Zsolnay Vilmos Pécsett született, s ahogy mesélte, nagyon untatta a tanulás. Az egyetlen dolog, amely érdekelte és izgatta, a festészet volt. Szüleinek azonban más tervei voltak, édesapja kereskedelmi pályára szánta, ezért tanulmányutakra küldte Bécsbe, Münchenbe. Onnan hazatérve a fiatal Zsolnay nyitott egy bazárt, ahol sok mindent árult, a porcelántól a fegyverekig. A boltnak igen gyorsan híre ment, hiszen — akarta, nem akarta — a kereskedelem a génjeiben volt. 1853-ban nősült, Bell Terézt vette feleségül, és három gyermekük született. Ekkoriban a borászat foglalta le minden gondolatát, szerette volna vonzóvá tenni a külföld számára is. A Zsolnay-gyárat, ahol kőedényeket készítettek, továbbra is apja vezette.

Zsolnay kísérletező kedvű uraság volt, a ’60-as évek elején például sárgadinnye-termesztésbe fogott. Ebben is sikere volt, dinnyéi Erfurtban oklevelet is nyertek. 1868-ban meghalt édesapja, így átvette a gyár irányítását, és gőzerővel kezdett bele az új kerámiaanyagok fejlesztésébe, így alkotta meg a porcelánfajanszot, a fagyálló pirogránitot, majd bátran nyúlt az eozinos eljáráshoz is. Nem kellett sokat várni rá, hogy az egész világ csodájára járjon termékeinek. Rendeléseket kapott a bécsi udvarból, valamint Japánból, az Egyesült Államokból, Angliából s a világ több pontjáról is. 1875-ben még csak 36 munkatársa volt a pécsi gyárában, 1882-ben már 460, 1891-ben pedig 650. Vilmos mindhárom gyermeke a gyárban dolgozott, a lányok, Teréz és Júlia feleltek a művészi tervekért, Miklós pedig a kereskedelemben segédkezett.

Már az 1873. évi bécsi világkiállításon Ferenc József-érdemrenddel büszkélkedhetett, öt évvel később pedig Párizsban megkapta a kiállítás nagydíját (Grand Prix) és a francia Becsületrendet is.

Zsolnay Vilmos sikeres és gazdag ember lett. Imádta a művészeteket, a festészetet, a szobrászatot és a zenét, jótékonykodott is, és ő volt a Pécsi Kerékpár Egyesület elnöke, s ebben a minőségében rendszeresen vendégül látta a kerékpárosokat — az egyébként tizenhét szobás lakásában. 1898-ban választották Pécs díszpolgárává. Két évvel később, 1900 elején meghalt a lányunokája (Júlia gyermeke), a kislány halála pedig nagyon megviselte. Többé nem látták a gyárban sem. Szinte belebetegedett a fájdalomba, szívburokgyulladást kapott, és 1900. március 23-án hetvenegy éves korában halt meg a férfi, aki világhírűvé tette a Zsolnay nevet.

Vállalkozása építkezésekre is szállított díszítőkerámiákat, így láthatóak a Földtani Intézet, az Iparművészeti Múzeum vagy a Fővárosi Állatkert Elefántházának cserepeiben, a pécsi Postapalota címerében, a kecskeméti Cifrapalota (városháza) díszítéseiben, illetve Zsolnay kerámiából készült Szabadkán a kék és a már lebontott zöld szökőkút is. Zsolnay Vilmos után fia, Miklós vette át a porcelángyár irányítását, melynek folyamatos fejlődését megtörte a két világháború, majd a vállalkozás 1945-ben állami tulajdonba került. A pécsi gyár 1974 óta viseli újra a Zsolnay nevet.