Korhecz Papp Zsuzsanna azt vallja, egy restaurátornak láthatatlannak kell maradnia. Nagyon szereti a munkáját, tisztelettel és alázattal nyúl a kezei közé kerülő műalkotásokhoz. A Szabadkai Városi Múzeum jelenleg egy nagyszabású tárlatra készül. A festő-restaurátor művész a Historizmus Szabadkán című válogatás műtárgyain dolgozik, valamint ő a tárlat egyházművészeti részének szerzője. Ninkov K. Olga és Vuković Dulić Ljubica művészettörténészekkel együtt készítik a kiállítást.

— Engem minden érdekelt, a történelem, a magyar nyelv és irodalom ugyanúgy, mint a matematika, a fizika, a kémia. Óvodáskoromtól állandóan rajzoltam. Középiskolásként, kilencedikben, tizedikben kezdtem a képzőművészet felé orientálódni. Majd 1990-ben felvételiztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. Ott az 1950-es évektől folyik restaurátoroktatás. A jó kapcsolatok meg az együttműködés megmaradt a diplomázás után is. Elsősorban Görbe Katalin tanszékvezető nevét kell kiemelnem. Szilárdfy Zoltán pap tanárom tanította az ikonográfiát, ő ültette el a szívembe az egyházművészet iránti szeretetet. 2010-től 2013-ig a doktori iskolát is ott végeztem. Már gyermekkoromban is gyűjtöttem a régiségeket, az idős rokonokat meséltettem kis muzeológusként. A restaurátorszakmánál a sokféle érdeklődés nagyon fontos. Művészeknek számítanak a restaurátorok, de otthonosan kell mozogni a természettudományokban is a vizsgálatok miatt, melyeket a modern restaurálási kutatásokban tudunk használni, hogy jobban megismerhessük a műtárgyakat, illetve könnyebben megtaláljuk azokat a munkamódszereket, anyagokat, amelyekkel a legjobban és a legmegfelelőbben tudunk tisztítani, konzerválni. Amikor hazajöttem az egyetemről, 1997-ben itthon kaptam munkát. Annak köszönhetően, hogy kisebbségi létben dolgozom, olyan anyaggal találkoztam a terepen, amely teljesen feldolgozatlan volt. Nem tudtam ellenállni, hogy ne menjek utána. Felkerestek a ferencesek, oltárképeket restauráltam. Így sikerült elsőként Stettner Sebestyén budai festő nyomába szegődnöm 1995-től. Magyarországon egyetlenegy hiteles művét sem ismerték, csak levéltári adatokban jelent meg. A szabadkai ferencesek örökségegyüttesének köszönhetően a teljes életművet fel lehetett göngyölíteni. Így van ez a többi festővel is, akinek a nyomába eredtem. Nekem az egyetem óta az egyházművészet és a barokk kor volt a kedvenc korszakom. Amit a múzeumi munkám mellett korábban párhuzamosan csináltam, azt több mint tíz éve a városi múzeum programjaiba is behoztam.

* Mire törekszik a munkája során? Mennyire van szabad keze a restaurátornak, amikor egy műalkotáson dolgozik?

— A restaurátornak láthatatlannak kell maradnia, és azok az alkalmazott módszerek, amelyekkel dolgozik, visszafordíthatóak kell hogy legyenek. Ezt teljes mértékben nem lehet elérni, de az a cél, hogy minél kisebb legyen a beavatkozás. A festmények teljesen megfeketedve, széthullófélben érkeznek be a műterembe, valóban nagyon nagy változáson mennek át. Mindig az a cél, hogy ne adjunk hozzá olyasmit, ami az eredetit meghamisítaná, ez főleg a retusálásra vonatkozik, hogy csak ott egészítsük ki, ahol valóban hiány van, és azt is nagyon visszafogottan.

* Jelenleg milyen alkotásokon dolgozik a műteremben?

— Előkerült még egy Schervitz Mátyás-kép. 2021-ben Schervitz Mátyás budai festőnek szenteltünk kiállítást, az idén van a halálának a 250. évfordulója. Ebből is kikövetkeztethető, hogy művei nagyon régiek, több mint 250 évesek. Az utolsó kép is jelentősen át van festve, ahhoz, hogy ne károsodjon az eredeti réteg, nagyon óvatosan kell tisztítani. Mechanikusan tisztítom, milliméterről milliméterre haladva. Ő volt Buda vezető festőművésze, szerintem a legkvalitásosabb festményeket ő készítette a budaiak közül.

* Az ön számára munka vagy alkotás az, amikor visszaadja egy-egy festmény eredeti pompáját?

