* Amikor a beszélgetésre készültem, nem gondoltam volna, hogy elsőként Oliver Dulić volt miniszter kapcsán fogom kérdezni: hogyan kommentálja a vele kapcsolatos eseményeket?
— Az, amiről mindannyian tudtunk és beszéltünk, a jelek szerint nincs messze az igazságtól. Én nem a bűnösségről beszélek, hanem a dölyfösségről, a vagdalkozásról, a határtalan eltiprási szándékokról, egy olyanfajta jelenségről, amely arról tanúskodik, mintha semminek nem volna határa. Mindannyian tudtuk, hogy ez egy nem normális állapot, ez egy nem normális viselkedési forma. Mindenki tudta ebben a városban, hogy Szabadkán semmi sem történhet, ha arra Belg-rádban az akkori miniszter nem bólint rá. Élet és halál ura volt ebben a városban. Erről, mondjuk, én elég sokat tudnék személyes tapasztalatból beszélni, például a 2009. év végén és a 2010. év elején történtek alapján.

* Ez volt az az időszak, amikor a VMSZ-t kiszorították...
— Amikor kiszorítottak, vagyis kikergettek bennünket, amikor rákényszerítettek arra, hogy vagy megalázkodunk, vagy pedig kilépünk a történetből. Az az igazság, hogy ezek miatt a nagyon keserű tapasztalatok miatt — keresztényi megbocsátás ide vagy oda — nem igazán tudok sajnálkozni afelett, ami vele történt az elmúlt napokban. Többször elmondtam — sokan fel is kapták rá a fejüket, mert durvának tartották —, de megint el szeretném mondani, akár az Azohem, akár más ügyek kapcsán, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. De hogy félreértés ne essék, ez az eset azonban nemcsak Oliver Dulićról szól. Azt gondolom, ő csak egy jelenségnek a nevesítője, azé a jelenségé, ami a Demokrata Párttal történt, ami az országgal történt. Itt csak egyetlenegy bűncselekményről, pontosabban bűncselekménygyanús helyzetről van szó, de még messze van az Azohem esetétől, a Čištoćának adott pénzektől, és nagyon messze van a az új medence felépítésének a körülményeitől. Messze van attól, hogy fény derüljön rá, miképpen lehetséges Szabadkán, hogy valakinek tender nélkül lehetősége nyíljék 700-800 millió dináros építkezési beruházásba kezdenie, miközben másnak, ha mondjuk meg akarja javítani a tyúkólját, hónapokon át ezer és ezer dinárokat kell befizetnie, kilométereket kell utánajárnia, különben megbüntetik. Az ilyen estekre mondom azt, hogy magát a jelenséget jellemzik, illetve: ez maga a jelenség.
A Dulic-ügy kirobbanásával sok minden megváltozott. Nemcsak azért, mert a DP egyik volt minisztere, Szabadka mindennapjainak az egyik legfőbb befolyásolója a főszereplője, hanem a szabadkai DP-n belüli pozíciója miatt is. De meggyőződésem szerint azért is megváltozott sok minden, mert a mostani polgármesternek az egyik tanácsosa az a Nebojša Janjić, aki úgyszintén ennek az ügynek az érintettje. Tehát több sebből vérzik a történet, és nekem az a véleményem, hogy a városvezetés — elsősorban a Demokrata Párt — egy olyan ütést kapott, aminek kapcsán le kellene ülniük és végig kellene gondolniuk, ami történt. Különösen azoknak a nagy ígérgetéseknek a tükrében, amelyektől az elmúlt években hangosak voltak a rádiók, a televíziók, a közélet, és amelyekkel tele voltak az újságok az Y-elágazással, a kerülőúttal, a Népszínházzal, a befektetők idevonzásával, a kaszárnya megszerzésével kapcsolatban. Ezek közül egy sem valósult meg.
Éveken át hallgattuk, hogy Szabadkának minisztere van, és majd ő idekanalizálja azokat a fejlesztési pénzeket, amelyekből a város be tudja hozni a lemaradását. Ez nemcsak hogy nem valósult meg, hanem városunk olyan mértékben süllyed napról napra, hogy azt nem lehet szó nélkül hagyni.
Csak ki kell menni az utcára, azonnal látni, hogy néz ki, milyen mocskos, milyen piszkos, milyen rendezetlen.
Ezért mondom, hogy ez az ügy elsősorban nem az érintettről szól közéletileg és politikailag, hanem a jelenségről, illetve a jelenségen túlmenően ennek a helyzetnek a kezeléséről.

