Munkában az állatorvos Zsuzsa - ő a kisállatok gyógyításában látja a jövőjét - Szalai Attila felvétele

A mezőgazdasági termeléssel, pontosabban az állattenyésztéssel kapcsolatban az állatorvosi tevékenységet - mint a mezőgazdaság szerves részét - csak olyankor emlegetik, ha valamilyen járvány tizedeli a jószágot, vagy olyan betegség üti fel az állatoknál a fejét, ami átvihető az emberre is. Pedig valamikor ez olyannyira összetartozott, hogy az állatorvosokat a mezőgazdasági egyetemen képezték ki, és akik ezt a hivatást választották, elsősorban az állattenyésztés végett tették.
Így volt ez a Tóth házaspárral is: Tóth Lászlóval és feleségével Tóth Sóti Zsuzsannával, akik még Szarajevóban kezdték el állatorvosi tanulmányaikat és ma a martonosi székhelyű Tisa-Vet állatorvosi állomás tulajdonosai és vezető állatorvosai. Köztudomású, hogy az állatorvos terepjáró, így az állomáson csak Zsuzsanna vár bennünket, a férjét éppen Kishomokról riasztotta egy gazda.
Régebben az állatorvosi állomások nyújtottak biztos elhelyezkedési és kereseti lehetőséget az állatorvosnak.
- Annyira jól megy ma a magáncégeknek, hogy az állatorvosoknak is kifizetődik magánvizekre evezni? - kérdezem.
- Hát, az jó régen lehetett - válaszolja mosolyogva Zsuzsa -, amikor az állami állatorvosi állomások voltak az álom-munkahelyek. Én 1989-ben, Szarajevóban szereztem meg az állatorvosi oklevelet, a férjemnek már Belgrádban kellett befejeznie a tanulmányait. Én állást kaptam a horgosi mezőgazdasági birtokon, a férjem viszont három évig munkanélküli volt. Aztán, amikor a birtok tönkrement, én is munkanélküli lettem, így egy családi ingatlan árából nekivágtunk a magánpraxisnak. Abban az időben, 13 évvel ezelőtt a mezőgazdasági minisztériumtól csak állatorvosi rendelő megnyitására kaptunk engedélyt. Az érvényes törvények értelmében ugyanis két orvossal csak rendelő nyitható és az nem végezhet minden tevékenységet. Az állatorvosi állomás megnyitásának egyik feltétele az is, hogy legalább három állatorvost kell alkalmazni. Eleinte csak a rendelőt működtettük, de egyértelmű volt, hogy a különféle nyilvántartáshoz, no meg a terepi munkához legalább három orvosra van szükség, így kapcsolódott be a cég munkájába egy zentai állatorvos kolléga, Kaćanski Emil, majd később Kečenović Ferenc szintén állatorvos és Čongradac Bojan technikus. Így sikerült a vállalkozást állatorvosi állomásként bejegyezni. Talán nem hangzik szerénytelenül, de a Vajdaságban a mi állomásunk volt a harmadik, amely magánállomásként működött. Eleinte volt is munka, annyi, hogy éltünk, volt fizetésünk. Előrehaladásról éppen nem beszélhetünk, de legalább tisztességes fizetésünk volt. Az utóbbi két évben azonban drasztikusan megváltozott a helyzet. Martonoson, Kishomokon és Horgoson, ami a mi terepünk, csak tavaly a marhaállomány 25-30 százalékkal csökkent. Hogy mi okból? Elsősorban a rendezetlen piacfeltételek, az élőjószág alacsony felvásárlási ára, a bizonytalanság - hogy egyáltalán értékesíteni tudja-e a tenyésző, amit nevel, hizlal - miatt. Téves az az agrárpolitika, amely lassan, de biztosan tönkreteszi a kisgazdaságokat, pedig azokat még az uniós országokban sem irtják olyan kíméletlenül, mint nálunk. Ezenkívül nálunk a behozatali és feldolgozó vállalatok monopolhelyzetben vannak, olyan húst hoznak be külföldről, amiből nekik származik a legnagyobb hasznuk, ők határozzák meg a felvásárolt jószág, tej stb. minőségét, és annyit fizetnek, amennyit akarnak. Ilyen feltételekkel bizony nem csoda, hogy a parasztok felszámolják a jószágállományukat, és ahogy az állomány csökken, nekünk is egyre kevesebb a munkánk.
Az állatorvosi állomások munkája is a mezőgazdasági minisztériumhoz tartozik.
- Azt jelenti ez, hogy pályázhatnak pénzeszközökre, hogy támogatja a minisztérium egy-egy projektum pénzelését, hozzájárul az állomások érdekvédelméhez?
- Sajnos, a mi tevékenységünk mostohagyereke a mezőgazdasági minisztériumnak. Egyedüli támogatás, amit eddig hivatalos helyről kaptunk, az a magyarkanizsai önkormányzat, onnan kaptunk egyetlen biztató jelzést arra, hogy olyan tevékenységhez, amely egyaránt szolgálja a tenyésztők és a mi érdekeinket is, a jövőben - lehetőségükhöz mérten - anyagilag hozzájárulnak. A szakmai továbbképzést minden állatorvos maga oldja meg. Mi például tagjai vagyunk a Magyar Állatorvosok Világszervezetének (MAVSZ), és részt veszünk az edukációs, meg egyéb programjaikban. Rajtuk keresztül jutottam el Romániába is, s ott meggyőződtem róla, hogy a mi agrártörvényeink szigorúbbak, mint az uniós törvények. Érdekvédelemről nem beszélhetünk, mert az állatorvost a termelő ellenségként éli meg, bármennyire is függünk egymástól. Tudja, a termelő szerint az állatorvos az, aki mindenért pénzt kér, és degeszre tömi a zsebét. Ami a gyakorlatban így fest: évente beoltjuk a marhaállományt tuberkulózis ellen, ez kötelező. Ezért nekem két alkalommal kell kimennem a tenyésztőhöz, megvenni a gyógyszereket, az injekciós felszerelést, magát az injekciót, és mindezt adminisztrálni, a termelőnek bizonylatot kiadni. Ezért 550 dinárt fizet tehenenként a termelő. Ennek ötven százalékát a minisztérium kapja, tehát nekem a nem egész 300 dinárból kell fedeznem a kiszállást, a munkámat, az anyagot. Mi a férjemmel az állatorvosi hivatást választottuk, ezt csináljuk, bármi történjen is. Igaz, arra rájöttem, hogy ha élni akarunk, váltani kell. Ezért döntöttünk úgy, hogy áttérünk a luxuskategóriának számító kis- és háziállatok kezelésére. Magyarkanizsán már majdnem készen áll a helyiség, ahol rendelő, állatkozmetika és gyógyszertár nyílik. Még azt sem mondhatom, hogy mindezt a gyerekeinkért tesszük. A lányunk most indul majd egyetemre, nyelvszakos tanár szeretne lenni. A fiúnk okleveles építész, akinek eszébe sem jutott, hogy esetleg örökölje az állomást. Mert szerinte mi: állandóan terepen vagyunk, istállószagunk van és nem is keresünk annyit, mint más egyetemi végzettségű szülő. Biztosan neki is igaza van. De mi hivatásként éljük meg a munkánkat, és ha összezördülünk is a felekkel, mi mégis egy ágazat keserű kenyerét esszük. De azt szívvel, hittel tesszük, egyszer talán majd itt is jobb lesz - mondja bizakodva Tóth Sóti Zsuzsanna.