A kormánykerék mögött
Tóth Tibor
2014.03.05.
LXIX. évf. 10. szám
A kormánykerék mögött

Már kiskorában arról álmodozott, hogy egyszer autóbusz-vezető lesz. A közlekedési középiskola befejezése után az élet több területén is megállta a helyét, mígnem 2006-ban egy kedves ismerőse a szabadkai utasforgalmi közvállalat, a Subotica-trans vezetőinek figyelmébe ajánlotta. A lehetőséget kihasználta, és az elmúlt nyolc évben nagy elismerést vívott ki magának férfi kollégái körében is.

A királyhalmi Horvát Izabella feleség, a tizenegy éves Rebeka, a két és fél éves Gábriel és a hat hónapos Edmond Benjámin édesanyja, és az említett közvállalat kiváló autóbusz-vezetője, aki kedvességével, mosolyával szebbé teszi a hajnalban munkába igyekvő emberek és a fárasztó órák elé néző diákok napját, az egész napos műszakból hazafelé tartók pedig egy-két kedves szó után már el is felejtik a nap fáradalmait.

Másfél évig jegykezelőként dolgozott, közben pedig megszerezte az autóbusz-vezetői engedélyt. És várt, várt türelmesen, hogy megcsörrenjen a telefon, és elindulhasson első útjára. Egyszer erre is sor került, ám először garázssofőri megbízást kapott, azaz Izabella volt az, aki a járműveket egyik helyről a másikra vezette: mosásra, ellenőrzésre vitte, szükség szerint parkolta őket. Két hónap után azonban értesítették, hogy másnap hajnalban, a 16-os járat útvonalán, életében először éles bevetés következik, azaz kimehet a forgalomba.

— Természetesen, egy kis lámpalázzal indultam útnak. A 16-os útvonalán kezdtem, ezen a szakaszon kétsávos az út, valószínűleg úgy gondolták, hogy egy kezdőnek itt sokkal könnyebb. Két héttel később azonban aszfaltozási munkálatok kezdődtek a járat útvonalán, ami alaposan megváltoztatta a forgalmi rendet, de ez sem hozott zavarba. Emlékszem, első nap reggel háromnegyed hatkor indultunk. Feljöttek az utasok, leültek, hallgattak, és csak figyeltek. Ez két napon át ment így. És akkor a harmadik napon egyszer csak hallom, hogy zsibong, morajlik a busz, az utasok végre elkezdtek beszélgetni. Ekkor én is megnyugodtam — mondta Izabella.

Hamarosan a 2-es járaton is kipróbálta magát, majd iskolakezdéskor először ült fel a nagybuszra, azaz a közismert csuklós buszra. Ez is hamar a szívéhez nőtt, habár ennek a járműnek a vezetése sokkal több figyelmet igényel. Egy idő után kisbuszra került, mellyel egyebek között Újvidékre és Belgrádba szállította az utasokat, és Nyíregyházán is járt már.

— A nyíregyházi út emlékezetes maradt. A szabadkai vízipólósok egy tornára utaztak, és kora reggel az egyik úriember kijelentette: őt nehogy már egy nő vigye. Ezt én nagyon sértőnek találtam, nem várhattam el azonban, hogy egész úton a kollégám vezessen. Az úriember leült az első ülésre, egész úton hallgatott, és árgus szemmel figyelte az utat. Sőt, még visszafelé sem aludt, pedig az egész csapat és a kísérők is mind szunyókáltak. Nem szeretem, ha ilyen emberekkel hoz össze a sors. Ennek ellenére voltak kellemes élményeim is, például amikor az utasok születésnapot ünnepeltek, és pezsgőztek az autóbuszban, vagy amikor évekkel ezelőtt beöltöztem mikulásnak, és járatról járatra szállva cukorkát osztogattam az utasoknak — elevenít fel néhány jelentősebb mozzanatot.

Lehet, hogy első ránézésre nem tűnik nehéznek az autóbusz-vezetői hivatás, de ez koránt sincs így.

— Stresszes a munkánk, egész nap ülünk, mindig ugyanazon a útvonalon vezetünk, és ez monotonná válhat. Már előre tudom, melyik lámpánál kell megállni, vagy nyomni a gázt, s emiatt lankadhat az ember figyelme. A műszak után veszem csak észre, hogy „jön ki” belőlem a stressz, hiszen egész nap minden kerékpárost, gyalogost, járművet és a buszban tartózkodó utast figyelemmel kell kísérni. Pszichikailag megterhelő, fárasztó és hatalmas felelősséggel jár — mondta.

Ennek ellenére örömét leli a munkájában, azt csinálja ugyanis, amit szeret, amire vágyott. Hosszú útra nem szívesen menne, mert a család rendkívül fontos szerepet tölt be az életében, és szeretne minél több időt szeretteivel tölteni. Munkájával kapcsolatban újabb célt tűzött ki maga elé: örülne neki, ha szervezői munkával foglalkozhatna, szívesen készítené a beosztást.

— Nagyon nehéz száz ember munkáját úgy beosztani, hogy mindenki elégedett legyen, és azt csinálja, amihez épp kedve van, és amihez ért is. Hatalmas kihívást látok ebben, és szívesen kipróbálnám. Dinamikus vagyok, de családos ember lévén talán egy kicsit vissza kell vennem. A vezetésben már bizonyítottam, nagyon szeretem, nagyon élvezem, de szeretnék mást is kipróbálni és más munkakörben is helytállni — tárta elénk terveit Horvát Izabella.       

(Szabó Attila felvételei)

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..