A színpad kivilágítva. A gyomorideg megkezdi szokásos romboló munkáját. A művész tenyere izzad, és úgy érzi, egyetlen hang se jön ki a torkán. A reflektor elvakít, az előadó szeme előtt fényes karikák ugrálnak. Köhögés, krákogás, néma csend. Premierjei előtt a lámpaláznak ezek a tünetekei ütköznek ki Harsányi Gáboron is, jóllehet már öt évtizede van a pályán. Idegességében mindig arra a Balogh nevű egykori évfolyamtársra gondol, akit eltanácsoltak a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról, mert miután pöszeségét új fogsorral orvosolták — már nem tartották tehetségesnek.

Harsányi Gábor Budapesten jött a világra 1945-ben. Szülei tisztességes kenyérkereső embert szerettek volna faragni belőle, ő azonban színésznek szegődött. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban diplomázott. A hatvanas évek végén a Thália társulatába szerződött, 1974-ben pedig a Mafilm figyelt fel a tehetségére. A nyolcvanas években a kor legpatinásabb budapesti intézménye, a Nemzeti Színház is befogadta. A kilencvenes években a Vidám Színpadon szerepelt, majd az Újpesti Színházhoz került — esténként még ma is ott lép fel.    

Egy előadóestje után kilencvenéves nénike lépett oda hozzá, a vállára tette a kezét, és a következőket mondta: „Úgy szeretem, kedves Gabika. Én magán nőttem fel.” Számára ezek a pillanatok jelentik a boldogságot. Szerinte a színjátszás a pillanat művészete, a színésznek a jelenben kell megméretnie magát. Meg kell halnia a színpadon, majd holtából feltámadva azonnal mókáznia, hiszen az emberek nevetni szeretnek. A nézők inkább a humoros, vidám darabokra váltanak jegyet, mert szórakozni, örülni akarnak. Thália szentélyében jól érzik magukat egy este erejéig, másnap pedig folytatódik a harc a mindennapi betevőért. Persze, a veretes drámának is van  még közönsége...

Egész életében tisztelte az író—színész—rendező hármas egységét. Színpadi jelenléte után tovább kavarogtak fejében a gondolatok, melyeket papírra kellett vetnie — írt drámát, próbálkozott regénnyel. A tollforgatás azért megy neki könnyen, mert az elméje nagy zsenik találkozóhelye. Majd az utókor megítéli, hogy mennyire sikerültek jól ezek a munkák. Krimijeit mindenesetre sokan olvassák, két felvonásos színműveit pedig már többször bemutatták Budapest színházaiban. Egy színész életében azonban a dicsőségen kívül vannak belső kudarcok, kínok, amelyek elsősorban a szerepek megformálásához köthetőek. Gabi bácsi minden figurát érzéssel és szívből formál meg, érzelmei az arcán is tükröződnek. Mély, emberi játéka okán a kritika napjainkban is szépen ír róla. Számára megadatott, hogy filmszerepekben is játsszon. Igaz, a film más: rögzítik, tovább fennmarad, ezért nagyon kell vigyázni, ha forog a felvevőgép — a színészi játékot örök időkre konzerválja. A színésznek mindemellett a televízióban is fel kell tűnnie. De hát egykoron havonta voltak tévéjátékok! Manapság pedig legfeljebb akkor kerülhet a művészember is képernyőre, ha főzőműsorban vállal szerepet. Életének új értelmet adott, hogy színistúdiójában az újpesti fiatalokkal foglalkozhat. Úgy véli: minden serdülő tehetséges, a környezet tehetségtelen, ha ezt nem veszi észre. Számára fontos, hogy egy ifjú ember ki tudja magát szóban fejezni, megfelelő színvonalon kommunikáljon, hogy a nyelv eszközével harcolhasson önmagáért.

Harsányi Gábor — Gabcsi az idén töltötte be hatvannyolcadik életévét. Erről azonban keveset hallani, olvasni, az elmúlt években ugyanis méltatlanul mellőzte őt a televízió és a mozi. Mégis milliók kedvence, hiszen a nagyérdemű nem felejt. 2009-ben a Midtown International Theater színházi szemlén a férfialakítás fődíját érdemelte ki a saját maga alkotta Börtönszínház című darabban. Tehát ő írta, rendezte, és még az egyik főszerepét is ő vállalta. Az előadás akkora siker lett, hogy azóta többször játsszák a Broadway-kamaraszínházaiban. Ő sosem szerette nevelni vagy kioktatni a nagyérdeműt. A közönségnek csupán adni akart magából valamit, amit aztán mindenki hazavihet és eltehet holnapra. A Kossuth-díjat még nem kapta meg, de ötezer színpadi szerepléssel és mintegy száz filmmel, tévéjátékkal a háta mögött — megérdemelné.