Urbán András rendező elmondta, hogy már A nézés költészete után tudta, foglalkozni akar a hallással.

— Szerettem volna lebontani a színházat annak bizonyos szeleteire, az első a vizualitás volt, a másik pedig az, amit hallunk. Azóta ez valahogy mélyebben fogalmazódott meg bennem, tehát többről szól. A színészi jelenlét most is egy alapdolog, egyúttal A hallgatás poétikája a hanggal mint olyannal foglalkozik, de nem tudományosan vagy az attrakció szintjén. Nem arról szól, hogy különös hangokat hozunk létre, hanem valahol egyértelműen az emberrel, az ember hangjával foglalkozik. Az ember a hangját használja a beszédre is, mi azonban azt a fajta hangot kerestük, amely a beszéd előtt van. A jelenetek és a gesztusok struktúrája önmagukon belül hasonló, mint A nézés költészetében. Arra vigyázva, hogy ne jöjjön létre az irodalmi. Irodalminak nevezem, amikor az, amit látunk, egy történetet képvisel, tehát esetünkben ilyenkor vagy dekonstruálódik a helyzet, vagy nem engedjük, hogy továbblépjen, elkezdjen megfogalmazni valamit. Mindig önmaga kell hogy legyen, csak az, ami. A színpadon megjelenő helyzet vagy jel ébresszen érzelmeket, keltsen asszociációkat — mesélte a rendező, aki számára inspiráló olyan előadáson dolgozni, ahol beszéd, szöveg nem jelenik meg, hiszen mint mondja, mindig is érdekelte ez a színházi forma. — Nem táncszínházról és nem is látványszínházról beszélek, amikor ezt mondom. Ami még csodálatos, az az, hogy a Kosztolányi Dezső Színház társulatával ezt meg is lehet csinálni. Tudunk foglalkozni a magunk laboratóriumi, kutató módján kulcsfontosságú színházi kérdésekkel. Itt olyan dolgokat csinálunk, amelyek szerintem nagyon egyediek. Lényegi dolgokkal foglalkozunk. Nem történetet mesélünk, a hanggal való foglalkozás már magában az emberi életről szól, annak elemeit használja, arra épül és arra hat. És nézve A hallgatás poétikáját, ez a nézőkben szerintem felépül. A hallgatni, a hallgatás szó magyarul több értelmet is hordoz, egy kicsit rossz érzés, hogy nem tudjuk lefordítani más nyelvre, hogy ez a kettősség megmaradjon. A hallgatni azt is jelentheti, hogy nem beszélek, kényszer alatt, mert nem beszélhetek, vagy mert egyszerűen nem beszélek, és azt is jelenti, hogy hallok, hallgatok valamit. S olyankor általában csendben vagyok. A mi előadásunk is a csend és a nem csend viszonyával foglalkozik — tudtuk meg Urbán Andrástól. 

A bemutató a Desiré Central Station fesztivál nyitónapján, azaz november 17-én lesz. Az előadásban Búbos Dávid, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor és Verebes Andrea látható, hang: Palatinusz László.