— Nagy örömömet lelem magában a restaurálásban is, meg a művészettörténeti kutatásokban is. Főként levéltári anyagokban lehet a nyomukra bukkanni ezeknek a XVIII. századi mestereknek, és hála ennek a modern kornak és a levéltáros kollégáknak, lehetővé vált, hogy akár otthonról is kutassunk. Ez egy igazi nyomozómunka, és valóban nagy öröm, ha az ember egy kis lépést tesz előre. A restaurálás meg olyan, mint amikor az orvos meggyógyít egy beteget. Szinte újjászületik az a kép, amely besötétedett, menthetetlennek tűnt — tehát ismét az eredeti fényében válik láthatóvá. Engem mindig az ösztönöz, amikor felfedezem ezeket a képeket a terepen, és előre sejtem, hogy milyenek lesznek. Olyan nagy öröm számomra, amikor azok a tónusok, stílusbéli részletek bukkannak elő, amelyekre más nem is gondolt volna. Sőt, az is megtörtént, hogy a sejtett mestert a tisztítás folyamán felfedezett jelzet is igazolta. Nagyon hálásak az együttműködő partnerek is, akik nem is tudják, milyen kincseket őriznek. Ez egy közös kulturális örökség, melyet sikerül bemutathatóvá tenni és megmenteni.

* Tárlatokat szervez, melyekhez kiadványokat is készít…

— Most már hat ilyen festő van, akit sikerült felfedezni, és akinek kiállítást szerveztem. Magyarországon is bemutattuk az anyagot, illetve az utóbbi két tárlatot Eszékre is meghívták, mert ez Magyarország és Horvátország, valamint a mai Szerbia közös öröksége. 2011/2012-ben indult e sorozat Stettner Sebestyén vándorkiállításával. Ezek mind nemzetközi események, itt állítjuk össze a tárlatokat Szabadkán, a városi múzeumban, behozzuk a terepről a felfedezett műveket. A Stettner-, Hanisch- és Falkoner-kiállítás során például a restaurálás folyamatát is meg lehetett tekinteni. Minden tárlathoz egy monográfia is készül, mely több nyelven jelenik meg. Stettner után következett a Hanisch Mátyás vándorfestőről szóló kiállítás 2013—2014-ben, vele még tovább kellene foglalkozni, a felvidéki anyagnak utánajárni. Ő prágai festő, amit onnan tudunk, hogy az utolsó festményére ráírta, hogy cseh származású, és Prágában született. 1788-ban az akkori Magyarországhoz tartozó Trencsén vármegyébe költözött át, onnan jött 1793-ban Zomborba, itt telepedett le a jó munka reményében. Akkoriban ez a térség a pest-budai mesterek piacának számított. A helyi jelenlétének köszönhetően sikerült megkaparintania a megrendeléseket a fővárosiak elől. Teljesen feldolgoztuk az ő hagyatékát a valamikori Kalocsa—Bácsi Egyházmegye területén. Vukováron halt meg. Összeköti a mai Magyarországot, Horvátországot meg Szerbiát. Ezután jöttek a bécsiek, a kikutatott nagymesterek műveit sikerült itt a terepen felfedezni. Főleg Csókát és Écskát kell említenünk. Csókán a Marczibányi családot, mely felszerelte és felépítette a templomot. Écskán a Lázár családot, mely felvásárolta ezeket a nagyszerű műalkotásokat, melyek ma is nagyon értékesek, de akkor is azok voltak. Templomainkat díszítik, vagy közgyűjteményekbe kerültek. Utána következett a Falkoner Ferenc-kiállítás 2017—2018-ban. Falkoner szintén budai volt, egy festőcsalád harmadik generációja. Nagyon sok művét sikerült beazonosítani Magyarországon, Horvátországban és itt nálunk, a Délvidéken. Majd Senser Pál eszéki festő következett. Mirjana Repanić Braun zágrábi művészettörténésszel készítettük a monográfiát. Az idén elérkeztünk Schervitz Mátyáshoz. Ő a kedvencem, és az utolsó elfeledett barokk festő, akit szerettem volna feldolgozni. Egyébként úgy tűnik, lesz folytatása a sorozatnak, 2022—2023 folyamán Schöfft József pesti festőnek fogunk kiállítást készíteni Rokay Zoltán atya, nyugalmazott egyetemi tanár ösztönzésére. Szabadka egy Schöfft-nagyhatalom! Itt rendeltek a legtöbb oltárképet tőle. Ehhez sikerült elnyerni az egyik legnagyobb magyarországi szakértőnek, Szvoboda Dománszky Gabriellának a részvételét is. Nemzetközi, magas színvonalú kiadvány készül a kiállításhoz.

* Milorad Medić-díjban részesült. Hogyan fogadta, mire ösztönzi?

— Meglepetésként ért. Nagyon örülök. Egy restaurátornak igazából láthatatlannak kell maradnia, s ritkán kap elismerést. Nagyon jólesett, hogy követik, amit csinálok, és rám gondoltak az idén. Folytatom azt, amit eddig is csináltam. Az az öröm ösztönöz, amelyet munka közben érzek, úgyhogy szinte hobbinak, szórakozásnak tűnik az egész, nap mint nap. A városi múzeum szerencsére teret ad mindehhez, fizikai és szellemi értelemben is, hiszen lássuk be, e projektumok jóval meghaladják egy múzeumi restaurátornak az egyébként bejáródott munkakörét. S a végeredmény csak a múzeumi kollégák részvételével valósulhat meg.