Jómagam az első regényt olvastam, és igyekszem időt szakítani arra, hogy jó időre elkötelezzem magam a második ezeroldalas kötet mellett, egyelőre sikertelenül. Pedig a sztoriba nagyon bele lehet szeretni, sőt szkepticizmusom ellenére a sorozat is nagyon jó lett. Az idén eddig magasan a legjobb, noha korántsem tökéletes. David Benioff és D. B. Weiss alkotók újra bebizonyították, hogy nagyon is alkalmasak megfilmesíthetetlennek tűnő regénysorozatok fogyaszthatóvá tételére, ahogyan korábban a Trónok harcával is tették — csak most egy kicsit kevesebb pénzből. A háromtest-probléma egyébként így is a Netflix legdrágább és legambiciózusabb vállalkozása.

A kínai író, Cixin Liu könyveiből (ő az első ázsiai szerző, aki elnyerte a rangos Hugo-díjat) készült már egy eredeti, kínai adaptáció, mely hűen követi a regények történéseit. Az amerikai már jóval szabadabban kezeli az alapanyagot, mely tudósok megmagyarázhatatlan halálával indul, és elszánt nyomozás kerekedik az ügyből, viszont csakhamar kiderül, hogy jóval nagyobb erők munkálkodnak a háttérben. Azaz nem is a háttérben, inkább odafönt, egy messzi-messzi galaxisban. Néhány tudós az otthonában különleges VR-szemüveget fedez fel, melyekkel furcsa, fotorealisztikus videójátékba csöppennek: egy kaotikus világ pusztulását nézik végig újra és újra, a játék célja pedig, hogy a „játékosok” valahogy megakadályozzák a civilizáció elkerülhetetlen pusztulását. A történet párhuzamosan játszódik a jelenben, illetve a múltban, a kínai kulturális forradalom idején.

Az események elindítója és a történet egyik főhőse Ye Wenjie (Rosalind Chao), aki egy titkos katonai bázison kapcsolatba lép egy idegen civilizációval még a XX. század derekán. Egy amerikai milliomos olajmágnás, Ye Wenjie gyerekének apja (Jonathan Pryce) pedig az idegenek több száz év múlva esedékes eljövetelét isteni ajándékként éli meg — hiszen az emberek már nem tudják megmenteni magukat külső segítség nélkül. A jelenben viszont egy sor furcsa dolog történik: visszaszámlálás jelenik meg tudósok fejében, az égen a csillagok pislákolni kezdenek, titkosszolgálati figurák jelennek meg, befolyásos emberek sétálnak fel-alá komoran. Azaz érződik, hogy közeleg valami vagy valaki — egy idegen világ küldöttei, akik el akarják foglalni a Földet. Idő csak látszólag van a felkészülésre, ez a faj ugyanis mindent megtesz azért, hogy az emberiség ne tudjon felkészülni az érkezésére.

A háromtest-probléma egy komplex fizikaleckének tűnhet, pedig igazából egy hiánypótló és nagyon egyedi sci-fi. Ahogyan a regények, úgy a sorozat sem könnyen fogyasztható, és még nyomokban sem tartalmaz Trónok harca jellegű fordulatokat és cselekményvezetést, hiába Benioff és Weiss a két alkotó. Ráadásul a második és a harmadik regény eseményei is megjelennek benne, azaz valóban liberálisabban kezeli a könyvek eseményeit, a végére pedig olyan érzésünk van, mintha rohamléptekben haladna előre a sztoriban.

160 millió dolláros produkcióról van szó, a pénz nagy része pedig számítógépes trükkökre ment el. Van belőlük jobb és sajnos sokkal rosszabb is: például egy műmajom, mely rettenetesen fest, bár szerencsére csak két percig látjuk. A színészek közül a másik főszereplő, a nanotechnológiára szakosodott tudós, Auggie Salazar (Eiza González) sajnos nem játszott jól, viszont a nagy öregek, Benedict Wong és Liam Cunningham kárpótolnak bennünket. Gondolatébresztő sorozat, mely nem nyeri el minden néző tetszését, de aki szeret gondolkodni, az amerikai változatban sem fog csalódni. Ha tetszett a sorozat, a könyveket végképp érdemes elolvasni.