Id. Dr. Korhecz Tamás bíró, egyetemi tanár a közelmúltban vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. A kilencunokás, a közeljövőben második - társadalomkritikai - kötetét megjelentető szakemberrel a pályakezdésről, a kitartásról, a szakmai kihívásokról, a sportról és az igazságszolgáltatás átszervezéséről beszélgettünk.
* Családja XX. századi történetén végigtekintve, azt látjuk, hogy az mindig a küzdelmekről, a megpróbáltatásokról, a felemelkedésről, majd az újrakezdésről szólt. Honnan ez a hihetetlen kitartás Önben?
- Nem akartam jogász lenni. Eredetileg a tornatanári pályát néztem ki magamnak. Apám egyszer azt mondta, hogy foglalkozhatok sporttal, amennyit akarok, de azért egy ,,komoly'' pályát is válasszak magamnak. Bírógyakornokként kezdtem, s végigjártam a ''szamárlétrá”-t: előbb a községi, majd a kerületi és a felsőbíróság bírája lettem. Ezt követően kerültem a Legfelsőbb Bírósághoz. A pályám derékba törésének politikai okai voltak; mint a VMDK alapító tagját ellehetetlenített az akkori miloševići rezsim. Ez a továbbiakat is meghatározta. Az ügyvédi pályára így kényszerből léptem, azt igazán sosem szeretettem. Azt tapasztaltam, hogy az emberek a pénzt jobban szeretik a hivatásnál, s ezekben a körökben emiatt nem éreztem jól magam. Nagy örömet találtam viszont a párhuzamosan futó tanári pályámon, mind a középiskolában, mind az egyetemen. Hogy a politikai ellehetetlenítés után fel tudtam állni, az nyilvánvalóan a családi szocializációnak is köszönhető. Az apám a két világháború közötti Jugoszláviában gyáros volt: a kitartást, a küzdelmet - és megkockáztatom: - az ezzel járó állhatatosságot és makacsságot a sporton kívül elsősorban tőle tanultam.
* Mit tartott a jogi pályán a legnagyobb kihívásnak?
- Mivel az évekkel okosabb és bölcsebb lesz az ember, visszatekintve a múltra, egy családi beszélgetést kell felidéznem. A nagybátyám, aki orvos volt, egyszer megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok: van-e, és győz-e mindig az igazság? Meglepődtem a kérdésén. Azt válaszoltam neki, hogy valószínűleg van igazság és győz is. Ez a pályám kezdetén történt. Csakhogy, a kérdésében benne volt az idősebbnek és a bölcsebbnek az a tapasztalata is, hogy a valóságban bizony nem mindig az igazság győz. Erről nekem is nagyon sokszor meg kellett győződnöm. Mindez nagy lelki vívódással járt. Mert habár való igaz, hogy a törvények szigorúak, de többnyire nem tartják be őket. A törvényeknek a gyakorlatban való alkalmazása azért nem működik, mert az egyéni érdekek - előbb vagy utóbb - mindig előtérbe kerülnek. Gyakorló bíróként magam is meggyőződtem arról, hogy körülöttem sokszor nem az történik, amit az egyetemen tanítanak, hanem nagyon sok esetben egészen más. Ez kettős kihívásul szolgált számomra: függetlenül mindattól, amit láttam és tapasztaltam, igyekeztem mindvégig helyes ítéleteket és döntéseket hozni, másrészt pedig igyekeztem többször is elmondani a közvéleménynek azt, hogy én hogyan látom ezeket a kérdéseket.
* Közeli ismerősei, jó barátai a következetességet emelik ki Önnel kapcsolatban. Mi ennek a titka?
- Azt gondolom, hogy egy jogásznak, ha törik, ha szakad, az a kötelessége, hogy törvénytisztelő, következetes ember legyen. Az élet minden területén. Állandó jelleggel, s következetesen kell szolgálnia a jogszabályokat, a törvényeket. A törvényeket, melyek nagyon régiek, s amelyek, megítélésem szerint azért születtek - gondoljunk csak a Tízparancsolatra -, mert az ember felismerte, hogy melyek a veszélyforrások számára. Ennek tudatában azt gondolom, hogy a következetesség titka elsősorban a múlt generációi által felhalmozott tudás alkalmazásában rejlik.
* Hosszú éveken át sportolt. Súlyt emelt, birkózott, vízipólózott. Hogyan fért bele mindez az idejébe, s mit adott Önnek a sport?
- A sportot nagyon fontosnak tartom. Azt gondolom, hogy egy ember jellemét, akaraterejét, kitartását és eredményességét a családi szocializáción kívül a sport egyértelműen erősíti és fejleszti. De fontos a jó időbeosztás is. A sport révén az idővel való hatékony bánásmódot is megtanulja az ember. Személy szerint rengeteget köszönhetek a kitartásnak, a versenyképességnek az élet más területein is. Egy időben foglalkoztam sakkal, illetve a sportszervezésben is vállaltam feladatokat. Hogy milyen eredménnyel, annak megítélése nem az én tisztem.
* Az utóbbi időben sok a vita a bíróválasztással és az igazságügyi rendszer átszervezésével kapcsolatban. Hogyan látja mindezt?
- Nagyon összetett kérdésként, amelynek a megoldása rendkívül nehéz. Az egykori jugoszláv, illetve szerb jogrendszert Milošević tönkretette - egyrészt az erőltetett centralizációval, másrészt pedig a rezsimnek nem megfelelő bírák likvidálásával és egy olyan negatív légkörnek, viselkedési normának a megteremtésével, amely beívódott az állam és a közigazgatás falai közé. További gond az elmúlt másfél évtized oktatási, képzési mélyrepülése. Megítélésem szerint jelenleg nem áll az ország rendelkezésére olyan bírói káderállomány, amely szakmai felkészültség, tudás és a már említett következetesség tekintetében eredményesen és hatékonyan tudná ellátni a feladatát. Csak egyetlen példát hoznék fel: a közelmúltban kirobbant kragujevaci egyetemi botrányra szeretnék emlékeztetni. Az elmúlt időszakban olyan emberek kaptak tömegével jogi diplomát, s kerültek ezáltal fontos pozíciókba, akik nem a felkészültségüknek köszönhetően mentek át a vizsgákon. Hozzáteszem: az igazságszolgáltatás nemcsak nálunk, hanem a volt tranzíciós térség egészében is válságban van, csakhogy nálunk hatványozottan vannak jelen a tünetei. Mindezt összefoglalva személy szerint nagyon kritikusan tekintek minderre.