A sekély víz mágnesként vonzza a gázló- és egyéb madarak seregét. A vadludak a Ludasi-tavon tanyáznak inkább, és itt is költenek nagy számban. Mostanság jártam arra, és meggyőződtem róla, hogy szép számban van utánpótlás, és arról is tudomást szereztem, nagyon jól élnek, mert a méretük jóval meghaladja az egy kilót. A kárókatonáknak pedig sokkal jobban megfelelnek a Palicsi-tó szigetei, itt alakították ki a kolóniájukat. Nem háborgatja őket senki, kedvükre építgetik a fákon a fészküket, ideális élőhely számukra. Halászni viszont átjárnak a Ludasi-tóra is, meg a kapitányréti halastavakat is szívesen látogatják. A gazda nem nagyon repes az örömtől, amikor nagy csapatokban jönnek halat fogni, táplálkozni. Nagyon falánk madarak, és a nagy kapkodásban sok halat nem ejtenek el, viszont megsebeznek, melyek aztán nagy valószínűséggel bele is pusztulnak. Nálunk megtalálható mind a két faj, a kicsi meg a nagy kárókatona is.

Észleltem, hogy mind a két tó megfelel a bütykös hattyúk igényeinek, mert mind a két tavon szaporodnak. Ludason láttam egy hattyúcsaládot. A kis, duci hattyúfiókák követték szüleiket, igyekeztek mindent megtanulni, ami a túléléshez kell nekik. A hattyú szülők pedig türelemmel, kitartóan, nagy odaadással nevelgetik őket, majd kicsattannak az egészségtől. A hat kishattyú közül egy sem volt satnya, lemaradott. Láttam olyat is, hogy a hím hattyú a fiókáit védve nekiment a süldő kislibának, és ádázul rúgta, csípte, szárnyával ütötte, pedig az semmi rosszat nem tett a család ellen. Hát ezt nem nézhettem tétlenül. Egy nagy husángot hajítottam a hattyú felé, akkor egy kicsit visszahőkölt, a kisliba pedig hozzám szaladt, és megpihent tőlem fél méterre a magas fűben. Azt hiszem, nekem köszönheti az életét, de valószínűleg ezt ő is tudta, azért jött oda mellém.

A piroslábú cankók csak olyan vízre szállnak le, ahol leér a lábuk az aljzatra, és itt fürkészik a tocsogókat, csigák, bogarak, férgek után. A hosszú lábú gólyatöcs is ott sertepertél a tocsogóban, a fészkét is oda rakja egy zsombék tövéhez. Nem is nagyon igyekszik elrejteni. A kócsagok, gémek serege is szívesen tartózkodik a Ludasi-tó környezetében. A színpompás tollazatú szalakótát nekem csak Ludason sikerült lefotóznom, mert ritka madár, nem egyszerű felkutatni. Sikerült két élőhelyet is találnom, ahol néhanapján szalakóták is fellelhetőek.

Hajdújáráson, Királyhalmon a gyümölcstermesztés az egyik fő foglalkozás, amit a madarak is felfedeztek, különösen a seregélyek és a rigók. Nagy örömmel látogatják a parcellákat. Esténként a seregélyek a Ludasi-tó felett nagy létszámban cikáznak, aztán egy szóra az összes madár leszáll a nádasba, hogy ott töltse el az éjszakáját. Nappal a kaszálókat látogatják tücsök, szöcske, sáska reményében, de a gyümölcsösökben is szoktak garázdálkodni, ahol a meggy és a cseresznye a kedvencük. A gazdák próbálkoznak a seregélyhad távoltartásával, több-kevesebb sikerrel: szalagokat aggatnak a gyümölcsfákra, elvétve még madárijesztőt is lehet látni, de a seregélyek hamar megszokják, és végül rá sem hederítenek, folytatódik a lakoma. Télen rengeteg fenyőrigó látogat vidékünkre, mert sok a gyümölcs: az alma, körte, szőlő kinn marad a fákon vagy a földön hever, melyből ezek a madarak szívesen csemegéznek. A környező erdőkben pedig szintén szép számmal tanyáznak a fenyőrigók, mert ott van a galagonyafa termése. Az a kis, bordó bogyó, melyet oly szívesen fogyasztanak.

Néhány szóban a baglyokat is megemlíteném. Ők már nem olyan nagy számban élnek vidékünkön, de kétségkívül jelen vannak — a lakosság és a gazdák örömére. Sokan nem is ismerik őket, de 5-6 fajta nálunk is elboldogul. Az erdei fülesbagoly, a macskabagoly az erdőben keresi a betevő falatokat. A gyöngybagoly, a kuvik a tanyákon, elhagyatott gazdaságokon, templomok tornyában fészkel, és itt vadászik pockokra, egerekre. Munkája nagyon hasznos, mert megszabadít bennünket a rágcsálóktól, melyek számottevő károkat tudnak okozni. A lápos helyeken honos a réti fülesbagoly, egy szintén nagyon hasznos madárka. Az ő étlapján ott van a béka is, meg a gyík is, melyet, ha sikerül elkapnia, fiókái szívesen fogyasztanak. Létezik még egy bagoly, az uhu, melynek latin neve Bubo bubo. A rajzfilmhős is talán innen kapta a nevét. Nekem sajnos egyszer sem volt alkalmam találkozni vele, ami alapján viszont senki se gondolja, hogy mifelénk nem honos ez a termetes madár.

Ludas környékén fellelhető a barna rétihéja, a kékes rétihéja és a fakó rétihéja. Szüntelenül őrjáratot tartanak a nádas felett, figyelmetlen fiókákban és rágcsálókban reménykedve. Az örvös galambok elszaporodtak környezetünkben, a gazdák nem nagyon örülnek nekik, mert a zsenge napraforgót, kukoricát előszeretettel fogyasztják, és ezzel óriási károkat tudnak okozni. Nemegyszer újra kellett vetni a parcellát. Elméletileg költöző madár, de az enyhe telek miatt inkább marad, és nagy csapatokba verődve kitartóan várja a tavaszt. A vadludaknál is ez a helyzet. A nyári lúd nem költözik, itt marad, és szép számban szaporodik a Ludasi-tavon. A vetési lúd és a nagy lilik még betartja a szabályokat, kora tavasszal útra kel vissza Szibériába, a tundrákra, ahol fészkel, illetve felneveli a kislibákat, melyek nálunk telelnek a Ludasi-tavon.    

A szerző felvételei