Március idusán, amikor a szabadságharc kitörésére emlékezünk, többnyire megfeledkezünk azokról a hazaszerető honvédekről, akik a forradalom bukása után külföldi száműzetésre kényszerültek, felvállalva az idegenben való nehéz újrakezdést, s akik pályafutásukat is idegen égtáj alatt fejezték be. Küszködve a mindennapi élet gondjaival, a megélhetéssel és gyakran a gyötrő honvággyal is.
Varga Ferenc életpályája is ezek közé a sorsok közé tartozik. Noha nem volt torontáli, hiszen Debrecenben született 1817. december 8-án, iskoláit is ott végezte, de érdekes pályafutása a reformkorban Nagybecskereken, a megyeszékhelyen bontakozott ki. Eredetileg jogot tanult, és 1839—40-ben Vécsey István és Kovách Ágoston ajánlására került Nagybecskerekre. Előbb nevelőként dolgozott Trifunátz János (Jovan Trifunac) házánál, majd a főutcai Gyertyánffy családnál, de később a megyénél vállalt hivatalt. Jogi tanulmányait 1840-ben fejezte be, majd ügyvédi vizsgát tett, és gyakorló ügyvédként megtelepedett a Béga menti városba. Ott szolgálta a szabadságharc ügyét mindvégig, s onnan kényszerült, a világosi fegyverletétel után, többedmagával külföldi száműzetésre. Sorsa is úgy alakult, mint több ezer csalódott hazafié: bujdosnia, menekülnie kellett, új hazát keresnie, új életet kezdenie…
A megyeszékhely jó helynek bizonyult a fiatal ügyvéd érvényesüléséhez, hiszen csakhamar bejáratos lett valamennyi bánáti nagybirtokoshoz, s a reformkorban lett az eleméri Kiss család ügyvédje, így Kiss Ernőé, a későbbi aradi vértanúé is. Az 1840-es években indult pályafutása a megyei adminisztrációban, s 1845-ben már alügyész volt. Nagybecskereken Debreceni Bárány Ágostonnal, Dél-Magyarország első történetírójával barátkozott, s amikor az Budán 1845-ben megjelentette Torontál megye hajdana című munkáját, annak előfizetés-gyűjtője és előfizetője is volt.
Varga Ferenc
A szabadságharc kitörése Varga Ferencet Torontál megye szolgálatában érte, s 1848-ban ott a bizonytalan közállapotok orvoslása és a lázadók megfékezése érdekében egy kényes és felelősségteljes munkával bízták meg: kinevezték az öttagú úgynevezett vészbíróság elnökévé. E rögtönítélő bíróság félévi működése alatt huszonhárom egyént ítélt el. Amikor 1849 januárjában a katonapolitikai események alakulása miatt Torontál vármegye elöljárósága is menekülni kényszerült, Varga néhány hónapig a szegedi vészbíróság elnöki tisztségét töltötte be. Ott öt egyént ítéltek el hazaárulás miatt.
1849 áprilisában ügyvédünk már Torontál megye alispánjaként tért vissza Nagybecskerekre, de néhány hónap múltán már bekövetkezett a vég. Ő is, többedmagával, 1849. augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert. A szabadságharc veszett ügye adta azután a kezébe a vándorbotot. Menekülésre, bujdosásra kényszerült, hiszen a szabadságharc alatt betöltött tisztségei miatt üldözték. Egy ideig álnév alatt itthon bujdosott, míg végre, hamis útlevéllel, egyik becskereki jóbarátjával, Drahos Ernővel együtt sikerült Hamburgon keresztül Angliába menekülnie.
Mintegy fél évig Londonban időzött. Onnan (még néhány magyar honvéddel szövetkezve) az Egyesült Államok felé vette útját. Mint írta, Londonból „hatan […] megindultunk az amerikai Kánaánt fölkeresni. Nekem kedvem lett volna Davenport környékén telepedni, de vakon követtem társaimat.” Végül hosszú utazás után Philadelphiában léptek partra, ahol az út fáradalmait kipihenve New Yorkot is meglátogatták, majd hosszú út következett a negyvennyolcas magyar kolónia, Új-Buda felé. Ott azután nagyobb kiterjedésű, szabad földterületeket foglaltak maguknak, mivel ott akkor még érvényben volt a földfoglalás gyakorlata.
Becskereki barátja, Debreceni Bárány Ágoston történetíró
Új-Buda egykor a szabadságharc magyar emigránsainak mintegy száz főt számláló lakótelepe volt Iowa állam Decatur tartományában. Ujházy László, a komáromi vár polgári kormányzója alapította 1851-ben, aki ott többedmagával egy ideig földműveléssel foglalkozott. Ismertebb lakói voltak: Madarász László (1811—1909), a szabadságharc rendőrminisztere, Pomucz György (1828—1882), a későbbi amerikai tábornok, Kerényi Frigyes (1822—1852) költő és Varga Ferenc is. E település mindössze néhány évig virágzott, utána lakosai lassan elköltöztek onnan. Maga az alapító, Ujházy is 1853-ban Texasban telepedett meg. Ennek az érdekes magyaremigráns-telepnek a történetét írta meg Varga 1900 májusában két folytatásban a nagybecskereki Torontálnak, s abból értesülhettek a becskerekiek, hogy milyen megpróbáltatásokkal találták magukat szemben. Nos, Kiss Ernő egykori ügyvédje 1856-ig maradt Új-Budán, majd odahagyva ottani farmját, 1858-ban megházasodott. Feleségül vette a német származású Sanders Máriát, akivel utóbb Leonban élt, s akitől hét gyermeke született. Hat leánya (Klára, Emma, Róza, Eszter, Mária és Nellie) és egy fia (István). Varga Madarász László mellett vett földbirtokot, akivel jó barátságban élt, s akinek tizenhárom évig szomszédja volt.
