home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A gyengébb is lehet erőszakos
Perisity Irma
2023.05.26.
LXXVIII. évf. 20. szám
A gyengébb is lehet erőszakos

Gyakran beszélünk (de talán gyakrabban kellene!) a családon belüli erőszakról, annak számtalan esetben tragikus kimeneteléről. Sokszor elgondolkodtam már, hogyan lehet ezért felelős — családon belül — a nő, a gyengébb nem. A minap a hatvan körüli, csöndes férfi története adott választ kérdéseimre.

— Előbb is eljöhettem volna — mondja csöndesen, hangjában enyhe bűntudattal, mintha a késésének jelentősége lenne. — Napjainkban divat, hogy mindent pszichológiával magyarázunk, így a módihoz igazodva én is azt mondom, lelki okok miatt nem jelentkeztem akkor, amikor talán még lett volna némi értelme a beszélgetésnek. De nagyon tiszteltem az apámat, és elsősorban neki nem akartam szomorú perceket okozni. Az anyám négy fiút szült, én zártam a sort. Azt mondják, amikor a bába közölte apámmal, hogy ismét fia született, ő sóhajtva azt mondta: hát akkor ő lesz az utolsó, mert nem lesz erőm négy legényt kordában tartani. És nemcsak az utolsó csemete voltam a családban, de úgy is viszonyultak hozzám, mintha kislány lettem volna. Apám így akarta pótolni a hiányt, mert ő akart egy lányt is.

A szüleim jómódú iparosok voltak. Az anyám szülei kosárfonással foglalkoztak, anya hazulról hozta ezt a hasznos tudományt. Az apámnak vasszakmája volt, fémmegmunkáló technikus volt, de alig dolgozott ezen a területen. Egy ideig ő is segített anyának a kosárfonásban, kerti bútort, virágtartókat, sokféle dísztárgyat is fontak, és heti piacokon értékesítettek mindent. Az apám ott ismerkedett meg egy ciroktermelővel, aki seprőket árult. És vele beszélgetve lett egy ötlete. Eleinte mástól vette a cirkot, és azzal dolgozott, de egy idő múlva társult a piaci ismerősével. Néhány év múlva sikerült jelentősebb piacra betörniük, és a kis műhely helyét egy nagy hangár foglalta el, ahol gépekkel, szerszámokkal és időnként tíz idénymunkással folyt a seprőkötés. Anyagi gondjaink sosem voltak.

A négy fiú közül a legidősebb bátyám hídépítő mérnök lett. Alig fejezte be az egyetemet, egy jugoszláv vállalat Dubajban kapott gátépítési munkát, a testvérem pedig velük kötötte meg az első munkaszerződését. Ledolgozta a szerződésben szereplő öt évet, de utána sem jött haza. Megismerkedett egy lengyel kolléganőjével, összeházasodtak, van két gyerekük, már nyugdíjasok, de az arab világot tekintik hazájuknak. Mi hárman szakmát tanultunk, én mezőgazdasági gépek karbantartására képeztem magam. A katonaság után megnősültem, nem tudom, szerelmes voltam-e, de azt igen, hogy a katonaság után a férfi rendszerint megnősül, hát én is így tettem. A feleségemet nem is nagyon ismertem, de a szüleimnek tetszett, és apám azt mondta, lesz elég időm beleszeretni, egy élet áll előttünk. A szüleim segítettek lakást venni, a házaséletet így önállóan kezdtük. De nem tudtam elfoglalni a családfőt megillető helyet. Lassan jöttem rá, hogy a feleségem egy nagyratörő, haszonleső, durva teremtés, akit még az sem zavart, hogy az időközben született két kislányunk sokszor volt tanúja méltatlan viselkedésének. De az apám előtt mindig olyan volt, mint egy szent, csöndes és ájtatos, sokszor nem is ismertem rá. De azt el kell mondanom, hogy a seprőkötésben rendkívül ügyes volt, és szorgalmas. Én nem sokat jártam a műhelybe, elég volt a munkahelyem is. De a feleségemnek ez nem volt elég, elvárta, hogy takarítsak, főzzek, amikor a munkából hazaértem — lassan én lettem a háziasszony otthon. És ha a feleségem nem volt megelégedve, annyira ki tudott borulni, hogy hozzám vágta az első dolgot, mely a keze ügyébe került. Nem vert meg, de kibírhatatlanul agresszív volt. Amikor azt mondtam neki, a szüleim arra neveltek, hogy a nőt becsülni, óvni kell, és ezért vagyok vele szemben engedékeny, eszébe jutott, hogyan feketíthet be az apám előtt, aki egyébként ekkor hirtelen megbetegedett. Még arra is képes volt, hogy a saját fejét beleverje a falba, és apámnak azt mondja, rendszeresen verem.

Amikor az orvosok közölték velünk, hogy apa napjai meg vannak számlálva, úgy gondoltam, semmi értelme, hogy mentegetőzzek, hát abban a tudatban halt meg, hogy van egy erőszakos fia, aki méltatlan a családi életre. Ezért szinte meg sem lepődtem, amikor egy ügyvédi irodából értesítettek bennünket, hogy a műhely vezetését apám a feleségemre hagyta, azzal, hogy ha a lányaink nagykorúak lesznek, az övéké a tulajdonjog. Ahogy múltak az évek, lassan megváltoztam, meguntam az örökös szemrehányást, durvaságokat. A lányok Szegeden voltak egyetemisták, amikor egy alkalommal a feleségem a vasalót akarta hozzám vágni. Úgy megfogtam a kezét, hogy kiejtette belőle a vasalót. És megfenyegettem, ha még egyszer rám támad, kilógatom a harmadik emelet teraszáról. Látszhatott rajtam, hogy elegem van, mert azóta visszafogja magát. Továbbra is jár a szája, de most már a lányok is itthon vannak, és nekik valahogy sikerül lenyugtatniuk az anyjukat, ha rohamot kap. Úgy éreztem, szólni kell a családon belüli erőszak minden formájáról. Remélem, a másvilágon nem járatják a lapjukat, így apám sosem tudja meg, hogy a fia miatta volt évekig anyámasszony katonája.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..