home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A huszár, a diplomata és az ember
Tóth Lívia
2023.03.15.
LXXVIII. évf. 11. szám
A huszár, a diplomata és az ember

Halálának évfordulóján Gróf Hadik Andrásra (1710—1790), a XVIII. század kiemelkedő katonájára, diplomatájára, földesurára, Mária Terézia leghűségesebb huszárjára emlékeztek Futakon és Újvidéken. Az ünnepi esemény szervezője a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület, társszervezője pedig a Magyar Nemzeti Tanács volt.

A futaki Jézus szíve katolikus templomban a szentmisét Szöllősi Tibor temerini és Antun Kopilović futaki plébános mutatta be, majd a jelenlévők megkoszorúzták gróf Hadik András síremlékét. A kegyelet virágait mások mellett Pásztor István, a VMSZ elnöke, Fremond Árpád, az MNT elnöke, Magyarország belgrádi nagykövetségének és szabadkai főkonzulátusának, valamint az osztrák nagykövetségnek a képviselői, a Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület, a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület, a Hetes Számú Huszárezred Siklósi Bandériuma, a vitézi és lovagrendek, valamint a sándoregyházi al-dunai székely közösség tagjai helyezték el.

Huszárok tiszteletadása

Gróf Hadik András életpályája már kellően kikutatott, ellenben vidékünkön kevésbé ismert. Szükséges lenne pontosan feltérképezni a vidék társadalmi és gazdasági fejlődését, melyre Hadik tevékenysége is rányomta a bélyegét — mondta egy vele készített interjúban Molnár Tibor zentai főlevéltáros, az MNT tagja.

Gróf Hadik András híres huszártisztként, császári és királyi tábornagyként, valamint az udvari haditanács elnökeként kiemelkedő szerepet töltött be kora katonai és politikai életében. Életútja jellemző példája annak, milyen lehetőségek nyíltak meg a XVIII. században a császári hadseregben a magyar nemesek előtt. Karrierje gyorsan ívelt felfelé az 1740 és 1748 között zajló osztrák örökösödési háborúban, hiszen 1744-ben előbb ezredesi, majd 1747-ben császári és királyi vezérőrnagyi rangot szerzett Mária Terézia szolgálatában. A legnagyobb dicsőséget az 1756 és 1763 között dúló hétéves háborúban vívta ki magának és legendás huszárregimentjének. Egy rendkívüli huszárcsínyért, Berlin elfoglalásáért és megsarcolásáért, valamint a háborúban szerzett érdemeiért Mária Terézia grófi rangra emelte, és 1771-ben neki ajándékozta a futaki kamarai uradalmat a hozzá tartozó hat településsel: Futak, Glozsán, Petrőc, Kiszács, Piros és Begecs.

Gróf Hadik András portréja és kalapja

Futakon ő építette fel az első római katolikus templomot, melynek a helyén most a Jézus szíve templom található. Kívánságára a barokk stílusú templom főbejárati küszöbe alatt levő családi kriptában helyezték örök nyugalomra. A templom 1906. évi átépítésekor Hadik András csontjai, valamint feleségének és egyik gyermekének maradványai az új templom jobb oldali tartófalának alapzatába, az oltár közelébe kerültek. A helyet sírfelirat jelöli.

Az 1777-ben építtetett kastélyában, mely Vajdaság egyik legrégebbi fennmaradt nemesi rezidenciája, jelenleg a mezőgazdasági szakközépiskola és kollégium működik. A településen csak ebben az oktatási intézményben folyik magyar nyelvű oktatás.  

Gróf Hadik András a háborúk során szerzett katonai tapasztalatát diplomataként is sikeresen kamatoztatta. Az 1764. januári tragikus mádéfalvi vérengzés után Mária Terézia Erdély katonai főparancsnokának és királyi biztosának nevezte ki. 1769-ben a karlócai illír nemzeti kongresszus kormánybiztosa volt, így a szerb történelemben is szerepet töltött be. 1774-től Galícia első katonai kormányzója lett, és élete végén Moldvából Bukovinába telepítette a székelyeket. Ennek emlékét őrzi ma Hadikfalva és Andrásfalva neve. A székelyekhez való viszonyulás bizonyítja a konfliktusokat feloldani törekvő, felvilágosult politikai és emberi habitusát. Közép-európai államférfiként egyrészt saját nemzetének a sorsát is igyekezett kedvező irányba terelni, másrészt a birodalmi érdekeket szem előtt tartva Mária Terézia hatalmát háborúban és békében megóvni, a királynő dicsőségét növelni.

Csernik János, aki Sándoregyházáról érkezett az eseményre, elmondta, az al-dunai székely magyarok nagy tiszteletben tartják Hadik András emlékét. Hozzátette, az ősei is Hadikfalváról származnak, 1883-ban telepedtek le a mostani Sándoregyházán.

A Manó táncegyüttes

Az ünnepség Újvidéken az Európa Kollégiumban folytatódott. Köszöntőbeszédet Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának kultúrával megbízott tagja mondott.

— Fontosnak tartjuk, hogy a megemlékezés közösségi szinten is hagyományossá váljon. Gróf Hadik András kultuszának a megfelelő helyre kell kerülnie a vajdasági magyarság kollektív emlékezetében. Egyúttal el kell mondani, hogy a magyar mellett a szerb és a szlovák lakosság számára is megkerülhetetlen a történelmi szerepe és teljesítménye. Gróf Hadik András kérésére 1777-ben VI. Pius pápa jóváhagyta, hogy Szent Eugén ókori ereklyéjét átszállítsák Futakra, ahol ma a Jézus szíve templomban őrzik. Szent Eugén Diocletianus császár alatt szenvedett vértanúságot 284-ben. Ezzel a grófnak az volt a célja, hogy a szent vértanú mint lelki érték a településre vonzza az embereket. Nekünk is célunk, hogy Hadik András kultuszának hagyományteremtő megújításával és megerősítésével a délvidéki és a futaki, újvidéki magyarság nemzeti identitását erősítsük. Egy olyan rendezvényt szeretnénk létrehozni, amely a múltból táplálkozva a jelent erősítve a jövő felé irányítja a figyelmüket — hallottuk Hugyik Richárdtól.

Lázár Balázs, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, történész Gróf Hadik András, a katona címmel tartott előadást, Katona Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa Gróf Hadik András, a diplomata elnevezéssel mondott ismertetőt a híres magyar huszárról. A program zárásaként az újvidéki Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ Manó táncegyüttese a Csalóka zenekar kíséretében mutatta be a Hadik című összeállítását. A koreográfus Podpácz Beáta és Kirch Zoltán volt, az együttesvezetők Takács Zsuzsanna, Tóth Andrea és Kiss Zselykó. A műsorban Szabó Zsuzsanna népdalénekes is közreműködött.

Fényképezte: Szalai Attila

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..