Valaha a néző szinte részese volt egy-egy kerekasztal-beszélgetésnek, a vetélkedők szereplői pedig kaptak elég időt arra, hogy beszéljenek magukról, és nemcsak a ruhájuk színe vagy a frizurájuk alapján dönthettük el, hogy szurkolunk-e nekik vagy sem. Az utóbbi években ráadásul már a közszolgálati televízió műsoraiban is felfedezhetőek a kereskedelmi adók súlytalan marketingfogásai. Csoda hát, ha sokan inkább a hatvanas-hetvenes évek tévéműsoraira volnának kíváncsiak? A decemberben induló M3 televízióadó elsősorban az ilyen nézőknek szól, főként a nagymamáknak, és ha a kölykök játék közben véletlenül odakuksiznak, legalább nem a japán és az amerikai rajzfilmek erőszakra szocializáló kaszabolós jeleneteit kapják el, Mirr-Murrtól pedig még senki sem lett lelki beteg.

A magyar kábelpiacon már évek óta létezik egy bizonyos Múzeum Tv, melynek köszönhetően fekete-fehér filmekben élvezhetjük Latabár mosolyát, Feleki Kamill operettbelépőit vagy Bilicsi Tivadar hangját, amint elénekli, hogyan megy be az elefánt az oroszlán barlangjába... A csatorna fő szépséghibája, hogy sok másikkal egyetemben ezt sem lehet (mindenhol) megrendelni a vajdasági kábelcsatorna-csomagokban. Az M3 talán már nézhető lesz az országhatárokon túl, és a fekete-fehér filmeken kívül remélhetőleg régi interjúk, vetélkedők és legendás sportközvetítések képkockái röpítenek majd vissza bennünket a múltba.

A magyar televíziózás alig több mint ötvenéves. Az első adást 1958-ban sugározták, és az intézmény néhány évtized alatt olyan neves személyiségeket vonzott magához, mint Antal Imre, Rózsa György, Vágó István, Déri János, Knézy Jenő és a számos műsor indításában közreműködő, legrangosabb sporteseményeket közvetítő Vitray Tamás. Még mindig emlékszem a téli olimpiákra, a bősz jégkorongküzdelmekre, a jégtánc-világbajnokságokra a pompás flitteres ruhák csillogásával, miközben az egész család együtt szurkolt a Regőczy—Sallay-párosnak... Amikor Vitray közvetített, valósággal ünneppé varázsolta a sporteseményeket. Később a riportalanyt — mint hús-vér embert — mélységeiben és magasságaiban bemutató Csak ülök és mesélek c. műsorral teremtett iskolát, valamint a Kapcsoltam tévés játék is az ő nevéhez fűződik, Rózsa György csak később ült a telefonos asztal mögé.

Vitray Tamást ezúttal a magyar televíziózás hajnaláról kérdezem, azokról az időkről, amikor a közvetítések még kizárólag élőben zajlottak, mert nem voltak a filmek rögzítéséhez szükséges eszközök.

• Ön az MTV hőskorában állt a kamerák elé. Mi volt az első igazán nagyszerű tévés élménye?

— Ez az első szereplésem volt. 1958. augusztus 6-án a Népstadionban az amerikai atlétaválogatott budapesti vendégszereplése alkalmából készítettem interjúkat. Addig még csak nem is láttam tévékészüléket, annyira járatlan voltam ebben a műfajban.

• Sportközvetítőként évtizedeken át szinte minden rangos eseményről tudósított, és közben bejárta a világot. Mi volt az Ön számára a legszembetűnőbb az akkori Jugoszláviában?

— Az ország a mi szemünkben egy kicsit a Nyugatot jelképezte. Szabadabbnak tűnt ott a légkör, a kirakatokban nyugati árucikkek is voltak. Igaz ugyan, hogy Jugoszlávián akkor csak Belgrádot, Ljubljanát, Zágrábot, később Szarajevót (téli olimpia) értettük. Máshol akkoriban nem jártam.

• Hamarosan indul az M3, melynek műsorai a régi idők televíziós eseményeit, filmjeit, riportjait elevenítik fel. Önt mint a szakma rangidős, tapasztalt képviselőjét felkérték-e valamiféle közreműködésre?

— Nem. Egyébként sincs a világon semmilyen kapcsolatom az ,,utód’’-tévével. Az M3 csatorna indulásáról is most értesülök, Öntől.

• Tavaly az M2 egy hatrészes sorozatot készített, melynek kétórás epizódjaihoz Ön a régi Vitray-filmek közül válogatott. Jókora életművet kellett tizenkét órába sűrítenie. Milyen szempontok alapján szelektált?

— Az emlékező műsorokban vagy ,,életműsorozat’’-ban egyetlen szempontot próbáltam érvényesíteni: mi az, ami a régi nézőkben kellemes emlékeket ébreszt, egyszersmind az újaknak is érdekes. Ettől csak az téríthetett el, ha a korábbi idők hanyag archívumkezelése miatt a választott mű elveszett, és sajnos, volt ilyen.

• Néhány napja lett nyolcvanegy éves. Számos díj és kitüntetés birtokosaként megtehetné, hogy hátradől otthon a fotelben, Ön azonban ma is műsorokat készít, jelenleg a Digi Tv sportcsatornáján. Mi az, ami a stúdióban tartja?

— Amíg a fizikumom és a szellemi képességem bírja, addig boldogan dolgozom a stúdióban, hiszen imádok televíziózni. Sportközvetítést azonban már nem vállalnék, mert túl stresszes. Mindent egybevetve: amíg van irántam „kereslet”, addig csinálom.