki. Időközben olyan szankciókat szavaztak meg az EU-ban, amelyek teljesen tönkretették a német—orosz racionális kereskedelmet. A kereskedelem üzlet mindkét félnek, így kölcsönös előnyöket hoz. Ezeknek az előnyei Németország és Oroszország között rendkívül sok pénzt hoztak. Manapság pedig a kereskedelem megakadása nagy hátrányt okoz. Egyszerűen szólva sok pénzt veszít Németország, miközben úgy viselkedik, „azt a rítust követi”, hogy jogállamiságban demokratikus döntéseket hoznak.
Ezután jött a gazdasági öngyilkosság élcsapata, a németországi zöldek, és bezártak minden atomerőművet. Ez őrült politika, és csak azért csinálták, hogy a zöldek koalíciós érdekei érvényesüljenek. Ráadásul az idén április óta Afrikában is sorozatos változások történtek. Ezek következtében az uránérc érkezése Franciaországba kétséges lett, így nem tudni, hogy Franciaország mennyi energiát tud majd eladni Németországnak. A cseppfolyós gáz vásárlása az USA-tól csak az USA-nak jó. Németország vajon melyik forrásból elégíti ki a nagy energiaigényű iparágakat? A legendásan jó német autómárkák mihez kezdenek? A nagy vegyipari konszernekre ez úgyszintén vonatkozik, hiszen például a Bayern nemcsak aszpirint gyárt, hanem elképesztően sokféle más szert is. A német ipari szereplők előtt immár nincsenek értelmes célok, ezért kihelyezhetik a tőkéjüket az országból. Ennek nem mellékesen Szerbia és Magyarország is nyertese, mivel az energiahordozókhoz még hozzá tudnak jutni. A következő lépés a német gazdaság legyilkolásában az EU (a háttérben az USA) direktívája. Eszerint csökkenteni kell a Kínától való függést. Ha ez megvalósul, az egy újabb szög lesz a német gazdaság koporsójában, hiszen így nemcsak az energiabehozatal válik nehezebbé, hanem a termékek elhelyezése is. Az ilyen, külföldről diktált irányelveket egy szuverén kormány kikérné magának, és arra hivatkozna, hogy mindenki azzal kereskedik, akivel akar.
Az ukrán háború első eredménye valójában az, hogy Németország megroppant, és ezért az EU is megroppant. Az ukrán háború egy természetes helyzetet írt felül. Könnyen beláthatjuk, hogy a gázszállítás legészszerűbb módja az, hogy a közelebbi térségből történjen a lehető legegyszerűbb módon. Ezért fektették le annak idején a csöveket. Németország esetében az oroszországi gáz az optimális választás. Az EU szolgalelkűsége abban is megmutatkozott, hogy az USA nyomására évtizedek óta nem kereskedett Iránnal, melynek a világon a második legnagyobb földgázkészlete van. Pedig ez hasznos lett volna Dél- és Közép-Európának is.
Lengyelország az USA kedvenc európai szövetségese
Az elmúlt időszakban Lengyelország szerepe felértékelődött, sőt, ma fontosabb szereplő, mint Németország. Lengyelország erőteljesen fegyverkezik, és Ukrajna leghatékonyabb támogatása is általa valósul meg. Ezért Lengyelország el tudja játszani azt a szerepet, amelyben felülírja a földrajz természetes szabályait. Önként vállalta, hogy a számára is olcsóbb orosz gázt nem vásárolja, és ebben meggátolja a tőle nyugatra lévő országokat is. Ám a földrajz természeti adottság, nem lehet vele a végtelenségig szembemenni.
Az EU szankciós politikája azért is nevetséges és egyúttal siralmas, mert a világ többi része olyan mértékben kereskedik Oroszországgal, mint soha azelőtt. Ez a politika tragikus is, hiszen a gyomorforgatóan kegyetlen Észak-Korea számára kitörési pont: immár nemcsak Kína, hanem Oroszország szövetségese is. Az EU és benne Németország szankciós politikája egy táborba lökte Oroszországot és Kínát, illetve India is csak részben szolgálja ki az amerikai érdekeket. Ellenben az európai szankciós politika még jobban ellehetetleníti Németországot. Macron francia elnök sokkal öntudatosabban nyilatkozik, amikor nemzeti érdekeiről van szó, és igyekszik csendben kimaradni, a háború pénzeléséből is, és a fegyverszállításból is. Az ukránok és az USA nyomása viszont folyamatosan Németországot terheli.
A németek már többször bizonyították, fel tudnak állni egy-egy nehéz helyzetből, illetve sokat és hatékonyan tudnak dolgozni. Ám a négyszeres energiaár miatt rengeteget veszítenek, és ha ez az állapot eltart, akkor lehet, hogy egy társadalmi összeroppanás történik. Persze előfordulhat, hogy a német zöldeknek ezenfelül is van ötletük arról, hogyan lehet még nehezebb helyzetbe hozni az országukat. Az eddigiek láttán az sejlik fel, mintha a német ipari ország egy mezőgazdasági ország felé mozdulna el. Ezt legutóbb a Szovjetunió vetette fel a II. világháború végén. Akkor ez nem sikerült, most viszont bármi lehetséges.
Európa pedig a németekkel együtt a „futottak még” kategóriába sodródik a világpolitikában.
