* Mindig is zenei pályára készült? Honnan ered a zene szeretete?

— A zene mindig is központi helyet foglalt el az életemben. Kiskunhalason születtem és Baján nőttem fel. De délvidéki kötődésem is van, hiszen az apai nagypapám Szabadkán született. Az anyai nagypapám pedig hegedült. Bár keveset hallottam játszani, de mindig óriási élmény volt számomra. Rajta kívül a családban nem is volt más zenész.

* Hogyan történt a fő hangszer kiválasztása? Véletlenül esett a választása a trombitára, vagy mindig is a fúvósok hangzása bűvölte el?

— A Kodály-módszer szerinti iskolába jártam, azaz egy ének-zenei iskolába, ahol nagy hangsúly helyeződött a hangszeres oktatásra is. A fő hangszer kiválasztása azonban nem volt egyértelmű, mert először hegedülni tanultam, de valamiért nem szerettem meg. Tízéves koromtól azonban elkezdtem trombitálni. Emellett természetesen más hangszerek is fontosak az életemben. Például tinédzser koromban szívesen gitároztam. A zongora pedig valójában a zenész írógépe, tehát valamilyen szinten kötelező is. De a különféle fúvós hangszerek a mai napig lenyűgöznek.

* Általában a zenészekre jellemző, hogy nagyon fontosak számukra a gyökerek és a virtuóz elődök. A jazz-zenében különösen fontos, hogy egy zenész ne csak jól játsszon, hanem karizmatikus is legyen. Kik voltak önre a legnagyobb hatással?

— Szerintem bármilyen műfajt játszik az ember, a karizmatikus kisugárzás elmaradhatatlan tényező. Anélkül nem igazán hatásos. A jazz története nyilván óriások hadából áll. Felsorolni is nehéz azokat a karizmatikus előadókat, akik mély benyomást tettek rám. Számomra mindig is a zeneiség, a mélység és a mondanivaló volt a legfontosabb a zene terén. Chet Baker, Clifford Brown, Clark Terry, Miles Davis, John Coltrane, Charlie Parker vagy éppen Herbie Hancock olyan óriási zenészek voltak, akiknek mindig is volt mondanivalójuk. Nagyon sokat tanultam abból az elmélyültségből és szellemiségből, amelyet a felsorolt zenészek hordoztak magukban.

* A jazz-zene fejlődéstörténete kapcsán mit emelne ki? Miben változott a stílus a hosszú évtizedek folyamán, ha egyáltalán változott?

— Az nem kérdés, hogy változott, hiszen ha manapság valaki feltesz egy Louis Armstrong-felvételt, majd azután egy kortárs zeneszerző alkotását, akkor laikusként talán észre sem veszi, hogy mindkettő jazzmuzsika. Szerintem nem azt érdemes megjelölni, hogy mi változott, mert valójában minden változott, hanem azt, hogy mi az, ami nem. Egyszóval, hogy mi az, ami közös a nagy elődökben. Mindez stilárisan vagy zenei attribútumok mentén nem is fogalmazható meg. Mivel ami mindnyájukban közös, az csupán egy dolog, mégpedig az az attitűd, illetve az a fajta gondolkodásmód, amellyel egy jazz-zenész létezik a világban. Rendkívül nyitottan, óriási befogadókészséggel a más zenei műfajok iránt.

* Miben tér el a magyar az egyetemes vagy a nemzetközi jazztől?

— Természetesen van különbség. Egyértelmű, hogy a mainstream jazz hazája az Egyesült Államok, azon belül is New Orleans, bár manapság már New York a jazz központja. Itt működnek ugyanis a legprogresszívabb klubok. Viszont minden zenész felelőssége, hogy a saját tradícióját is beépítse, és ezáltal megmutassa műveiben. Nagyon fontos, hogy a jazz-zenész saját hangja tetten érhető legyen a játékában. Magyarországon sokan vagyunk olyanok, akiknek fontos a Bartók-, Kodály-, Kurtág- vagy Ligeti-hagyaték. Attól, hogy jazz-zenészek vagyunk, még nem vagyunk függetlenek a saját kultúránktól és zenei gyökereinktől.

Fotók forrása: www.feketekovacs.com (Stépán Virág felvételei)

* Jelenleg saját zenekara a Modern Art Orchestra, mely 18 tagot számlál. Egyre inkább ritkaságnak számít napjainkban az ilyen nagyzenekar. Hogyan működik, és milyen zenei repertoárral, illetve stílusirányzatokkal lépnek fel a nagyközönség előtt?

— Életem talán legfontosabb törekvése a Modern Art Orchestra irányítása. Ebben a nagyzenekarban komponálok, karmesterként is funkcionálok, és természetesen igazgatok is. Mindez az életem nagyon fontos része, mely néha nehéz, néha pedig könnyebb. Emellett mostanában csak alkalomszerűen játszom kisebb formációkban. Sajnos, egy ilyen nagyzenekar sehol a világon nem működik támogatók nélkül. Nyugaton általában állami pénzből vagy egy nagyobb rádió támogatásával, mint például Frankfurtban. Az Egyesült Államokban mindez máshogyan alakult ki, mivel ott a kultúra támogatása másfajta alapokon nyugszik. Szóval még Amerikában is nehéz ilyen big bandet működtetni, Európában is főként azoknak sikerült, akik mögött ott van az állam. Magyarországon sajnos nincs kellő támogatás ahhoz, hogy egy valóban professzionális módon, szerződtetett zenészekkel működhessen egy nagyzenekar. Esetünkben egyébként a stílusirányzat mindenképp a kortárs magyar zene, legyen az Kurtág vagy a jazz világából Bacsó Kristóf, László Attila.