home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A juhásznak jól megy dolga...
Fehér Márta
2020.08.26.
LXXV. évf. 34. szám
A juhásznak jól megy dolga...

A Tóthfalu és Magyarkanizsa közötti úton gyakran találkozom birkapásztorokkal. Motorral vagy autóval menet is nagyokat intünk vagy visszaintünk nekik. Hol egy hatalmas fa lombkoronája alatt húzódik meg egyikük a velebiti kanálison túl, hol a végeláthatatlan, megunhatatlanul szép tájban körvonalazódik a másik a távolban, hol az út mentén legeltet a harmadik. Július utolsó előtti napján, egy rettenetesen forró késő reggelen Ilonafalu határában aztán végre sikerült szóra bírnom az egyik juhászt.

Mint a mesékben, népdalban, éppen úgy állt ott: botjára támaszkodva, előtte a nyáj békésen legelt, két hűséges kutyatársa pedig a bokrok alatt hűsölt. És éppen úgy reagált az interjúkérelmemre, ahogyan elképzeltem: hatalmas mosollyal szabadkozott, aztán persze rábólintott, és tömören válaszolgatott, mint az emberek általában, ha ritkán vannak társaságban, napjaik nagy részét a természetben töltik, kánikulában és fagyban egyaránt.

Keresztúri László nyolc éve birkapásztorkodik, kőműves a szakmája, a véletlen hozta úgy, hogy „profilt” váltott. Jobb így, ez pihenés — vallja.

— Bánáti, magyarcsernyei származású vagyok, gyerekkoromban voltak kecskéink, birkáink, tehenünk, lovunk. Aztán ide nősültem, Kishegyesre, a Május 1. építőipari vállalatban dolgoztam kőművesként, ott voltam nős, elváltunk 1995-ben. Élem életem tovább… Egy kicsit fura volt a birkapásztorkodás az elején, nem tudtam, hogyan viselkednek majd a jószágok. Volt beszoktatási idő, hogy megszokjuk egymást. Tudni kell mindent, ami a jószágokat illeti. Még öregapámtól tanultam régen. Rossz volt belekezdeni a kőműveskedés után, de most már elvagyok. Csak ez a fene nagy meleg ne lenne! Fürge, eredj arra a szélére! — szól oda a kutyának. — Hajtsd onnan! Fürge, Doli! Most már meleg van, állnak össze — magyarázza. — Lehajtják a fejüket a földhöz…

* És ön hogyan hűti magát?

— Mindjárt bemegyek a tus alá, csak hazaérjünk! Meg citromos üdítőt iszok, az ha meg is melegszik, meg lehet inni, olyan, mint a tea. De a vizet nem! Naponta 4 literrel iszok meg, reggel ez a három-négy óra alatt kettőt, meg este is.

* Miből áll egy munkanapja?

— Reggel 5 óra körül kelek, 10 óráig legeltetek, aztán behajtok, délután 6-kor megint ki, este 9-ig, fél 10-ig. Így megy ez napról napra. Egy hónapban három szabadnapom van. Ha jó az idő, mint tavaly, akkor egész évben kint vagyok velük. Nincsenek már telek, elvagyunk. Most egyelőre a tarlón vagyunk, aztán majd megyünk a rétre, ha kész a kaszálás augusztus végén, szeptember elején.

* Hány birkára vigyáz most?

— Több mint 400-ra, bárányokra, birkákra, 420–430-ra. Mind egy gazdáé, másfél éve vagyok nála, előtte másoknál őriztem a jószágokat. Bevált ez, most ezt csinálom.

* Ismeri mindet, meg tudja különböztetni őket?

— Hát meg. Aki ezzel foglalkozik, annak azt tudnia kell.

* Minden reggel, este megszámolják őket?

— Dehogy! Amikor átvettem, akkor, meg amikor adom le.

* A bárányok valóban kezes jószágok?

— Igen, a birkák már nem annyira, egy kicsit elvadulnak, de amíg szopnak, addig szelídek.

* Nem kóborolnak el?

— Nem. Látja, szépen legelnek. Hozzá vannak szokva ehhez. Decemberiek a legidősebbek, és vannak januáriak, februáriak. Fürge, Doli (azaz becsületes nevén Dollár), azoknak is melegük van. Fürge, hajtsd be! (Fütyül.) Eredj oda!

* Úgy tűnik, a maga dolga annyi, hogy figyel, és szól a kutyának, ha valamelyik állat elcsatangol.

— Úgy van, ennyi. Komolyan, látja! Két legeltetés között meg segítek bent, ha akarok. Körmölök, meg ilyesmi.

* Mi az a körmölés?

— Ha van pálaság (A juh egyik veszedelmes betegsége a sántaság. Nyáron a körme kipállik, vagy tüske kerül körmei közé, begyulladnak, majd leesnek. A juhászok a napi legeltetés közben kifogják a sántát, bicskájukkal kivágják, kitisztítják a gyulladt részt, majd sprayjel kezelik — a szerző megj.) és körömfájás, akkor levágjuk nekik, hogy ne legyen kukacos. Itt a metszőolló, a bicska, a spray — veszi elő a mellényzsebből a „szerszámokat” —, ezek mindig nálam vannak.

* Hány birkapásztor járja ezt a helyet?

— Húha! Itt egyelőre egy, kettő, három, négy, öt, hat, heten — számolja. — Nagyjából ismerjük is egymást. Megvan, hogy ki merre hajt, nincs veszekedés.

* Mekkora területet jár be?

— Hát, egészen Velebitig, a kanálisig. Megvan, hogy amazok, a tanyások ott járnak a Velebiti úton túl, mi meg errébb. A velebiti kanálison túl az a velebitieké, az úton túl a tresnyeváci (oromhegyesi) részé, az úton ide pedig az ide való, zimonjići (magyar neve: Ilonafalu).

* Meg lehet ebből élni? Mennyit keres egy birkapásztor?

— Meg. 200 eurót kapok, meg teljes ellátást, szállást, ételt.

* Nem rossz így egyedül, szinte egész nap?

— Nem, szoktam hallgatni a rádiót, beszélgetek az erre járókkal. Meg gyerekekkel, ha erre mennek, Kanizsára, mindig megállnak, nézegetik a jószágokat.

* Szereti még a birkából, bárányból készült ételeket?

— Ki ne szeretné! Jó az, ha jól el van készítve! Én is utáltam azelőtt, de most már nem. Úgy látom, húzódnak be a hűvösbe, a fák alá. Lassan el kell indulnom velük felfele — mondja, és elköszönünk.

Fürgével és Dolival közösen hajtják ki a kánikula elől a bokrok közé menekült jószágokat, egyet sem veszítenek szem elől. Aztán a nyáj összeáll, átvonul az emelkedőn, és szép lassan eltűnik.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..