home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A köröm öltöztet, és ünneplőbe is öltözhet
Szerda Zsófi
2015.12.20.
LXX. évf. 50. szám
A köröm öltöztet, és ünneplőbe is öltözhet

Antal Csilla az a nő, akinek a körömlakkja mindig összhangban van az öltözékével, s akinek hosszú ujjait úgy díszíti a lakk, mint karácsonyfát a csillag. Mint elmondta, szinte mindig ki van festve a körme, élvezi a színeket, mintákat felfesteni. Leköti, nyugtatja, és az ápolt kéz dísze nem más, mint a köröm. De ezért tenni is kell.

A körömápolás nem új keletű, amíg lesznek nők a világon, a manikűrösök és a körömlakkművészek nem fognak éhen halni. De így van ez az egész szépségiparral, legyen szó kozmetikusról, fodrászról, sminkesről. Csilla a foglalkozását tekintve egészségügyi nővér, mégis mesterien ért a köröm díszítéséhez.


A szerző felvételei

— Általában nem figyelek rá, hogy éppen ünnepnap van-e, nem feltétlenül ehhez igazítom a körömlakkom színét, de napjainkban ez a divat egyre nagyobb tért hódít, és észrevehetően sokan foglalkoznak vele. Évszakokhoz és ünnepekhez igazítják a manikűrjüket, színben, stílusban, díszítésben egyaránt, ezért úgy döntöttem, hogy most én is karácsonyi hangulatú mintákat mutatok. Egyébként én annak vagyok a híve, hogy mivel karácsonykor minden csillog körülöttünk, a karácsonyfa, a gyertyák, a díszek, az ablakok és a ruhánk, nem árt visszafogottabbra venni a köröm színezését. A natúr körömlakkokat szeretem, vagyis nem a zselés, hanem a saját körmömre felfestett változatot. Azzal is ízlésesen ki lehet díszíteni körmünket, és nem válik giccsessé. Nyáron egyébként nem is nagyon használok sötét színeket, erős rúzst és sminket sem, télen viszont annál inkább. Barnát, sötétzöldet, vöröset, nagy ritkán még feketét is, bár azt mindig különböző színekkel kombinálom, így nem kelt túl sötét hatást, hanem szépen kiemeli a többi színt — mondja Csilla.

* Gondolom, azért a munkahelyeden nem jelenhetsz meg vörös körmökkel, ahogyan sokan mások sem. Mit ajánlasz a hétköznapokra, amitől visszafogottnak tűnhetnek körmeink?

— Egy egyszerű franciamanikűr mindig beválik, én azzal szoktam kiegészíteni, hogy nem bézs színt használok, hanem csillogósat. Ezután átlátszó lakkal vonom be, így nem feltűnő, mégis elegáns, és a mindennapok dísze lehet. De minden olyan visszafogott, natúr szín megfelel, amely nem szúr szemet, nem „sikít”. A neonszíneket tehát kerüljük.

* Télen jobban kell vigyáznunk a körmünkre. Mennyit foglalkozol a körmeiddel, hogy ilyen szépek legyenek?

— Hetente egyszer, de van, hogy többször is átfestem, reszelem őket, de ez sok tényezőtől függ, például attól is, hogy mennyit mosogatok, illetve mennyire veszem igénybe a kezeimet olyan munkával, amelynek során sérülhet a lakk. Ahogy közeledik a tél és a hidegebb, szeles napok, egyre több krémet kell használni, mert a hideg levegő kiszárítja a bőrt, a körömágyat.

* Mi, nők, amikor éppen találkára vagy színházba rohanunk, sokszor az utolsó pillanatban festjük ki a körmünket, és nincs időnk kivárni, hogy megszáradjon. Aztán pedig sopánkodunk, amikor cipőhúzás közben a még száradó lakk megsérül. Erre van valami tipped?

— Manapság már léteznek nagyon gyorsan száradó körömlakkok, illetve nemrég fedeztem fel egy szprét, melyet ha ráfújunk a frissen festett körömlakkra, két perc alatt megszárítja. És van neki egy további hatása is, hiszen nemcsak szárít, hanem olajos összetételének köszönhetően ápolja is a körömágyat és a körmöt. Így indulás előtt is nyugodtan lakkozhatjuk a körmünket, nem kell aggódunk amiatt, hogy elkésünk, és a hajszárítót sem kell ilyen célból elővennünk.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..