Függöny! Függöny? Szalai Attila karikatúrája

Mint várható is volt, Ratko Mladić, a boszniai szerbek egykori vezérkari főnöke a legeslegutolsó - május 1-ji - határidőre sem került a Nemzetközi Törvényszék hágai fogdájába. Szintén várható volt, hogy a beharangozásokkal ellentétben Koštunica szerb miniszterelnök nem fordult személyesen a közvéleményhez a kudarc megindoklásával - csupán egy szűkszavú közleményt jelentetett meg. Az is várható volt, hogy a kormánytagok közül senki sem fogja vállalni a felelősséget a kudarcért, s egyedül Miroljub Labuš miniszterelnök-helyettes mondott le, akinek elnöki széke amúgy is inog a G17+ nevet viselő, magát szakértőnek definiáló pártban.
Az Európai Unió ezúttal is kegyet gyakorolt - a csatlakozási tárgyalásokat csupán átmenetileg szakította meg a renitenskedő Szerbiával. A médiában azonban kemény támadást intéztek az európai illetékesek a szerb kormány ellen. Carla Del Ponte, a Törvényszék főügyésze egyenesen hazugnak nevezte a szerb miniszterelnököt, ami egyértelműen annak bizonyítéka, hogy a jelenlegi szerb kormány - s egyben a szerb állam - maradék tekintélyét is elvesztette a Nyugat előtt.
A balkáni politikai életben - amelyre teljes erővel nehezedik a bizánci ortodox politikai intrika és fortély ezeréves ,,művészete' - a hatalom gyakorlása mindig más dimenzióban mozgott, mint a nyugati polgári demokráciákban. Koštunica első látásra bizarr és öngyilkosnak tűnő választása és taktikája a Balkánon korántsem az. Míg a nyugati társadalmakban egy ilyen kudarc esetében az egész kormány azonnal megbukna - sőt az azt alkotó pártok vélhetőleg a parlamentbe sem tudnának bekerülni -, addig Szerbiában a mostani kudarc rövid távon (két hétre) a kormány stabilitását eredményezheti.
A szerb miniszterelnök egy igen bonyolult és összetett sakkjátszma egyik legfontosabb hadszínterén va banque-ra játszik: a nemzetközi elszigeteltség megteremtette számára azt a belpolitikai klímát, amikor nagyobb megrázkódtatások (utcai tüntetések, fegyveres összetűzések, a hadsereg vagy a rendőrség lázadása) nélkül kiadhatja Mladićot. A belpolitikai helyzet tehát a tábornok elfogása és kiadatása szempontjából stabilnak látszik, s a kormány kezére játszik a hazai média offenzív, sőt néha agresszivitásba torkolló kommunikációja is, amelyet feltételezhetően szintén a kormányból erősítenek fel. Nevezetesen az, hogy egy ember miatt került az egész szerb nemzet és a szerb állam lehetetlen, alternatíva nélküli helyzetbe. A szerbiai közhangulatot - a Nyugat hathatós segítségével - a maga javára billentő s kényszerpályán mozgó Koštunica azonban csak akkor tud a jelenlegi nemzetközi elszigeteltségből kitörni, ha az elkövetkező néhány napban valóban sikerül felkutatni, letartóztatni és Hágának kiadni a renitens - háborús bűnökkel vádolt - egykori vezérkari főnököt. Amennyiben ez május közepéig sikerül neki, győztesként és mind kül-, mind belpolitikailag megerősödve kerülhet ki a mostani csatából. Sőt stabilizálhatja mind a saját választóbázisát, mind a demokratikus szerb politikai opciót, és még az sincs kizárva, hogy elkerülheti az előrehozott választásokat. Ha azonban kudarcot vall az idővel való versenyfutásban, akkor belebukhat mindebbe.
Kétségtelen, hogy a Montenegró függetlensége mellett kiálló Ðukanović - a mini köztársaság miniszterelnöke - és pártja a mostani szerb kudarcot igyekszik kihasználni a referendum számára kedvező eredményekhez. Az is tény, hogy a hágai kudarc jelentősen rontja a szerb tárgyalófél Kosovóval kapcsolatos pozícióit, de még az sincs kizárva, hogy a Bosznia és Szerbia közötti kártérítési perre is kihatással lesz - ha jogilag nem is, de politikai megítélés szempontjából mindenképpen. Tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy az EU Szerbiával kapcsolatos politikája a mostani döntés után néhány hónap múlva tovább keményedhet. Nincs kizárva, hogy a nyomásgyakorlás érdekében újabb szankciókat is bevezetnek az ország megbüntetésére (előbb a segélyek és a támogatások felfüggesztése formájában, majd konkrét gazdasági embargó képében), ami egyértelműen az országban jelen levő külföldi tőke kivonulásával s a gazdasági rendszer teljes összeomlásával járna. A miloševići időkkel ellentétben, a szerb gazdaság mára már 80-90 százalékban a külpiacoktól függ, hiszen az ipar, az infrastruktúra és a szolgáltató szektor jelentős részét privatizálták, a lakosság és a helyi magánszektor a külföldi bankok térnyerésével és a tőkeszegénység miatt már jelentősen eladósodott. Nem nehéz előre látni azt, hogy egy újabb gazdasági embargó - a külpolitikai elszigeteltséggel együtt - hónapokon belül teljes gazdasági összeomláshoz vezethet. Ez utóbbi pedig a Nyugatnak sem érdeke.
Tisztában vannak mindezzel Milošević szocialistái és Šešelj radikálisai is, ezért az elmúlt napokban tanúsított feltűnő hallgatásuk nem tekinthető sem véletlennek, sem meglepőnek.
Az idő most Szerbia legnagyobb ellensége, s napokon belül kiderül, hogy az eddig sok alkalommal pragmatikusnak mutatkozó Koštunica számítása beválik-e. Ha igen, akkor bebizonyíthatja azt, hogy az elmúlt száz év egyik legtehetségesebb szerb politikusa. Ha viszont elszámítja magát, az nemcsak rá, hanem az egész országra nézve katasztrofális következményekkel járhat. Az idegek harca csupán néhány napig tart még el, így a fenti kérdésre is rövidesen választ kapunk.