* Ebben a tekintetben megkerülhetetlen az a kérdés, hogy akkor most a VMSZ a Szabadkán többséget alkotó politikai erők egyik elemeként mit fog tenni?
— Ugyanazt tudom elmondani, amit az elmúlt hetekben elmondtam: mi nem kívánjuk megbolygatni a létező többségeket. Szabadkán sem kívánjuk megbolygatni a létező többséget, viszont egész biztosan le kell ülni és meg kell beszélni, hogy ezzel a várossal mi történjen. Hogyan is állunk azokkal a mondatokkal, amelyek az elmúlt években meghatározták a közbeszédet, mármint hogy a DP kapta meg a polgároktól azt a bizalmat, amelynek birtokában irányítaniuk kell a várost.
Ezzel kapcsolatban két problémám van: az egyik az, hogy ha ez igaz is volt az elmúlt négy évben, akkor azt kell látni, hogy ezzel a bizalommal nem jól éltek. A város nem az ígéreteknek megfelelő irányban haladt. Ez az egyik dolog, amivel szembe kell nézni. A másik pedig az, hogy a májusi választásokon messze nem kapott a DP akkora fölhatalmazást. Persze, ők háttérben, sutyiban kiszorították a VMSZ-t azokkal a partnerekkel, akiknek egy részét megvásárolták, magukhoz láncolták. Ez az, amit én úgy szoktam nevezni, hogy Szabadka balkanizálódása, politikai értelemben vett balkanizálódása.
Ezzel is szembe kell nézni, és el kell dönteni, hogy mi lesz városunkkal. Tarthatatlan az a helyzet, amiben pillanatnyilag van, és azt is gondolom, hogy azok az urak, akik jelenleg vezetik a várost, és azok, akik az elmúlt években vezették a DP színeiben, nem tudnak a feladatukkal megbirkózni. Különösen, miután összedőlt az a döntéshozatali piramis, amire az elmúlt években építettek.

* A piramis, ami most összedőlt, Ön szerint maga alá temet-e még másokat is a Demokrata Párt szabadkai testületéből? Mi lesz így a polgármesterrel?
— Vannak ennek az ügynek szabadkai szálai is, de ez nem egy szabadkai ügy, ez egy belgrádi minisztériumi ügy. Szabadkára azért gyűrűzött be, mert az érintettek szabadkaiak. Az, hogy mi lesz az elkövetkező hónapokban, nagyon nehéz megjósolni, rengeteg minden van, ami minimum vizsgálódás tárgya kell, hogy legyen. A többi között ilyen a választási csalásoknak a kérdése is.

* Még mindig nem tudjuk, hogy mi történt a választásokon...
— Mert még nem tudjuk, hogy mi történt, illetve tudjuk, hogy mi történt, de az eljárás nem fejeződött be. Azt gondolom, végső ideje, hogy tisztázódjon, és itt nemcsak a csalásokról, hanem a csomagosztásokról is beszélek, arról, hogy ki rendelkezett a közpénzek fölött. Honnan voltak azok a közpénzek, amelyekből Szabadkán a több ezer csomagot szétosztották?
Ki adott arra lehetőséget és kinek volt rá joga, hogy közintézmények raktárában, közintézmények révén pártszínekbe csomagolt ajándékkal vásárolják meg a szavazatokat? Ha ezen a történeten nem megyünk végig, akkor nem tud a társadalom letisztulni. Ha ez nem történik meg, akkor úgy tűnhet, hogy az, aki hatalmon van, mindent megengedhet magának.
De talán a társadalom elkezd megbirkózni ezzel a hínárszerűen lehúzó összefonódottsági rendszerrel, és felállítja azokat a szabályokat, amelyek arra fognak inteni, hogy azért mindent mégsem szabad.

