A gazdák szélmalomharca
Apró József
2022.08.17.
LXXVII. évf. 33. szám
A gazdák szélmalomharca

A múlt hét elején kezdődött a mezőgazdasági termelők tüntetése Újvidéken, de már másnap Szabadka belvárosában is megjelentek a traktorok, és lezárták a Strossmayer utca városháza felé vezető sávját a tanítóképzőtől a zeneiskoláig, elfoglalva a parkolóhelyek nagy részét. A hétvégére pedig még több városban, a többi közt Zomborban, Topolyán, Versecen és Kragujevacon is tüntettek.

Volt, ahol csak dudálással vonultak át a településen, de több városban folyamatosan kint tartózkodnak, és még éjszakára sem tágítanak az elégedetlenkedők, hiszen a traktorban vagy mellette a fűben alszanak. Szabadkán az elmúlt hétvégén, szombaton délelőtt és délután is egy-egy órás forgalomlassító kört tettek a városban, a koraesti órákban pedig teljesen lezárták a Strossmayer utcát, és csak a rendőröket, a mentőket, illetve azokat az autókat engedték át, amelyek időseket vagy gyerekeket szállítottak. Vasárnap napközben a Dužijanca résztvevőinek a felvonulása idejére félreálltak, nem akadályozták az aratóünnepséget, viszont este 7 órától 10-ig már újra le volt lezárva Szabadka egyik legforgalmasabb utcája. Hétfőn délelőttre 100-ra duzzadt a traktorok száma, a tüntetést pedig kiterjesztették, és már a Pátriánál található kereszteződést is eltorlaszolták.

A megmozdulás fontosabb követelési pontjai közt szerepel a mezőgazdasági termények kiviteli tilalmának feloldása, a magas lecsapolási illeték eltörlése (melyet csak Vajdaságban kell fizetni), az alacsony felvásárlási árak emelése. A gazdák a napraforgó tonnájáért például a 700 eurót látják reálisnak, néhány nappal ezelőtt a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium 535 eurót (plusz áfa) kínált nekik. A magas üzemanyagárak miatt 100 liter adómentes üzemanyagot szeretnének hektáronként, a minisztérium ajánlata alapján 22 dinárral olcsóbban tudnának hektáronként 60 liter üzemanyagot beszerezni, a felső határt viszont 20 hektárban szabnák meg. A tej felvásárlási árához továbbra is elvárják a plusz 15 dinár hozzájárulást, melyre a minisztérium rábólintott. A műtrágya vásárlására 30 százalékos kedvezményt remélnek.

Ami talán a legfontosabb: kérik a kormányt, hogy az aszályt minősítse elemi csapásnak, és álljon melléjük, támogassa őket ezekben a példátlanul csapadékmentes időkben. Néhol olyan alacsony lett a hozam, hogy például a kukorica csak az 5-10 százalékát hozta az átlagos mennyiségnek, így a gazdák azon gondolkodnak, megéri-e egyáltalán beüzemelni a gépeket a betakarításra.

Lapzártánkkor, vagyis hétfő délelőtt újabb megbeszélés folyt a gazdák és a kormány között, Ana Brnabić kormányfővel, az olajgyárak, a kereskedelmi kamara, valamint az üzletláncok képviselőivel, de ezúttal sem jutottak egyezségre. Továbbra is a tej felvásárlási árára adott 15 dináros plusz az egyetlen, amiben meg tudtak állapodni. Eközben Nagybecskereken és Adán is csatlakoztak a tüntetéshez a környékbeli gazdák, és traktorokkal vonultak a városközpontokba.

FRISSÍTÉS:

Feloldották az útzárlatot, viszont továbbra is maradnak Szabadka központjában a traktorok. A kormány és a dél-bánáti gazdák megállapodtak a napraforgó felvásárlási áráról, kilogrammonként 73 dinárban, melyet ez év október 15-éig ki is fognak fizetni, továbbá a közvetítők árrését 2,6 dinárban maximalizálták, a szállítás költségét a felvásárlási helytől az olajgyárig ez utóbbi fogja állni. Emellett a gazdák egyéves hitelmoratóriumot is kapnak a törlesztőrészleteik fizetésére. A tej felvásárlási árához pedig ebben a negyedévben is megkapják a 15 dináros hozzájárulást. Az üzemanyagra hektáronként 50 literig 20 dináros támogatásban egyeztek meg a 20 hektárnál kisebb területen gazdálkodók számára.

Fényképezte: Apró József

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Róna rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..