A gyászmunka

A gyászmunka

A gyászmunka az a gyógyulási folyamat, amelynek szakaszain át feldolgozzuk a veszteséget. Nincs jó vagy rossz, elvárt vagy elutasított módja a gyászfolyamatnak. Számos egyéni és helyzeti sajátosság hat ki rá, hogy ki hogyan néz szembe és küzd meg a veszteséggel. Ebben közrejátszik a többi közt az elvesztett kapcsolat minősége, az, hogy mekkora változást idézett elő az aktuális élethelyzetben, a halál módja, az elérhető támogatás, a vallás és még sorolhatnám.

A mi társadalmunk nem szívesen vesz tudomást betegségről, ha­lálról, a családtagok, barátok csak ideig-óráig hallgatják meg a gyászolót. Megváltozott a halálhoz való viszonyunk, már nem tekintjük az élet természetes részének, félünk tőle, próbálunk úgy tenni, mintha nem is létezne.

A szeretett személy elvesztésének feldolgozása hosszabb folyamat, mely szakaszokból áll, bár nem biztos, hogy mindenkinek ugyanazokat a stációkat kell megjárnia. Az első szakasz a megelőlegezett gyász, vagyis amikor kiderül a betegség. Ezt követi a sokkfázis, amikor bekövetkezik a halál. A temetésig tart a kontrollált szakasz. Ezt követi a fel­dolgozás, majd az elfogadás. Ezek természetesen nem kőbe vésett szabályok, bizonyos fázisok kimaradhatnak, fel­cserélődhetnek.

A szakirodalom egy évet említ a gyász időtartamának, ezalatt a gyászoló sorra megéli a kríziserősítő ünnepeket: karácsonyt, házassági évfordu­lót, születésnapot. Ha ezeken túljutott, megkönnyebbül. Ám a szakemberek tapasztalatai szerint ez inkább két-három év.

Egy ember halálával olykor több személyt is elveszít a gyászoló: átstrukturálódik a család, megszűnik a baráti kör, elmaradnak a rokonok.

Gyászmunka nem csak halálesethez köthető. Veszteség lehet egy párkapcsolat megszakadása, munka elvesztése, nyugdíjba vonulás, költözés, ám a legintenzívebb érzelmeket ébresztő esemény szeretteink halála. Egy válás után például a párkapcsolatot kell meggyászolni, és vele egy olyan személyt, aki még él.

A halálhírre sokan tagadással reagálnak. A gyászolók érzelmileg kiüresedettnek érezhetik magukat, máskor viszont az érzelmek sokasága tör fel belőlük. Ez az időszak néhány perctől néhány napig tarthat, attól függően, hogy mennyire volt váratlan a veszteség (Pilling, 2001). Ezt hamarosan felváltja a helyzet részleges elfogadása.

A következő a kontrollált szakasz lehet (Spiegel, 1981, Hézser, 1991, Ribár, 1990, idézi: Pilling, 2001), melyre az jellemző, hogy a hozzátartozóban tudatosul, számos feladata van a halálesettel kapcsolatban (hivatalos ügyintézés, temetés). A temetésen való részvétel nagyon fontos a gyász szempontjából, hiszen tudatosítja az elválást.

A tagadás sokkos állapotának megszűnte után feltörnek az érzelmek, jellemzően a düh és a harag. A közvetlen környezet számára meglehetősen nehéz megbirkózni ezzel a szakasszal, mert az érzelmek mindenfelé és mindenkire kisugároznak (Kübler—Ross, 1988). Akik ebben a szakaszban rekednek meg a gyászmunka folyamán, rendszerint depressziósnak tűnnek. A szeretteiket — főleg a párjukat — gyászoló idősek magányérzetét nem szabad összetéveszteni a depresszióval, még akkor sem, ha a tünetek megegyeznek a mentális zavaréval.

A gyászoló a temetést követő időszakban érzelmek kavalkádját éli át. Szinte kontrollálhatatlannak tűnő módon váltogatja egymást a megkönnyebbülés, a harag, a szomorúság, a félelem, a bűntudat és a depresszió. Gyakori a halott jelenlétének érzékelése illúziók vagy rövid, akusztikus, vizuális hallucinációk formájában. Ezek a gyász természetes velejárói, önmagukban nem kórosak.

A tolakodó emlékképek és gondolatok helyét lassan a tudatos emlékezés veszi át, a fájdalmas emlékek helyett már a szépek is előkerülnek, a gyász tüneteinek intenzitása csökkenni kezd, és megkezdődik majd a racionális elfogadás. A tudatosulás és az átdolgozás szakasza rendszerint hónapokig tart.

A gyászmunka akkor fejeződik be sikerrel, ha a megtalálást a kényszerű elszakadás és elválás követi, és amikor a gyászoló már képes elfogadni ezt az elválást. A gyász feldolgozása — az adaptáció — azt jelenti, hogy a gyászoló érzéseiben és emlékeiben az elhunyttal kapcsolatos múlt úgy él tovább, hogy ő eközben képes a megfelelő életvitelre. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg ÁtUtazó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A gyászmunka
ÁtUtazó
  • 2018.01.20.
  • LXXIII. évfolyam 2. szám
A gyászmunka
ÁtUtazó
  • PAPP Emese esztéta, coach-tréner
  • 2016.03.21.
  • LXXI. évfolyam 11. szám
Facebook

Támogatóink