A falusi orvos szép hivatása
Fehér Márta
2022.04.15.
LXXVII. évf. 15. szám
A falusi orvos szép hivatása

Életműdíjban részesült dr. Deák Tibor kishegyesi nyugalmazott családorvos, belgyógyász, sportorvos. Az Új Medicus Anonymus Díjat a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete és a Kárpát-medencei Családorvosi Fórum Kurátori Testülete budapesti díjátadó ünnepségén vette át, mely díj célja elismerni a Kárpát-medencében a példaértékű, páciensek érdekében tett, mindennapi, megelőző és gyógyító, körzeti, házi- és családorvosi tevékenységet.

* Fontos egy orvosnak az elismerés, hiszen egy egész életpálya során hálás betegek, családtagok kísérik tevékenységét.

— Jólesik az évekig, évtizedekig tartó munkáért, odaadásért kapott elismerés, ez egy nagyon jó érzés. Egy díszülés keretében nyújtották át az életműdíjat, mindannyian kétnapos rendezvényen, ünnepségen vettünk részt.

* Bizonyára sok kollégával találkozott. Mi a fő beszédtéma jelenleg az orvosok körében?

— Több mindenről volt szó, elsősorban a medicinával kapcsolatos újdonságokról. A koronavírus-járvány témája szerencsére már lecsengett.

* Családi hagyománynak számít önöknél az orvosi pálya, vagy ön az első nemzedék?

— Én vagyok az első, ám utánam bizonyos szempontból folytatódik a gyógykezelés, a fiam ugyanis az állatorvosi pályát választotta.

* Ön hogyan, miért döntött az egészségügy mellett?

— Az általános iskolát itthon, Kishegyesen fejeztem be, utána Újvidéken a gimnáziumot, és az osztályból hatan választottuk az orvostudományi kart, ami rengeteg! Nem mellesleg az osztály másik jelentős része jogi pályára ment. Megszerettem ezt a hivatást, egy nagyon szép szakma, segíteni az embereken, másokon.

* Hol kezdett el először dolgozni, milyen munkakörben, milyen feladatokat látott el?

— Nekem olyan szerencsém volt, hogy megüresedett egy hely a szülőfalumban, úgyhogy néhány nappal a diploma átvétele után munkába állhattam Kishegyesen. Azóta is itt dolgozom, immár negyvenöt éve. Hatvanöt évesen nyugdíjba mentem, ám még hetente kétszer belgyógyászként dolgozom az egészségházban.

* Családorvosként mennyi ideig praktizált?

— Nos, nálunk a családorvost általános orvosként ismerjük, és én ’77-től ’85-ig dolgoztam e munkakörben, majd ’85-től ’89-ig elvégeztem a belgyógyászati szakképzést, a specializációt, így ’89-ben belgyógyászként kerültem vissza. 1995-től igazgatója is voltam az egészségháznak, egészen 2015-ig, és ezalatt is végig praktizáltam. Sportorvos pedig úgy lettem, hogy bizonyos szakképesítéseket fejeztünk be még a ’80-as években, és miután megalakult a TSC Labdarúgó-akadémia Topolyán, kaptam egy felkérést, hogy elvállalnám-e ott az orvosi teendőket, amire természetesen örömmel mondtam igent. Nagyon meg vagyok elégedve az ottani körülményekkel és a megbecsüléssel.

* Megbecsültek nálunk az orvosok?

— Bizonyos szempontból igen, más szempontból pedig nem. Nem minden a pénz, ugye, de, mondjuk, anyagi szempontból, azt hiszem, nincsenek különösebben megbecsülve az orvosok, és véleményem szerint a politika néha nem teljesen megfontolt döntéseket foganatosított. Például amikor bevezették a létszámstopot az egészségügyben is, és senkit nem engedtek szakosításra menni. Ez nem biztos, hogy pozitív eredményt hozott.

* Szakmai szempontból ez volt a legnehezebb időszak az életében?

