A megállított pillanat

A megállított pillanat

Néhány éve döntötte el a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), hogy elindítja a Brassaï néven híressé vált, erdélyi származású fotós, Halász Gyula emlékét őrző sajtófotó-pályázatát.

Az ötlet kiválónak bizonyult, hiszen a kezdeti lendület azóta sem hanyatlik, a legjobb munkákból összeállított vándorkiállítás pedig először lépte át Románia határát, és jutott el a külhoni vidékek közül Vajdaságba.

2018-ban harmadik alkalommal hirdette meg a MÚRE a Brassaï-sajtófotópályázatot. A kiírásra romániai magyar és külhoni fotóriportereket, újságírókat vártak a 2017-ben létrejött alkotásaikkal, továbbá magyarországi vagy a világban másutt élő magyar fotósok Romániában készült, illetve a külhoni magyarok életével foglalkozó képeit. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is csaknem ötven benevező mintegy ezer felvétele érkezett a pályázatra. Sportesemények és hagyományos rendezvények, táj és ember egyaránt megjelennek ezeken a fénybe írt alkotásokon.

A kiírásra jelentkezők között vannak a vajdasági kollégák is, akik évről évre nemcsak részt vesznek, hanem a díjak egy részét is elnyerik. Ez az egyik oka annak, hogy Kolozsvár és Nagyvárad után, illetve Csíkszeredával párhuzamosan, ahol ugyanebben az időszakban látható az anyag egy része, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szervezésében a zentai közönség a helyi Alkotóházban tekinthet meg egy válogatást a legjobb felvételekből.

A Párizsban világhírűvé vált Halász Gyula 1899-ben született Brassóban. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán kezdte, diplomáját Berlinben szerezte meg, 1923-tól Párizsban élt. A párizsi szürrealisták csoportjához csatlakozva festett, rajzolt, valamint újságírói tevékenységet is folytatott. A szülővárosa iránti szeretetből a Brassaï művésznevet vette fel.

A II. világháború idején a francia nép életéről készített rajzokat, az ’50-es években színpadi művekhez díszleteket tervezett, filmet forgatott, könyveket írt. Az állatkertről szóló filmjével 1956-ban a cannes-i filmfesztiválon díjat nyert. Érdekes sorozatot állított össze a párizsi gyerekek falfirkáiról, egyik albumában a párizsi alvilág, a szerencsejátékklubok, a bordélyházak világát mutatta be. 1968-ban magyarul is megjelent a Beszélgetések Picassóval című műve. 1978-ban Franciaországban a Fényképezés Nemzeti Nagydíjával tüntették ki. 1984-ben hunyt el Nizzában.

— Szerintem az utolsó pillanatot kaptuk el, amikor valakiknek a fotó még számíthat valamit. Ma már, ha szétnézünk a világhálón, azt látjuk, hogy a kép fontosabb, mint a szöveg, pedig nagyon kevesen vannak, akik a képpel el tudnak mesélni egy történetet — hallottuk Rácz Évától, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnökétől.


Rácz Éva és Szűcs László, a MÚRE elnöke és alelnöke

Szűcs László, az egyesület alelnöke arról beszélt, hogy a pályázat egyik célja ráirányítani a figyelmet a sajtófotóra.

— Úgy véljük, az elmúlt években méltatlan helyzetbe kerültek a fotóriporterek, hiszen nagyon sok olyan szerkesztőség van, a napilapokat is beleértve, ahol már nincs külön fotós, akinek csak ez a dolga. Pedig a sajtófotó szerepe egyenértékű a publicisztikával, interjúval, riporttal, mert nem csak kiszolgálja a szöveget. Amikor Romániában elkezdett terjedni a piaci szempontú újságírás, a laptulajdonosok kikötötték, hogy 30-35 százaléknyi kép legyen az oldalakon, de közben kirúgták a fotósokat. Mint mondták, fényképezzenek az újságírók, küldjenek be az olvasók felvételeket, egy szép lányt, kutyát, macskát, az is jó lesz. Természetesen az újságíró is lehet tehetséges fotós, ahogyan a díjazottjaink között is szép számban vannak zsurnaliszták. 

Léphaft Pál karikaturista, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének alelnöke a Csoportkép önmagunkkal című írásában összegezte gondolatait.

— A fotós kiragad egy szeletet a valóságból, és ennyi a fotó. Csak ennyi? És mindig ennél több. Ne feledjük, a fotós általában újságíró is, hiszen a kimerevített, megállított pillanat is sajátos vélemény, melyhez nemcsak a mesterség ismerete, az abban szerzett jártasság, a különös beszédmód kínálta lehetőségek és a szó nélküli közlés rejtélyeinek ismerete szükséges, hanem valami több. A mestermunkához talentum kell, melyet az ember, ha már felruházta vele a fennható, vagy elherdál, vagy kamatoztat, szerencsés esetben a magasba dob, hogy megcsillanjon rajta a teremtő fény. A fotósok ilyen emberek, sötétben is a fénnyel játszadoznak, mert tudják, csak a sötétség mutathatja meg a fény csodáját az embernek. De mi is a fotó? Látvány, kiragadott valóság, megállított pillanat? Mi a jó fotó? Egyáltalán milyen a jó sajtófotó? Erre az utóbbi kérdésre egyértelmű a válasz: az, amely szöveg nélkül is szó nélkül hagy.

A Brassaï 2017 fotópályázat vajdasági díjazottjai között van Molnár Edvárd, a szabadkai Pannon RTV munkatársa, ő a Szathmári Pap Károly-aranyérmet, valamint fotóriport kategóriában az első díjat érdemelte ki. Ótos Andrást, a Magyar Szó fotóriporterét sportfotó kategóriában megosztott első helyezéssel, esemény-, valamint szocio- és dokumentarista fotó kategóriában egyaránt második díjjal jutalmazták. Martinek Imre, a Hét Nap külmunkatársa a zentai kiállításmegnyitón vette át az Euro Foto Art Egyesület Szathmári Pap Károly-plakettjét.

A rendezvényen közreműködött Kónya Sándor csókai versénekes, vajdasági és erdélyi költők megzenésített verseit adva elő. A szervezők köszönik a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központnak a kiállítás létrejöttéhez nyújtott segítséget.

 


Martinek Imre (Torontálvásárhely): Kocsikázási impressziók 2


Molnár Edvárd (Szabadka): Lékvágók (riportfotó kategória, 1. díj)


Ótos András (Újvidék): Trombitás


Kerekes István (Mosonmagyaróvár/Marosvásárhely): A műhely (Brassaï-fődíj)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fotó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A megállított pillanat
Fotó
A megállított pillanat
Fotó
  • MTI
  • 2019.04.14.
  • LXXIV. évfolyam 15. szám
Facebook

Támogatóink