A kutya ugat, a karaván halad

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

A kutya ugat, a karaván halad

Egy magyarországi kolléga mondta nemrégiben, hogy a minőségi médiafogyasztás szokása továbbra sem honosodott meg, a legtöbben még továbbra is azt hiszik, hogy a tájékoztatás a politika szolgálóleánya, a propaganda eszköze, népbutítás, úri huncutság.Az olvasók gyakran úgy vélik - legalábbis ez derül...

Egy magyarországi kolléga mondta nemrégiben, hogy a minőségi médiafogyasztás szokása továbbra sem honosodott meg, a legtöbben még továbbra is azt hiszik, hogy a tájékoztatás a politika szolgálóleánya, a propaganda eszköze, népbutítás, úri huncutság.
Az olvasók gyakran úgy vélik - legalábbis ez derül ki az újságok elektronikus változatának hozzászólásaiból -, ha egy-egy település polgármestere vagy vezető emberei, esetleg a pártelnökök nem tartják szükségesnek, vagy inkább nem szeretnék, hogy a polgárok értesüljenek bizonyos döntésekről, amelyeket a nevükben és a pénzükön hoztak, akkor azt az újságírónak kell felderítenie és közölnie mindazokkal, akikre tartozik. Bármi áron. Mert a félrevezetés tökéletes eszköze a félinformáció - állítják, vagyis az olyan tessék-lássék újságírás. Járjanak utána! Kérdezzék meg! Hozzák nyilvánosságra! - hangzanak a követelések. Mások viszont gúnyosan megjegyzik, az újságíró is csak ember, gondol a jövőjére, ezért nem tesz fel kellemetlen kérdéseket a különböző fotelokban terpeszkedőknek.
Nos, addig, hogy mi, ''firkászok” is emberek vagyunk, rendben van a dolog, de a többi már nem ilyen egyszerű. Nem biztos, hogy félünk, esetleg a jövőnket féltjük, ha mérlegelünk. Mert aki nem tartozik valamelyik ''tűz közeli” csoportosuláshoz, hatalmon levő párthoz - legyen az magyar, vagy nem magyar, a kulcsszó úgyis a hatalmon levő -, az lemondhat az előrelépés lehetőségéről, de a különböző díjak, elismerések, kitüntetések is elkerülik. Mert mindenki a sajátjait nyomja oda, ahol rivaldafényben lehet tündökölni. Különösen akkor, ha a hangzatos címhez egy kellőképpen kibélelt boríték is jár. Mi ezt pontosan tudjuk. És azt is, hogy manapság nem kell iskolázottnak, rátermettnek, talpraesettnek lenni, elég a párttagság, esetleg az, ha valaki a polgármester felesége, az alpolgármester férje, a pártvezér testvére, sógora... Hogy ennek ellenére bizonyos esetekben miért nem vagyunk elég élesek?
Egyik kollégánk, aki különböző funkciókat is ellát, de nem mellékesen kiváló újságírónak számít, egy interjúban a következőket fejtette ki: A kisebbségi újságírásban tevékenykedőnek mindig kettős szempontot kell szem előtt tartania. Az egyik, hogy a lehető legnagyobb mértékben ragaszkodjon a sajtószabadság eszméjéhez és azokat az információkat, amelyeknek a birtokába jut és fontosnak tart egy kisebbségi közösség számára, közzétegye, anélkül, hogy szépítene a dolgokon. De mérlegelnie is kell, hogyan tud rávilágítani a történésekre úgy, hogy ne adjon fegyvert azoknak a kezébe, akik alig várják, hogy bizonyos értesüléseket kihasználjanak a kisebbségi közösségek ellen. Ezért vélem úgy, hogy a kisebbségi magyar újságírók kinevelése sokkal nehezebb feladat, ugyanis nekik tudniuk kell, hogyan művelje az újságírást úgy, hogy ne ártson a kisebbségi közösségnek, inkább a hasznát szolgálja, de megfeleljen a sajtószabadság feltételeinek is. Hogy ez megvalósítható-e, arról gyakran folyik vita a szakma berkeiben, nemcsak idehaza, hanem a külhoni magyar újságírók találkozóin is.
Tehát: a visszásságok felszínre hozásával, a nagy leleplezésekkel, a marakodások taglalásával ártunk vagy használunk-e közösségünknek? Jó kérdés, de még jobb az, hogy van-e értelme, eredménye? Mert én egyre inkább azt tapasztalom, hogy mi az ugatás szabadságában élünk, vagyis írhatunk, amit akarunk, a kutya ugat, a karaván halad, és senki sem törődik vele. És nem is történik semmi. Mert akik majdnem mindenhatónak képzelik magukat, azoknak nem számít, mi jelenik meg róluk a médiában. Különösen a kisebbségi sajtóban. Még akkor sem, ha ők maguk is ugyanahhoz a kisebbséghez tartoznak. Pedig, ha működne a sajtószabadság, akkor a szakszerűen feltárt politikai, gazdasági és egyéb ügyeknek következménye, jogállami megoldása lenne, amiről a nyilvánosság is értesülne. Egyszer majd nálunk is. De addig mérlegelünk és latolgatunk. Ki ezért, ki azért.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink