* Az olyan hátterű személyek, mint ön, általában a könnyebb utat választják. A nagyvállalatok vezetői és a befolyásos emberek behódolnak az úgynevezett mainstream, politikailag korrekt és szélsőségesen balliberális világnézetnek, ön viszont a nehezebb, a nemzeti értékek mellett elkötelezett utat választotta. Miért? Hiszen manapság a gyökértelenség a divat.

— Ha röviden akarnék válaszolni, annyit mondanék, hogy magyarnak teremtett az Isten. Itt kell helytállnom, vagy másként mondva én itt vagyok itthon. Ahogy minden emberi lényben, úgy bennem is él a közösséghez való tartozás vágya. Persze sosem mindegy, hogy mi ez, milyen ez a közösség. Egy több mint ezeréves államisággal, közös mesékkel, mítoszokkal, történelemmel — illetve minden mással, amit ezek a fogalmak takarnak — és persze nyelvvel büszkélkedő emberi közösség vagy egy divatos és egyúttal veszélyes neobaloldali ideológia mentén szerveződő kulturális katyvasz, mely a múlt eltörléséből nyeri csekélyke kis identitását. Ugye mindenki látta, hogy mi történik az Egyesült Államokban?! Egy nemzet kötőanyagát rombolják le. Minden eltávolított szoborral, minden, a történelemből „kivésett” névvel, minden ideológiai okokból átírt történelmi eseménnyel kevesebb lesz az a közösség. És mindezt Michel Houellebecqtől tudjuk.

* Irodalmi munkássága és művei is markánsan elkülönülnek a megszokott kortárs irodalomtól. Miért tartotta fontosnak, hogy tollat ragadjon, és milyen vezérvonalat emelne ki műveiből?

— Minden emberben, aki szeret olvasni, előbb vagy utóbb felmerül a vágy, hogy maga is szövegbe öntse az élményeit, tapasztalatait, gondolatait a világról. Engem ez a vágy Bret Easton Ellis Informátorok című novelláskötetét olvasva fogott el. Láttam, hogy volt egy űr a magyar irodalomban: senki sem dolgozta fel az „embertelen szervezetekben robotoló rabok”, a multinacionális nagyvállalatok alkalmazottainak és a felső középosztálynak a szenvedéstörténetét. Volt egy terület, melyet még nem foglalt el senki — hát én elfoglaltam. A műveimben a konfliktust, mely nélkül egyetlen prózamű sem működhet, a vágyak és a megélt valóság konfliktusára építettem. Az az első olyan történelmi kor, amikor valóban az egész társadalom bekapcsolódhat a fogyasztásba, és ez a tudatipar által gerjesztett fogyasztás iránti vágy szörnyű félreértésekre ad okot az egyén életében. Nagyon sokan őszintén elhiszik, hogy azért, mert (saját maguk szerint) fontos állást töltenek be, és magas szinten tudnak bekapcsolódni a fogyasztásba, sok minden más is jár nekik. Ez nincs így, és erre a hőseimnek is rá kell jönniük.

* Rendkívül rossz véleménnyel van a jelenlegi magyar ellenzékről, nemzeti szempontból károsabbnak tartja tevékenységét a ’90-es évek szocialista-szabaddemokrata kormányzásánál is. Miért, mi jellemzi ön szerint a jelenlegi baloldali liberális pártokat?

— Marxtól, Sztálintól meg a kommunizmustól Sorosig és a nyitott társadalomig negyven év alatt eljutó és ott „szállásterületet” foglaló csapatnak egyetlen értelmes, magyar talajból fakadó gondolata sem volt, és jelenleg sincs. Az exportideológiák szolgai követésében merül ki a teljesítménye, már ha ezt teljesítménynek lehet nevezni. „Magabíró” ország, nemzet helyett mindig mástól, előbb Keletről, aztán Nyugatról várták az általuk fetisizált haladást. Ez mindig minden esetben a nemzeti érdekek kiárusításához és a nemzeti értékek elhalványításához, cseréjének igényéhez vezetett. Előbb a szovjet típusú „modernitást”, most pedig a Nyugatot felőrlő multikulturalizmust szolgálják mint társadalom (át)alakító mérnökök. Elkeserítő, hogy a magyar társadalom egy része képes lenne százegyedszerre is elvégezni azt a kísérletet, amely százszor már sikertelen volt. 

* Hűség, hazaszeretet és további hasonló hívószavak, melyek manapság már egyre kevésbé jelentenek valamit. Ön ennek ellenére konzervatív forradalmat sürget annak érdekében, hogy egy nemzetnek ne csak országa vagy lakhelye legyen, hanem gerince is. Jól látom a törekvéseit?