* A közelmúltban a VMSZ olyan határozatot hozott, aminek értelmében elképzelhető, hogy egyes önkormányzatokban nemcsak a partnernek számító DP-vel alakítanak többséget.
— Előszeretettel próbálják ezt úgy bemutatni a nyilvánosságnak mint egyfajta dilemmát, hogy vajon marad-e a VMSZ a demokraták mellett vagy átáll a másik oldalra. A dilemma azonban nem erről szól, mert a VMSZ politizálására eddig sem volt jellemző, és ezután sem fogja jellemezni, hogy egyik vagy másik tábornak a szekértolója legyen. A dilemma abban van: hogyan tudunk úgy politizálni, hogy talpon maradjunk, legyen munkahely, a faluban fejlesztés, a civil szféra, az oktatás, a templom és minden más megmaradjon. E tekintetben májusban új helyzet jött létre. Húsz év után olyan politikai helyzet alakult ki, melyben nincsenek olyanok, akikkel semmiféleképpen nem lehetünk partnerek. Azt kell látni, hogy ezt az álláspontot mindenki elfogadta.

* A demokraták elsőként hoztak arról döntést, hogy akárhol, helyi szinten is, a haladókkal is...
— Pontosan. Mi meg úgy döntöttünk, hogy sehol nem kívánjuk megbontani a létező többségeket. Ha viszont a többség felbomlik, ne várja el tőlünk senki, hogy ellenzékbe vonuljunk, csak hogy valaki igényének megfeleljünk. Azt gondolom, hogy túl sokat voltunk ilyesmire rákényszerülve az elmúlt több mint 90 évben. Elég volt. Mi az ilyen helyzetekből közösségi szempontból mindig vesztesként kerülünk ki. Soha nem mondta senki azt, hogy igen, ti korrektek voltatok, annak ellenére is, hogy kárt szenvedtetek miatta, ezért most mi ezt a korrektséget viszonozzuk.
Soha ezt a viszonzást nem kaptuk meg, és hogy ha ez így van, márpedig így van, akkor az egyetlenegy dolog, amiről nekünk számot kell vezetni, az a megfogalmazott választási ígéret megvalósítása, a közösségi érdek érvényre juttatása.

* A Demokrata Pártban november 10-én tisztújítás lesz. Most, hogy a vajdasági demokraták hirtelenjében nagyon autonomisták lettek. Ezt Ön hogyan látja?
— Azt, hogy a Demokrata Párton belül mi fog történni, egyelőre még ők sem tudják. Azt hiszem, fontos volna egy erőteljes ellenzék Belgrádban. A mostani Demokrata Párt Belgrádban, a Parlamentben egy szétvert ellenzék. Noha az összes volt miniszter ott ül, nem képesek érdembeli, komoly ellenzéki politizálásra. Fontos volna, hogy az erőegyensúly, a fékek rendszere miatt ez a helyet megváltozzon.
Ami az újvidéki vagy vajdasági demokratákat illeti, most hirtelen nagyon bátrak lettek, mert a belgrádi kormányban nem az ő párttársaik vannak. Amikor viszont az ő párttársaik voltak benne, akkor nagyon szőrmentén intézték az ügyeket, illetve mindig arról beszéltek, hogy elégedjünk meg azzal, ami van, mert lehetne ennél sokkal rosszabb. Én akkor sem, és most sem tudom ezt elfogadni. Ami a VMSZ-t, illetve engem mint a vajdasági parlament elnökét illeti: ugyanazt az elvet képviseljük, mint amilyet az elmúlt években képviseltünk, függetlenül attól, hogy tetszett-e ez némelyeknek vagy sem. Az élet be fogja bizonyítani, mint ahogy eddig is bebizonyította, hogy az adott pillanatokban igazunk volt. Például azok, akik megbüntetnek bennünket, ha a költségvetés ellen szavazunk, most teli szájjal arról beszélnek, hogy az akkor, általuk létrehozott gyakorlat alkotmányellenes, sőt odáig fajult a dolog, hogy a vajdasági kormány alkotmányossági eljárást indított.
Kérdezem én: miért nem indított ilyen eljárást az elmúlt hat évben? Azért, mert a kisnyúl politikája volt rájuk jellemző, nem mertek szólni, nehogy valaki a belgrádi párttársaik közül a fejükre koppintson.
Ez a dolog egyik fele. A másik fele pedig, hogy amikor a vajdasági parlament elnökének megválasztottak, én nyilvánosan esküt tettem. Az eskü arról szólt, hogy alkotmányos keretek között, a törvényesség betartásával a Vajdaság érdekképviseletét tekintem az elsődleges feladatomnak. Én ezt az esküt nem kívánom szemernyire se megszegni, hanem megpróbálom ígéretemhez híven megtartani. Ehhez tartom magam, akár tetszik ez esetleg némelyeknek, akár sem.