— Azt gondolom, hogy igen, hiszen igazgatóként át kellett élnem, hogy nem tudtunk szakosítást adni, nem tudtunk elég egészségügyi munkásról gondoskodni, mert nem lehetett felvenni személyzetet. Emellett a ’90-es évek volt nagyon nehéz periódus, amikor gyógyszerhez sem lehetett jutni. Nagyon rossz körülmények között dolgoztunk.

* És ha egy aranykort is meg lehetne nevezni, akkor az melyik időszak lenne?

— A ’80-as évek voltak a legszebbek az egészségügy tekintetében is, nem csak az ország gazdasága szempontjából. Az akkori kornak megfelelően modern eszközökkel dolgoztunk, gyógyszer minden mennyiségben volt, szakképesítésre is volt lehetőség, a fizetések is elég jók voltak. Általános megelégedettség jellemezte a kort. Volt elegendő nővér, orvos és más egészségügyi dolgozó.

* Jelenleg itthon mennyire közkedvelt vagy vágyott pálya az egészségügyi?

— Országos szinten egy kicsit újra fellendülőben van az egészségügyi munkások elismerése. Ehhez valószínűleg nagymértékben hozzájárult a COVID-pandémia alatt nyújtott óriási erőfeszítésük. Viszont úgy vélem, szűkebb pátriánkban ez a díj üzenje azt a következő generációknak, hogy kis helyen, tehát falun is lehet szépen dolgozni. Úgy látom, hogy a fiatal kollégák igyekeznek elszökni innen, van, aki csak néhány hónapig marad kisebb településen, majd valamelyik városban próbál érvényesülni. Lehet, hogy részben a szakosítási lehetőségek, részben pedig talán az urbanizált környezet miatt. Aki viszont marad, az megtapasztalhatja, hogy ez az egyik legnehezebb, de a legszebb része a primáris ellátásnak, ahol nagy a felelősség a betegek iránt, és ki lehet harcolni a megbecsülést. Én sosem vágyódtam el innen. Szeretek itt lenni, a falunkban élni és dolgozni, és azt gondolom, hogy ameddig szükségét látják a munkámnak, vagy ameddig az egészségem megengedi, én addig szeretnék az embereken segíteni.

* Mennyire vagyunk egészségesebbek, mint korábban? Javult valamennyit a helyzet?

— Óriási pozitívumot látok abban, hogy nagyon sokan leszoktak a dohányzásról. Ezáltal talán egészségesebbek az emberek, de a táplálkozásnál még vannak gondok, és a mozgásszegény életmód is sajnos jellemző, ám azt tapasztalom, hogy van bizonyos tendencia a javulás irányában.

* Mekkora teret tudott adni akár a megelőzésnek, akár a felvilágosító munkának a receptkiírás, illetve az egy általános orvosra jutó nagyszámú páciens ellátása mellett?

— Meggyőződésem, hogy a személyes kontaktus a beteg és az orvos között nagyon fontos. Bár már odahaza is rendelkezésre állnak bizonyos eszközök, mint amilyen a vérnyomásmérő vagy például a vércukorszint-ellenőrző, szerintem nélkülözhetetlen bizonyos időközönként a közvetlen orvos-beteg kapcsolat. Igény van arra az emberek, főleg az idősek részéről, hogy néhány mondatot váltsanak az orvossal, meghallgassa a páciens véleményét vagy a panaszát, és én mindig igyekeztem ezt tiszteletben tartani.

* Hogyha lehetne kívánsága az egészségügy területén, akkor mi lenne az, ami szakmai szempontból teljesítendő lehetne?

— Az alapoknál kellene kezdeni, tehát valamilyen módon meg kellene szerettetni a fiatal orvosokkal a falun lévő munkát, és lehetővé kellene tenni, hogy szorgalommal, továbbképzéssel fejlődjenek.

Fényképezte: Lakatos János

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..