Ám az tulajdonképpen ötujjnyi volt. Mert paraszti nagybátyám tenyerével mérte le az oldalszalonnából lenyisszantott nagy szeletet. És az még a hüvelykujjával is megtoldódott. S abból a szép szeletből - bőrénél egy-két ujjnyira rózsaszínű volt, aztán vajfehér - fölséges ,,früstük' kinn az ugarban, vöröshagymával, a kemencében sütött, akkorra már szikkadt kenyérrel.
A tiltás ellenére apám szeretett falatozni a szalonnából. Lopva. És orvos barátja rápörkölt emiatt, amire ő ekként válaszolt:
- Dokikám, te két zsírdisznót vágtál, a göndör szőrű feketéket. Neked szabad?
- Tudod, hát, orvos vagyok...
Mindketten korán, alig hatvanon fölül ,,dobták el a kanalat', azaz a bicskát.
*****
Évtizedekkel ezelőtt, amolyan ,,keresztes hadjárat'-ot indítottak a szalonna és a disznózsír ellen, miközben sok-sok régimódi, táj jellegű étek került a fekete listára... Igen, a városban elkényelmesedettek, akik nem szívhatják be a hajnali, harmatos levegőt, akik nem aratnak, kapálnak, nem kacsoznak a szőlőben, nekik nem járta már a régiféle koszt. Mint azoknak, akik a hajnali csillagokkal keltek, akik késő estig dolgoztak.
Bezzeg az említett nagybácsi hajnaltól estig talpon volt: kinn az ugarban, a háztájiban. Bevallása szerint - de láthattam is nemegyszer - a jó, zsíros ételeket kedvelte. Meg a borocskát. Ám sose rúgott be! És 85 éves korában mondta, hogy őt a bor mentette meg. A napi néhány pintnyi.
*****
Fölidézem a múlt század hatvanas éveinek egyikét, amikor Brindza Karcsi barátommal, cikk- és riportügyében, bekopogtattunk a szabadkai húsgyárba. Akkor ott százával altatták el a disznókat. De a zsír nem kellett senkinek. Föltettük a kérdést a dirinek:
- Mi lesz a zsír sorsa?
- Hát leeresztjük a folyókákba!
Hazatérve ezt elmondtam a nagybátyámnak, mire ő:
- No, akkó beállítok néhány zsírdisznót, mer gyüvőre keletje lesz a zsírnak!
Ráhibázott. Valami okból hiánycikk lett az étolaj, hiba csúszott a számításba, nem a paraszti ésszel mérték föl a dolgokat. S még jut eszembe: akkor azt mondtuk a dirinek, hogy azért a disznózsír jó ám a szappangyártóknak. Az igazgató legyintett:
- Más a menet manapság! Nem úgy főzik a szappant, mint az öregszülék!
*****
Sepsiszentgyörgyről jött hozzánk Imreh Lajos barátom és Szüts Attila Bukarestből. Csodák csodájára, a szekusok elengedték őket párostul, de csak úgy, hogy a gyerekek otthon maradtak. És amikor már megvetettük nekik a fejük alját, Attila fölsóhajtott:
- Nálatok vásárolható-e szalonna?
- Miért? - csodálkoztunk rá.
- Mert a határon elvették tőlünk, beledobták a szemetesbe. Valami jószágvész miatt... Tudjátok, a székely ember szalonna nélkül bajosan él meg a hosszú úton.
Szalonna lett, hozzá hagyma és friss kenyér nekik az útra.
*****
Münchenben élő unokaöcsém ötéves kisfiát repülővel küldték hozzánk nyaralni. A röptéren ellenőrizték, hogy valóban én vagyok-e a nagybácsi, s akkor mehettünk ki a belgrádi vasútállomásra. A vonatban sejtelmesen mondtam a kölyöknek:
- Katonákat és tejet fogsz vacsorázni!
- Milyen katonákat? - csillant föl a kicsi szeme.
- Majd meglátod...
Otthon aztán a szalonnakatonákat a kákabélűnek tudott gyerek olyan élvezettel fogyasztotta, hogy öröm volt nézni.
*****
Évek hosszú során át nem ettünk szalonnát. Csak a túrós csuszához pörkölt belőle valamicskét a párom. Mert cukrozottan senki sem szerette a fölséges ételt.
S mit ad Isten, barátom disznót vágott télelőn. Nem is akármilyet, ott a szálláson. Mangalicát! A már elfelejtettet, ami viszont mára már ,,sláger' lett. Mert mentes a vérzsírtól, és mert a Nyugaton a mangalica sonkáját tartják a legjobbnak.
Láttam a tévében, hogy spanyolok a mesterei ama disznó sonkája elkészítésének, s aztán a napokban, hogy tájunkon újra ráálltak a zsírdisznó tartására. Bajsai fiatal ismerősöm, bizonyára mások sugallatára, ólat épített, néhány mangalicával vágott bele a tenyésztésbe. Abban a reményben, hogy fölfejleszti az állományt, pénzt hoznak a biokocák a konyhára.
*****
Házunk táján úgyszólván senkinek sem ajánlatos szalonnát fogyasztania. Ám a mangalica sonkája, onnan a szállásról, hozzánk került még a tavaszon. Nemrég szeltük föl. Hát mit mondjak? Nagyon ízlett mindenkinek a sonka vastag, vajfehér szalonnája. A koleszterinmentesnek mondott. És ízlenek a tálcára sorjázott falatok, módjával eszegetjük őket. A szalonnakatonákat.
És már alig várjuk a naplementét, hogy a hűtőből kivegyük az inkább szalonnát, mint sonkát. Mert azt jobban szeretjük, mint a pizzát, a hot dogot vagy a mostani zsíros péksüteményeket. Tehát, inkább a krumplis pogácsa, a szilvás lepény, no meg a négy-öt ujjnyi szalonna!