Leonban folytatta ügyvédi pályafutását, mely tisztességes megélhetést nyújtott neki és családjának. Mint egyik levelében írta Menczer Lipótnak: „Aki itt nem boldogul, ha rendkívüli veszéllyel nem találkozott, lehetetlen, hogy ne boldoguljon.” Ottani ügyvédi irodájáról pedig ezt vallotta: „A mi hivatalunk független, csöndes. […] Nem bocsátkozunk spekulációba, így csak tisztességesen éldegélünk.”
Idővel Varga Iowa politikai életébe is beilleszkedett: annak egyik vezéralakja lett.
Ahogy múltak az évek, mind gyötrőbben ütközött ki alispánunknál a honvágy — hazavágyódott. Méghozzá Nagybecskerekre. Mint maga vallotta egyik levelében, „én Torontálban éltem le legboldogabb éveimet”. Honvágyát valamelyest csillapította, hogy az 1890-es évektől rendszeres levelezésben állt Menczer Lipóttal, a népszerű, becskereki gyógyszerésszel (egyébként megyei főpénztárnokkal), akinek családjához nemcsak barátság, hanem komaság is fűzte. Menczer Lipót még tizenéves gyermek volt csupán, amikor Vargának emigrálnia kellett. Ennek ellenére a kapcsolat éveken át fennmaradt, s ez volt az a szál, amellyel Varga Nagybecskerekhez kötődött, a Torontálban közölt cikkei, levelei révén pedig virtuálisan is jelen volt a megye életében.
Menczer és Varga csak 1896-ban tudtak, több évtized múltán, személyesen is találkozni, amikor ügyvédünk hazalátogatott Magyarországra, a millenniumra. Akkor Menczer Lipótot is felkereste Nagybecskereken. Az érzékeny viszontlátásról írta utóbb egyik levelében: „Mindannyiszor áldom a gondviselést, hogy megengedte érnem azon boldogságot az életben, hogy imádott honomat még egyszer fölkereshettem s ott rokonaimat, kedves barátaimat, kikkel ismerős voltam és veled, kedves, drága barátom. […] A veledi találkozás azon este melyet kedves házadnál töltöttem, hol szerencsém volt megismerni mélyen tisztelt nemeslelkű nődet, örökre feledhetetlen lesz előttem. S mennyiszer és mily örömet érzünk, mikor kedves Pista fiammal, családi körünkben vissza varázsoljuk azon feledhetetlen, kedves perceket. Tartsátok fenn szíves jóindulatotokat irányunkban s legalább a néma sorokban keressük föl egymást gyakran.”
Itt dolgozott egykor: Torontál vármegye régi székháza
Menczer Lipót rendszeresen, öt-hat hetenként váltott levelet Varga Ferenccel, egészen 1902-ig, annak haláláig. E levelek közül többet, közérdekűségük miatt, a Torontál is közölt. Soraiból fél évszázaddal a szabadságharc bukása után is kiérződött a szülőföld utáni vágyakozása, hazaszeretete. 1901. január 15-én írta Menczernek: „Egy félszázad merült az örökkévalóság mély tengerébe, de a honától megfosztott vissza-vissza sóhajt az imádott szülötte földre.”
Varga Ferenc Leonban hunyt el 1902. április 5-én, este 6 órakor. Vesebaj okozta halálát, és nyolchavi betegeskedés után távozott az élők sorából. Életének nyolcvanöt évéből több mint ötvenet töltött hazájától távol, „önkéntes száműzetésben”.
Egy évvel a halála előtt, 1901. július 5-ei levelében írta a kivándoroltak sorsáról: „Hasztalan azzal álmodozni, hogy a magyar Amerikában sem veszti el nemzetségét. Lehet talán az öregek nem; de annyi bizonyos, hogy a fiatalság, bármilyen részéből jőjjenek e hazába, gyermekeik mind amerikaivá lesznek.”
Mennyire igaza volt neki! Hiszen hat leánya a XX. század elején már a Frazier, a Gatschell, a Hamilton, a Coder, a Slade és a Dorn család tagjaként élte életét…
Halálakor Nagybecskereken Lauka Gusztáv költeménnyel búcsúzott el tőle:
„Most idegen földben nyugszik,
Bár idegen föld s ég alatt,
Hazájához s nemzetéhez
Változatlanul hű marad.”
Forrás: Torontál, 1898. máj. 3., 1900. máj. 3., máj. 31., jún 1., okt. 29., 1901. jan. 15., febr. 13., aug. 6., okt. 29.; 1902. ápr. 17., ápr. 23., ápr. 28., ápr. 29., 1903. márc. 19.; Pesti Napló, 1902. máj. 3.
