Befejeződött a KDSZ és a MASZK közös IPA-projektuma

Régiónk multikulturális jellegét sokan sok helyütt, sokféleképpen hangoztatják. Vajdaság nemzeti sokféleségét a külföldieknek helyi különlegességként, a nemzeti sokszínűség fellegváraként emlegetik; a többségi nemzet tagjai — főként kampányidőszakban — pozitívumként beszélnek minderről, elsősorban bizalomgerjesztési szándékkal (az más lapra tartozik, hogy a gyakorlat mennyiben tér el a mondottaktól); magyarságunk pedig az utóbbi időben mindinkább a „kárhozat kikövezett útjaként”, nemzeti értékeink koporsószögeiként beszél a fönnálló állapotokról.
A helyzet azonban ennél összetettebb, és mindenekelőtt több szempontból megvilágítandó, hacsak nem akarunk abba a hibába esni, hogy sztereotípiákban gondolkodunk — márpedig ez nem lehet a cél.
Többek között az ilyen előítéletek feloldására tett kísérletet a szabadkai Kosztolányi Dezső Színháznak (KDSZ-nek) és a szegedi MASZK Egyesületnek a közös, ThePer elnevezésű, Magyarország—Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programja keretében megvalósult projektuma, mely utolsó szakaszával, a dokumentálással, nemrég a végéhez ért. A ThePer projekt előadásainak megvalósításában a KDSZ-t Vajdaság Autonóm Tartomány támogatta.
A pályázatot 2011 szeptemberétől 2013 február 28-áig kellett lebonyolítania a pályázó feleknek, akik ennek maradéktalanul eleget is tettek. Az eredmény pedig három húsbavágóan őszinte színházi produkció, amely kíméletlenül szembesíti befogadóját annak illúzióival és téveszméivel, azaz saját valóságával; egy prospektus, amely az elsőtől az utolsó momentumig a projektum minden fontosabb állomását lejegyezte; valamint egy 40 perces dokumentumfilm, amely abba a háttérmunkába is betekintést enged, amit a részvevők a színfalak mögött véghez vittek. De lássuk az elmúlt másfél év történéseit részletesebben!

A megtapasztalás

A projektum elsődleges célja az volt, hogy megvilágítsa, mit jelent a Magyarország és Szerbia mezsgyéjén élők számára a határ menti lét; mit gondolnak önmagukról, másokról, egymásról; hogyan látják a sorsukat, a környezetüket, valamint Európát az itt élő emberek. A program kiindulópontja a részvevő színészek és a háttércsapat által végzett kutatómunka volt. A munkatervet ugyanis az interjúk, kérdőívek készítésével megtapasztalt eredményekre alapozta a társulat, amely a projektum megvalósítása végett két szegedi színésszel és a szabadkai Népszínház Szerb Társulatának két színészével egészült ki.

Pass-port…

Az előadásokat ugyan a kutatási eredmények alkalmazásával építette fel a rendező, Urbán András, persze nem szociológiai disszertációként tárva őket a közönség elé. A nyersanyagot előbb a csapat lelki prizmáján, majd egy esztétikai „filteren” is átszűrték az alkotók, hogy a nagyérdemű végül is egy művészi színvonalra emelt színházi produkciósorozatot lásson. Így született meg a Pass-port trilógia, melynek egy szabadkai, egy szegedi és egy európai vonatkozású előadása is készült. A három előadás eltérő jelenségköröket vizsgál, így a határ mentén élők térben és időben jelen levő problémáit szélesebb perspektívából világítja meg. A Pass-port Subotica/Szabadka — Démonok városa című előadás a vajdasági magyarok és a szerbek közötti viszonyt tükrözi; a második, a Pass-port Szeged/Segedin — Maga az Ördög a magyarországi és a vajdasági magyarok kapcsolatát mutatja be; a harmadik, a Pass-port Európa című produkció pedig a határ mentén élők Európához fűződő viszonyát taglalja.

…és ami az útlevél mögött van

Az előadássorozatból kiolvasható, hogy míg a határ két oldalán élőket egészen más dolgok foglalkoztatják, máshogyan néznek szembe a problémáikkal, és egészen más az életképük, addig az Európával való kapcsolatukban nagyon is sok hasonlóságot vélhetünk felfedezni.
A Pass-port trilógia kilépett abból a közegből, amelyben a multikulturalizmus közhelyeinek létjogosultságuk lehet, amelyben a színház és a valóság közötti választóvonal még meghúzható. Az előadások bizonyos momentumai sokszor a provokációval operálnak, hogy ezáltal megindítsák a kommunikációt, gondolkodásra késztessék a befogadót. Hogy a közöttük/közöttünk levő törésvonal kérdéseit boncolgatva ráébredjünk: mint ahogyan színház és valóság közötti, úgy egymás közötti szakadék sem létezik. A határok a fejünkben vannak.