A 290 évvel ezelőtt történt esemény, az 1716 augusztus 5-én lezajlott péterváradi ütközet, Savoyai Jenő egyik utolsó nagy győzelme a Délvidéken nemcsak azért jelentős, mert megvédte Péterváradot Ali pasa nagy túlerővel támadó hadaival szemben, harcosai egyszersmind nemcsak a várat védték meg, hanem azáltal, hogy szétverték a török sereget, valójában megnyugtató reményt nyújtottak Bécsnek, Európának, hogy nem kell többé rettegniük a török veszedelemtől, a győzelem hát európai jelentőségű. És tegyük hozzá mindjárt, nagyon jó, hogy az újvidékiek és a péterváradiak az idén ennek a jellegnek a figyelembevételével készültek a csata évfordulójának a megünneplésére. (Persze, szeszélyessége miatt az időjárás kiszámíthatatlan, majdnem megismétlődött a csata hajnalának csodája, hogy augusztus 5-ére virradóra havazott). Vagyis: a megemlékezés is európai jellegű kíván lenni, s még fontosabb, hogy a kialakítandó emlékhely, Péterváradtól Tekijáig, emlékeztetni fogja az idelátogató külföldi turistákat a nagy áldozatra, amit elődeink hoztak az európai népek és kultúrák védelméért. Remélhetjük, hogy nemsokára sikerül megtalálni azokat a tömegsírokat is, ahova a csata áldozatait temették. Ezeknek a helyeknek a megjelölése és gondozása, hát ez talán a legkevesebb, amivel az utókor kifejezheti háláját azoknak, akik életüket áldozták a támadó ellenséggel szembeni harcban. Így gondolhatják ezt azok a német és más turisták is, akik idelátogatva a sírok iránt érdeklődve -- talán hogy maguk is oda helyezzék a kegyelet virágait -- csodálkoznak a válaszon, hogy nem tudni, hol lehetnek az elesettek hamvai.
Vannak kivételek is. A főnemesi áldozatok földi maradványait a vár tövében álló Szent György-templomban temették el. 15 évvel ezelőtt, vagyis a 275. évforduló kapcsán Kalapis Zoltán írt a csatáról, s a Savoyai seregében harcoló 3 Koháry fivérről (Történelem a föld alatt c. könyvében), akik közül kettő a templom kriptájában alussza örök álmát, barokkos síremlékükben az elmúlt évszázadok nem tettek kárt, hát a templomban ma is megtekinthetők, megkoszorúzhatók. A minimum, amit az illetékesek megtehetnének legalább így, az évfordulók alkalmával. (Most egy koszorú látható a síremlék mellett, nemzetiszínű szalaggal és Magyar Egészségügyi Társaság felirattal.)
Ma sem mellékes a tény, hogy magyarok is részt vettek és életüket áldozták a vidékünk felszabadításáért vívott harcokban. Koháry György huszárkapitánynak és öccsének, Jánosnak, a tüzértisztnek a harcok után emelt síremléke emlékeztet és kötelez bennünket.
Most alakul az elképzelés, amely lehetőséget nyújt majd az idelátogatónak az európai jelentőségű ütközet hősei emlékének a felidézésére. Ha mi ebből kimaradunk, ha hagyjuk, hogy hőseink emléke feledésbe vesszen, ne másokat okoljunk majd miatta, a mulasztás a mi szégyenünk lesz. Mégis, reméljük, hogy nem lesz.