— Vitathatatlan tény, hogy a globalizmus kultúrája uralja nemcsak a nyugati, de az egész világot is. A különbség csupán az köztünk és, mondjuk, Ázsia közt, hogy mi önként és dalolva, szinte már önpusztító módon veszünk részt a saját civilizációnk kilúgozásában. A nyugati egyetemekről kiszabaduló neomarxista ideológia szerint az európai, keresztény alapokon felépülő civilizáció folytathatatlan. Valami más kell helyette! De ahhoz előbb el kell pusztítani a régit. Ezt hivatott elősegíteni a cancel culture, a BLM vagy az Antifa, a tömeges bevándoroltatás (lakosságcsere), a legfőbb természeti törvények megkérdőjelezése — melynek a legszembetűnőbb, legaljasabb példája az anya, apa fogalmak és az azokhoz kapcsolt biológiai realitás jogszabályokkal való átírására tett kísérlet —, valamint a civilizációnk bűneinek hangsúlyozása, hogy a civilizációs és a kulturális (nahát, már megint a kultúra!) öntudatunkat teljesen felszámolják. És tudják, mi a legaljasabb ebben?! Nemcsak azt várják el, hogy fejet hajtsunk a gonosz előtt, hanem azt is, hogy mi magunk is ugyanolyan gonoszok legyünk, mint ők. De hát milyen lesz ez az új ideológiák mentén átírt múlt? Természetesen hamis, és ki tudja, hogy a progresszió (a forradalom) merre tart. Lehet, hogy holnap ugyanúgy felszámolja az általa teremtett múltat, mint korábban a valóságot? Ki tudja. Talán a forradalom valóban felzabálja a gyermekeit. A kulturális marxizmus olyan társadalmat szeretne építeni, ahol az emberek nem a közösségből eredeztetik magukat, valójában semmi közük egymáshoz, csak az egyén a lényeg. A magányos tömeg társadalmát építik. Ezzel szemben a konzervatív forradalom az eredeti visszaállítására vállalkozik.

* A média világszerte nagyjából a konzervatív forradalom ellentétjét képviseli. A multinacionális cégekkel összefogva — vagy inkább összefonódva — választásokról és kormányokról dönt. Elég, ha csak Macronra vagy Bidenre gondolunk. Pénz, paripa, fegyver mind megvan. Mit tehetnek Európa nemzeti kormányai és a klasszikus, évszázados európai értékek képviselői?

— Harcoljanak. Harcoljanak és újra csak harcoljanak. A legfontosabb, hogy a kultúra területén nyerjük meg a háborút. A politika ugyanis nem más, mint egy kiszervezett, a mélyben zajló kulturális háború. A végső kérdés, hogy mit tartunk jó életnek. Elsősorban erről kell beszélnünk. Ne engedjük a valóságot leíró szavak átfogalmazását. Például az illegális bevándorlóból ne engedjünk klímamenekültet csinálni. Az ég nem zöld, hanem kék — figyelmeztessük az embereket, hogy homályos ideológiák helyett a hagyomány hétköznapi formájának, a tapasztalatnak higgyenek.

* A legújabb könyve, mely Férfiak fegyverben — Frontnovellák a II. világháborúból címmel jelent meg, elfelejtett hősökről szól. Olyanokról, mint ahogyan nemrég fogalmazott, akik képesek kritikus helyzetben is felelősséget vállalni másokért. Magyarországért ki fog felelősséget vállalni a jövő év közepétől: azok, akik eddig is vállalták, vagy azok, akik eddig sem?

— Ha ez aktuálpolitikai kérdés, akkor én úgy válaszolnék, hogy ma Magyarországon a Fidesznél csak a Fidesz lehet jobb. Az „összefogás” néven futó hatalomtechnikai projektumban szereplő pártoknak sem közös elveik, sem közös politikai ethoszuk nincs, a közép-, vagy ne adj’ isten, hosszú távú tervekről már nem is beszélve. O1G — ennyi a közös többszörös, és az a politikai értelemben méltányolható vágy, hogy megszerezzék a hatalmat. A DK-nak a Nyugat irányába mutatott teljes szervilizmusa most a Momentum agresszív, jakobinus, bolsevik diktatúrát idéző mentalitásával egészült ki. A többiekről még ennyi sem mondható el, mivel egyszerűen vagy nem léteznek (PM és LMP), vagy mint a Jobbik, teljesen kiüresedtek, már csak rikácsolni tudnak, mint az elnökük. Az MSZP-ről még ennyit sem tudunk. Hát milyen Magyarországot építenének ezek? Hát hogy viszonyulnának ezek a határon túli magyarokhoz?! Elképzelni is borzasztó.